Ám ez már nem az ötvenes, de még csak nem is a nyolcvanas évek; nem a kommunista Szovjetunió néz farkasszemet a Nyugattal. Ami a (közel)múltból megmaradt, az a puszta nagyhatalmi szembenállás. Nincs az a józan nyugati elemző, aki azt állítaná, hogy Vlagyimir Putyin új hidegháborút akar. Nem, a Moszkva nagyhatalmi státusa iránt bevallottan nosztalgiát érző orosz elnök „csupán” arra vágyik, hogy a világpolitikai porondon éppen úgy kezeljék, mint például amerikai kollégáját, George W. Busht.
A Kreml ura alig hat éve, a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadás után az első külföldi államfők között biztosította az amerikai elnököt Oroszország támogatásáról a terrorizmus elleni küzdelemben. Akkor még Bush „barátnak”, „új stílusú vezetőnek” nevezte őt. Az orosz elnök azonban rövidesen azt tapasztalta, hogy a „barátja” meg sem hallgatja az iraki háborúval szemben felhozott orosz érveket, Moszkva szempontjait félresöpörve benyomul az ország érdekszférájának számító ex-szovjet köztársaságokba, majd az oroszbarát erők ellenében segíti győzelemre a grúziai és ukrajnai színes forradalmakat. Sőt, a Csehországba és Lengyelországba tervezett rakétavédelmi rendszerről is csak ímmel-ámmal hajlandó egyeztetni.
Putyin felvette a kesztyűt, amiben – a Kreml szerencséjére – a világpiaci kőolaj- és földgáz-árak alakulása is őt segíti. Egy dolog azonban Moszkva érdekeinek megfelelően kijátszani az energiakártyát, és egy másik dolog külföldön leszámolni a Kreml ellenségeivel. Ez utóbbi történt a tavaly ősszel Londonban megölt ex-KGB-s Alekszandr Litvinyenkóval, és a hírek szerint hasonló merényletet hiúsítottak meg a múlt héten a brit hatóságok a szintén nagy-britanniai emigrációban élő egykori orosz oligarcha, Borisz Berezovszkij esetében.
A gazdasági akciók csupán aggódó homlokráncolásra késztetik a külvilágot. A politikai töltetű gyilkosságok viszont arról árulkodnak – még ha nem is feltétlenül a Kreml megrendelésére hajtják végre azokat -, hogy Oroszországban ma mindez megengedett. Amíg pedig ez így marad, Putyin se számíthat arra, hogy a demokratikus világ vezetőivel egyenlőként tekintenek rá.
