Első hallásra leginkább semleges érzéseket kelt az emberekben a verseny fogalma. Amikor az ennek megítéléséről szóló felmérés első kérdéseként a Medián kérdezőbiztosai azt tudakolták az emberektől, hogy mire gondolnak a szó hallatán, akkor a bő egyharmaduk pozitív, bő egyötödük pedig negatív érzésekről adott számot, csaknem minden második válaszolónak azonban nem voltak határozott érzései. Ez érthető is, hiszen a versenyhez való hozzáállásunk nagyban függhet attól, milyen minőségünkben találkozunk vele.
Fogyasztóként például a nagy többségnek egyáltalán nincs kifogása az ellen, hogy a cégek éles küzdelmet folytatnak a kegyeiért. Bár a lakosság a mobiltelefóniában, a pénzügyek terén és a hipermarketláncok között egy kicsit erősebbnek érzi a piaci küzdelmeket az ideálisnál, a jelenlétét hasznosnak tartja. Az nem lehet meglepő, hogy egy termék vagy szolgáltatás kapcsán főleg azok szorgalmazzák a versenyt, akik fogyasztói is annak: az internetezők például a jelenleginél nagyobb konkurenciaharcot látnának szívesen a szolgáltatók között, de ugyanez igaz a mobilpiacra is. Az viszont elsőre nem tűnik magától értetődőnek, hogy a falvakban élők szinte az összes felsorolt területen jóval intenzívebbnek érzékelik a versenyt, mint a városi és még inkább, mint a budapesti lakosok, hiszen kis településeken sokkal kevesebb szolgáltatás érhető el. Úgy tűnik azonban, közelről nézve kevésbé látszik a verseny, mint messziről, és ez nemcsak földrajzi értelemben igaz: az adott szolgáltatásokat igénybe vevők között akadtak a legtöbben, akik azt mondták, hogy egyáltalán nincs versengés az adott területen. Vannak továbbá olyan szolgáltatások, amelyeken szívesen látna a jelenleginél nagyobb vetélkedést a közvélemény: ilyenek a magánnyugdíj-pénztárak, a vezetékes telefónia, és leginkább az éppen liberalizálás előtt álló energiaszolgáltatások.
10% gondolja csak azt, hogy általában tisztességes verseny zajlik a magyar gazdasági életben.
De állampolgárként is kevésbé vagyunk versenypártiak, mint fogyasztóként. A felsőoktatási intézmények között, még úgy, ahogy szükségét érezzük ennek, de a középiskolák és az egészségügyi intézmények között már nem. A közszolgáltatások esetében általában az a fő szabály, hogy az emberek akkorának érzékelik a versenyt, amekkorát helyesnek is ítélnek, ám az egészségügy terén jócskán akadnak kivételek: az emberek szűk egyharmada élesítené, másik egyharmada viszont tompítaná az intézmények közötti küzdelmet. És miközben az üzleti szolgáltatások terén a budapestiek a leginkább versenypártiak, az egészségügyben éppen fordított a helyzet: noha főleg éppen Budapesten van mód arra, hogy az egészségügyi intézmények versengjenek a betegekért, a fővárosiak körében a legnagyobb azok aránya, akik szerint a jelenleginél kisebb mértékben van erre szükség. (Ugyanakkor elképzelhető, hogy akik ezt vallják, azok valójában a jelenlegi kórházbezárások ellen vannak, hiszen az egészségügyi reform retorikájának egyik eleme, hogy az életképesebb, hatékonyabb intézmény maradjon meg.)
A felmérésről
● A felmérést a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet 2007. augusztus 31-e és szeptember 4-e között végezte
● A Figyelő számára készített exkluzív kutatás apropóját a 2007. szeptember 20-21-én sorra kerülő konferencia, a BrandFestival szolgáltatta
● A vizsgálat a verseny megítélését firtatta, 1200 fő személyes megkérdezésével
● Az ország felnőtt népességét reprezentáló minta jól tükrözi a szavazókorúak településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét
● A közölt adatok hibahatára az adott kérdésre válaszolók számától függően plusz-mínusz 2-5 százalék
Csak minden tizedik megkérdezett mondta azt, hogy szerinte Magyarországon többé-kevésbé tisztességes a verseny a gazdasági életben, a nagy többség szerint viszont nem. Amikor arra kértük a válaszadókat, hogy mondjanak példákat a tisztességtelen versenyre, akkor voltak ugyan szép számmal olyanok is, akik az üzleti életben megtörtént eseteket említettek (főleg félrevezető hirdetéseket és munkahelyi diszkriminációkat), de az elsöprő többség általában véve a korrupciót említette, vagy arra utaló konkrét eseteket, minden másnál jóval nagyobb arányban az autópálya-ügyeket. Az emberek gondolkodásában a mutyizás érzete, nemcsak politika-, hanem versenyellenes indulatokat is szül: akik szerint sok a tisztességtelen konkurenciaharc, azok már magával a versennyel szemben is negatív érzéseket táplálnak. Nem azért, mert az önmagában rossz, hanem mert negatív tapasztalataik vannak vele kapcsolatban.
KORRUPCIÓS AKADÁLY. A korrupciót említették a legtöbben azok között a tényezők között is, amelyek gátolják a magyar gazdaság versenyképességét. Egyébként ez utóbbi szempontjából a közvélemény nagyjából a középmezőny végére teszi Magyarországot akkor is, ha Európához és akkor is, ha a környező országokhoz viszonyítjuk. A legrosszabbnak azok tartják a helyzetünket, akik az államot – az eladósodást és az intézmények rossz működését – tartják a gazdaság fő kerékkötőjének. A közvélekedés szerint az emberek képzettségével nincs baj, de a hozzáállásukat viszonylag sokan tartják kifogásolhatónak – főleg ahhoz képest, hogy mennyivel egyszerűbb csak az állam, vagy éppen az aktuális kormány nyakába varrni a gondokat. Az így gondolkodók jelentős része főleg azt hiányolja, amit a közvélemény egésze is a legfontosabbnak tart az ország fejlődése szempontjából: a kooperációt.
Egyedül a szorgalom az a tulajdonság, amit jellemzőnek tartunk magunkra, és amit sokan fontosnak is éreznek ahhoz, hogy jól menjenek a közös dolgaink. Az együttműködés, a kölcsönös bizalom és szabálykövetés terén azonban igencsak rossz osztályzatok születtek, pedig ezek is ott vannak a fejlődést leginkább elősegítő dolgok között. És azt igazán nem mondhatjuk, hogy a politikai elit élen járt volna ezeknek az erényeknek a felmutatásában, sőt, talán éppen ezek a szempontok rendelődtek alá leginkább az elmúlt években egyre kiélezettebbé váló pártversenynek. Így aztán könnyen érthető, hogy a közvélemény miért tompítaná a sokszor „acsarkodásnak” érzett politikai küzdelmet.
