A forint árfolyamát 2001-ben szélesítették ki: a sáv közepétől – 276,1 forinttól – az árfolyam felfelé is és lefelé is 15 százalékkal térhet el. Ez a rendszer a korábbi, szűksávos, csúszó leértékeléses rendszert váltotta fel. Célja pedig az volt, hogy a jegybank nagyobb teret kapjon monetáris politikájának alakításában.
Bár a sáv jelentős mozgásteret biztosított az árfolyamnak, a sávszélesítést követő a nagyobb árfolyam-ingadozású (volatilisebb) időszak után csaknem egy éven keresztül a 240–245-ös szinten tartózkodott az euró/forint árfolyam. Ebben az erős szintben egyrészt a termelékenység javulás miatti felértékelődés testesült meg, másrészt pedig a külföldi befektetők egyre nagyobb mértékű állampapír vásárlásai.
Január: támadás a sáv ellen
A külföldi befektetői csoportok 2002 október 17-e (az ír referendum) után kezdtek el a korábbinál is optimistább módon állampapírokat vásárolni. Ezzel egy időben a forint erősödése is fokozottabb volt, az addigi szinteknél jobban megközelítette a sáv erős szélét. A spekuláció pedig megindult arra vonatkozóan, hogy a jegybank nem fogja tudni megtartani a sávot egy nagyobb forintvásárlás esetén, aminek következtében egyre nagyobb pozíciókat nyitottak a sáv szélesítésére számítva.
A támadás miatt a Magyar Nemzeti Bank az árfolyamsáv erős szélén, a 234,69-es árfolyamnál a forint védelmére kelt, és piaci spekulációk szerint 5–6 milliárd euró összegben vásárolt eurót a devizapiacon. Ezzel párhuzamosan drasztikus mértékben csökkentette az irányadó kamatot (6,5 százalékra a korábbi 8,5 százalékról) és limitálta a kéthetes betétben elhelyezhető forintösszeget. Ezzel a spekulációt sikeresen megtörte, átmenetileg 250 forint fölé mozdítva az árfolyamot.
A piacok „megnyugvása” után, hogy további jelentős árfolyammozgásokat ne okozzon, szokatlan módon, aukciók keretében igyekezett megválni a felduzzadt eurótartalék egy részétől. A cikk írásának idején rendelkezésre álló adatok alapján azonban még az aukciók ellenére is 14 milliárd euró fölé nőtt a tartalékállomány január végére a december végi 9,9 milliárd euróról.
A piacon maradt nagy mennyiségű forint egyelőre nem hagyta el a bankszektort, ám ha sokáig ott marad, akkor a hitelezésen keresztül hamarosan átszivároghat a privát szférába is, ahol megnövekedett fogyasztáson keresztül veszélyeztetheti az MNB inflációs célkitűzését. Ennek taglalása azonban jelenlegi cikkünknek nem célja.
Következmények
A támadás első hulláma után a piacok jelenleg bizonytalanok a további eseményeket illetően. A jegybank továbbra is alacsonyan tartja a kamatokat, nem enged be minden pénzt a kéthetes betétbe. Ezért a piaci kamatszint is alacsony, a devizapiacon pedig az alacsonyabb aktivitás miatt viszonylag kisebb tételek is jelentősebb mozgást indukálhatnak. A jegybank várhatóan kamatot fog emelni a következő hónapok során, ami a forint euróval szembeni erősödését okozhatja, azonban az is hangsúlyozottan elhangzott az MNB részéről, hogy immár a 2004-es inflációra koncentrálnak, vagyis lehet, hogy halogatják a kamatemelést. Ez pedig – párhuzamosan az iraki konfliktus éleződése miatti bizonytalansággal – vélhetően a forint gyengülését segíti elő. Sem az exportőrök, sem az importőrök számára nincs tehát egyértelműen kedvező várható árfolyampálya.
A cégek szempontjából az utóbbi tényező az, ami a legnagyobb kockázatot hordozza. A jelenlegi környezetben ugyanis nincs egyértelmű irány, mint az elmúlt fél évben, és a rövid idő alatt kialakuló nagymértékű árfolyam-ingadozás miatt a tervezés is lényegesen nehezebb. Mivel egy termelő, szolgáltató cég esetében nem tartozik a fő profilhoz, hogy napról napra, sőt, óráról órára kövesse az árfolyamok mozgását azért, hogy a számára legkedvezőbb pillanatban köthessen devizaüzletet, célszerűnek tűnik áttekinteni a devizakockázat kezelésének eszközeit.
Az árfolyam ingadozása, illetve az emiatt bekövetkező árfolyamveszteség kiküszöbölésének legegyszerűbb módjai az opciók és a határidős (forward) ügyletek alkalmazása. Mindkét ügylettípusnak vannak előnyös oldalai a másikkal szemben, cégtől függően változhat, hogy egyik vagy másik alkalmazása célszerűbb. Az azonban biztos, hogy a jelenlegi volatilis árfolyamok mellett célszerű valamely fedezési formát alkalmazni, mert ezzel elkerülhető, hogy a cég termeléséből származó profit egy részét, vagy akár egészét is az árfolyamok kedvezőtlen alakulása „elvigye”.
Eszközök:
1. Az opciók olyan instrumentumok, amelyek feljogosítják annak megvásárlóját, hogy egy előre rögzített árfolyamon devizát eladhassanak, illetve vásárolhassanak. Az opciókon belül további két fontos típus létezik. Az európai típusú egy meghatározott időpontra szól, míg az amerikai típusút a lejáratig bármikor, akár részletekben is lehívhatja az ügyfél. Az opció megvásárlása természetesen nem ingyenes, a fizetendő díj függ a devizapártól, az opció lejáratától és az ügyfél által meghatározott kötési árfolyamtól.
Az opció díját a megvásárláskor kell kifizetni, és célszerű úgy tekinteni rá, mint egy tényleges biztosítás díjára. Egy példán keresztül szemléltethető az instrumentum lényege.
Egy exportáló cég szeretné euróbevételeinek forintértékét fedezni. A bevételek várhatóan három hónapon belül folynak be, azonban sem konkrét dátumok, sem időpontokat nem ismerünk, viszont tudjuk, hogy a bevételek összértéke 100 000 euró lesz. A jelenlegi piaci euró/forint szint a példában legyen 245 forint.
Célszerűnek tűnik, hogy amerikai típusú opciót kössön az ügyfél euró eladására forinttal szemben három hónap múlva esedékes lejárattal. Ez lehetővé teszi számára, hogy a bevételek érkezésekor részletekben forintosítsa őket. Az árfolyam meghatározása az ügyfél szempontjából mérlegelést igényel: mekkora díj megfizetését hajlandó elviselni a (jelenlegi esetben) magasabb kötési árfolyamért.
Tételezzük fel, hogy az ügyfél azt szeretné, hogy a jelenlegi szintet biztosítsa a következő három hónapra, így az opció kötési árfolyama 245 forint lesz. Ez nagyjából 1,5%-os opciós díjat jelent, vagyis az opció megvásárlása 1500 euróba fog kerülni. Ezért a díjért viszont a cég a következő három hónapban bármikor eladhatja az euróját 245-ös árfolyamon, a piaci árfolyamtól függetlenül. Természetesen mivel az opció jogot testesít meg, és nem kötelességet, ezért amennyiben a piaci árfolyam 245-nél magasabb, a cég nem köteles lehívni az opcióját, hanem realizálhatja a piac kedvező mozgásából eredő árfolyamnyereséget. Amennyiben azonban 245 alatt tartózkodik az árfolyam, a veszteségektől védve van az opció vásárlója.
2. A határidős ügyletek (forwardok) nem jogot, hanem kötelezettséget testesítenek meg mind az ügyfél, mind a bank szempontjából. A kötelezettség egy adott időpontra, megadott összegű és előre rögzített árfolyamú üzlet kötésére vonatkozik. Az árfolyam azonban itt nem az ügyfél igényeinek és költségérzékenységének függvénye, hanem a jelenlegi árfolyam és a devizák kamatkülönbözete alapján határozódik meg.
Forward
• Nincs díja, de egy meghatározott összegű, a lejárattól és a devizapártól függő óvadékot szükséges elhelyezni az ügyfél, amit a lejáratkor visszakap
• Meghatározott lejárattal kötik,
a teljesítés akkor is kötelező, ha az árfolyam mozgása miatt árfolyam veszteség realizálódik (három hónapra köt az ügyfél euró eladási határidős ügyletet, a határidős ár ez esetben példánkban 247 forint lenne. Ez azt jelenti, hogy a lejáratkor az ügyfél eladja euróját a banknak 247-es árfolyamon. Természetesen a helyzet szép addig, amíg a piaci ár 247 alatt van. Viszont ha fölötte van, az üzletet akkor is kötelező megkötni, bár a piacon a lejáratkor ennél magasabb forintösszeget is kaphatna az ügyfél az eurójáért – tehát kvázi veszteséggel tudja eladni)
Opció
• Nincs óvadékelhelyezési kötelezettség, ugyanakkor van egy egyszer megfizetendő opciós díj
• Az amerikai típusú opció esetén egy adott időszak alatt bármikor, akár részletekben is lehívható – ez pedig nyilvánvalóan kedvezőbb, ha bizonytalanok a cash-flow időpontok
• Az ügyfél élvezheti az árfolyam kedvező alakulásának előnyeit, miközben a negatív irányú mozgással szemben védve van
