Rozsdamentes gyártó

– Mire számít, milyen fejlesztések lesznek az irányadóak a fehéráru-piacon az elkövetkező években? Vajon tényleg rákötjük az internetre a frizsiderünket és a mosógépünket?

– Ez az egyik lehetséges irány, de nem az internet a kulcskérdés, ennél sokkal fontosabb az alapfunkció. Egyre több mindent irányítunk távolról, de mobiltelefonnal nem lehet kimosni a ruhát. A miniatürizálás is általános trend, a mi iparágunkban azonban nem érvényesül, hiszen kicsike mosógép senkinek sem kell. Tisztább ruha, finomabb étel – ez a lényeg.

– De a BSH-nak is van megoldása a háztartási gépek távirányítására…

– Van, persze, de igazából az számít, hogy a termékeink energiatakarékosak legyenek. Fontos a design: hiába nevezik a termékeinket fehérárunak, 3-10 év múlva a rozsdamentes kivitel lesz a jellemző. Hódítanak a beépíthető készülékek, például a szabadon álló tűzhelyek el fognak tűnni, Németországban már ma is csak a szegmens 20 százalékát teszik ki. A főzőlapoknál pedig az indukciós megoldásé a jövő: ez magában a serpenyőben fejleszt hőt, gyorsabb, szabályozhatóbb a hagyományos módszernél, és tisztítani is könnyebb, mert nem ég oda az étel.

– Tavaly ilyentájt került nyilvánosságra, hogy bezárják a berlini gyárukat. Nagy volt miatta a felzúdulás, le is mondták a már meghirdetett éves nemzetközi sajtótájékoztatót. A döntést végül elhalasztották, tárgyalnak a szakszervezetekkel, s idén nyárra várható eredmény. Ön többször kinyilvánította, hogy ennél többet nem mond, ezért csak általánosságban kérdezem, miként lehetne megtartani a németországi munkahelyeket?

– Vitathatatlan, hogy sokkal rugalmasabb munkaerőpiacra lenne szükség, és a foglalkoztatáshoz kapcsolódó terheket is csökkenteni kellene. A magas bér csak az egyik része a dolognak, a német szociális rendszert a munkához kapcsolódó terhekből finanszírozzák, ami mesterségesen megnöveli a munkaerő költségét. Az új kormány próbál fokozatosan változtatni, de ez hosszú menetelés lesz. Emiatt különösen az iparban vész el sok németországi munkahely, több mint más nyugat-európai országokban. Különösen az alacsonyan kvalifikált dolgozók állása van veszélyben. Mindazonáltal biztos vagyok abban, hogy az elkövetkező öt-tíz évben meg tudjuk őrizni a munkahelyek jó részét, ha mindet nem is.

– A Merkel-kormány hivatalba lépése után a nemzetközi sajtó igen optimista volt a német gazdaság jövőjét illetően, de ez az idő elmúlt. Most már inkább arról cikkeznek a lapok, hogy ha az államháztartást rendbe is tudják tenni, kevés jele van a szerkezeti reformok iránti elkötelezettségnek. Ön mit gondol erről?

– Ellentmondásos volt a hangulat a választások után, egyrészt mindenki elismerte, hogy reformokra van szükség, miközben megszorításokat senki sem akart. Azt hiszem, mára az üzleti világ jelentős része csalódott a nagykoalícióban. A kormány adóemelésről döntött, azon belül is a forgalmi adót jócskán megemelik. A kiadásokat elvben visszafogják, de valójában ez is adóemelést jelent. Ilyen például, hogy csökkentik azt az összeget, amelyet eddig a munkába járás költségeihez kapcsolódóan lehetett levonni az adóból. Olyan intézkedés azonban nem történt, amely növelné a foglalkoztatást. És ez az, ami csalódottságot vált ki az üzleti világban, hiszen a nagykoalíciónak minden lehetősége meglett volna a változtatásra, olyan nagy többsége van a parlament mindkét házában. Ehhez képest csak nagyon kis dolgokban kötnek kompromisszumot, ráadásul néha rosszat. Talán mégis kezdenek valamit az egészségüggyel, a nyugdíjrendszerrel, de senki sem tudja, hogy mit.

– A német tőzsde mégis jól teljesített, egészen a világméretű visszaesésig.

– Érdekes ellentmondás, hogy miközben a gazdaság rosszul megy, a nagy német cégek virágzanak. Legtöbbjük, mint a BSH is, globális tevékenységet folytatnak. A termelékenység is számottevően javult. Sok cég terméke világszerte keresett, a legjobb példa erre az autógyártás. Ám a profit egyre nagyobb része Németországon kívülről jön. A mi bevételünknek például csaknem 80 százaléka külföldről származik. A cégközpontok tehát jó eredményekről számolnak be, de ez nem egyenlő azzal, hogy Németországban is jól teljesítenek.

– A német cégek otthon összesítve 36,8 százalékos adó- és járulékterhet nyögnek, miközben például az írországi cégek 15 százalékot, a lengyelek pedig 17,4 százalékot. Meddig mehet ez így tovább?

– Már bejelentették, hogy a 2008-tól kezdődő adóreform keretében csökkentik a társasági adót, ami Európán belül versenyképesebbé teszi a német cégeket. Az említett országokkal vagy mondjuk Szlovákiával akkor sem tudunk majd versenyezni, de Ausztriával már igen. Ugyanakkor a személyi jövedelemadó csökkentése nem szerepel a tervben, éppen ellenkezőleg, azt növelni akarják.

– Mit gondol az euró jövőjéről? Egyre több szakértő állítja, hogy az euró évei meg vannak számlálva.

– Nem tudom elképzelni, hogy van visszaút. Hallottam, hogy Olaszországban a választási kampányban vita volt arról, ne térjenek-e vissza a lírához. De mint végzett közgazdász, azt mondom, ez nem reális lehetőség. Ha egy ország kilép, és a saját valutájában nagyobb az infláció, akkor az euróról átkonvertált hitelek után magas kamatokat kell fizetni. Egyébként sem kilépésre, hanem nagyobb szigorra volna szükség az eurózónán belül. Amikor az eurót létrehozták, az volt a cél, hogy a tagországok gazdaságpolitikáját közelítsék egymáshoz. Most ez nem működik úgy, ahogy kéne. Különbözőek az inflációs ráták, van ország, ahol 2 százalék, és van, ahol 4 százalék. Teljesen egyforma sohasem lesz, de 2 százalékpont
eltérés túl sok. Ha azt akarjuk, hogy az euró erős valuta legyen, akkor nagyobb koherenciára van szükség. Az Európai Központi Banknak tehát szigorúbban kellene fellépnie azokkal az országokkal szemben, amelyek nem teljesítik a költségvetési hiányra vonatkozó követelményeket. Túl sok kivétel volt már, beleértve Németországot is.