Rogyadozó pillérek

Nehéz ugyan elképzelni, hogy a téli fűtésszámlára gyűjtögető nyugdíjasok nemet mondanának a talált pénzre, mégis, egyik képviseleti szervük, az Idősügyi Tanács tagszervezeteinek jó része – a társadalmi szolidaritás nevében – egyenesen tiltakozott a Fidesz kampányígéretei között szerepeltetett 14. havi nyugdíj bevezetése ellen. Az abszurd példa csupán az egyik friss adaléka annak, hogy bár a nyugdíjrendszer kérdése a magyar gazdaság egyik leginkább neuralgikus pontja, ám egyben örök, hálás terepe is a politikai ígérgetésnek. Ez persze érthető; az igazán nagy létszámú választói és véleményformálói rétegeknek a kormányzati ciklusok alatt is megkülönböztetett figyelem jár. Márpedig a nyugdíjasok politikai preferenciáin csaknem 3 millió szavazat áll vagy bukik.

Nyugdíj érkezik. A postás továbbra is tizenháromszor csenget.

PÖRGŐ MILLIÁRDOK. Mindebből két dolog következik. Az egyiket – a kampányígéreteket – a választásokat megelőzően naponta hallhattuk, láthattuk: a Fidesz 14. havi nyugdíjjal kecsegtetett, az MSZP a tartósan állást kereső, ám 55. évüket betöltöttek számára ígérte a korai nyugdíj lehetőségét. Röpködtek a számok, pörögtek a milliárdok. A lehetőségek száma szinte végtelen – a nyugdíjrendszer teherbíró képessége azonban véges, s ez a másik, fájdalmasabb tényező. A Nyugdíjbiztosítási Alapba befolyó járulékok kulcsa lejjebb ment, s várhatóan tovább csökken majd (lásd a grafikont), miközben a kiadási oldalon a politika tartós kötelezettségeket vállal, például a 13. havi nyugdíjjal. Ezeket a már odaítélt juttatásokat roppant nehéz lenne visszavonni (gondoljunk csak a várható tiltakozásra), így e kötelezettségek hosszú és rövid távon egyaránt a nyugdíjreformban számítottnál jobban növelik a felosztó-kirovó szisztéma kiadásait, s kevésbé vonzóvá teszik a másik pillért, a saját számlán, vagy részben azon alapuló magán-nyugdíjpénztári rendszert.

A helyzet mára annyira rossz lett, hogy a peremfeltételek változatlansága esetén a Central European Management Intelligence (CEMI) kutatóinak becslése szerint a következő 100 évben 50 ezer milliárd forint hiányt hoz össze a rendszer, s már rövid távon is az eurózóna-csatlakozás egyik küszöbértékének tekintett, a GDP arányában mért 3 százalékos államháztartási deficithatár kétharmadáért a nyugdíjkiadások lesznek felelősek. (Az idei GDP nagyjából 22-23 ezer milliárd forint lesz.)

Az 1997-98-ban megreformált nyugdíjrendszer kétarcúságára jó példa, hogy a második, tőkefedezeti pillér se muzsikál olyan szépen, mint kiagyalói remélték. A magánpénztárak gyenge teljesítménye további ok a nyugdíjreform újraértékelésére – állapítják meg Orbán Gábor és Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elemzői, egy nemrég publikált tanulmányukban. Az elmúlt nyolc évben mért roppant szerény, mindössze 2,5 százalékos reálhozam hátterében szerintük az állhat, hogy a többnyire pénzintézetek által ellenőrzött pénztáraknak nem a tagok érdeke, hanem az alapítók nyeresége az elsődleges szempont.

Kérdés, azok a majdani nyugdíjasok, akik számára már nem a vegyes modell lesz a kötelező, hanem járulékaik egésze a tőkefedezeti rendszerbe áramlik, nem fogják-e a jövőbeni kormányokon követelni – esetleg politikai úton „bevasalni” – azt, hogy a felosztó-kirovó vagy a vegyes szisztéma magasabb nyugdíjat kínál, mint amivel ők számolhatnak. Ez a lehetőség tovább növeli a nyugdíjrendszer pénzügyi fenntarthatóságával kapcsolatos kétségeket.

MÁZSÁS TEHER. A rendszerváltás egyik magyar sajátossága volt, hogy – a gazdasági átalakulás, az elbocsátások és a változások miatti félelemtől vezérelve – dolgozók tízezrei menekültek a korengedményes vagy rokkant nyugdíjba. Az állam annak idején – megfeledkezve a káros következményekről – nem gördített ez elé akadályt, s e tömeg most mázsás teherként nyomja a nyugdíjkasszát. E mellett a rendszer fenntarthatatlanságát már önmagában is felveti, hogy az idősek száma robbanásszerűen emelkedik a következő évtizedekben, miután az 1970-es években született népes generáció 30-35 év múlva eléri a nyugdíjkorhatárt.

Az MNB elemzői tanulmányukban azt is hangsúlyozzák, hogy az 1997-98-as nyugdíjreform óta az állam mintha gazdaságpolitikai fordulatot vett volna. A reform egyik alapfeltevése a járulékkulcsok emelése volt, ezek azonban ma az eredetileg várttól 4,5 százalékkal elmaradnak, ami jelentős többletfinanszírozási terhet ró az államkasszára. Ebből az a következtetés adódik, hogy a befizetések (járulékkulcsok) és a kifizetések (nyugdíjak) manipulációjával ugyan könnyen lehet egyes társadalmi csoportok szimpátiáját megvásárolni, de azt is látni kell, hogy ez igencsak károsan hat a költségvetés egyenlegére. A kormány által tavaly tető alá hozott adócsomag 2007-re és 2009-re további egy-egy százalékponttal mérsékli a járulékot, ami – a jegybank szakértőinek tanulmánya szerint – már rövid távon is finanszírozási problémákat okozhat.

JAVASLATOK. A rendszer megreformálására sok ötlet és javaslat született. Bokros Lajos volt pénzügyminiszter szerint a nyugdíjreform dacára továbbra sincs szoros kapcsolat a járulékfizetés és az ellátás között. Ha viszont a tb-rendszer ebbe az irányba változik, vagyis mindenki a befizetései arányában kapja meg nyugdíját, akkor szükség lesz egy úgynevezett „nulladik” pillérre, amelyből a járulékot fizetni nem képes állampolgárok kapnának öregségi nyugdíjat.

A CEMI által a közelmúltban bemutatott javaslatcsomag alapvetően a nyugdíjkorhatár kitolásában látja a megoldás kulcsát. A tanulmánynak Holtzer Péter, az OTP Alapkezelő Rt. igazgatósági elnöke által koordinált, nyugdíjrendszerrel foglalkozó része szerint a legcélszerűbben a foglalkoztatás bővítésével növelhetők a járulékbevételek. Változtatni kellene a nyugdíjak indexálásában is. A jelenlegi metódus, az úgynevezett svájci indexálás fele részben az inflációhoz, fele részben pedig a nettó bérhez köti a nyugdíjak változtatását. Ebből az következik, hogy a nettó bért befolyásoló adóváltoztatások – amelyek alapvetően a foglalkoztatottak jövedelmi viszonyait és a költségvetési bevételeket lennének hivatva szabályozni – egy „idegen” területre, a nyugdíjakra is alapvető hatással vannak. Ennek alapján célszerű lenne átállni az inflációt alapul vevő indexálásra. Ez a mainál világosabbá tenné, hogy a nyugdíjrendszerbe nem keveredik bele a költségvetés újraelosztási politikájának változása. A szavazatvásárló kampányígéretekkel szemben azonban valószínűleg ez sem nyújtana védelmet…