Mi mással kívánhatnék békés, boldog karácsonyt, mint egy kis nyelvtörténeti adalékkal a bejgli szóhoz.
A karácsony kötelező süteménye Sziléziából származik, ahol a ma bejglinek nevezett finomságot már a 16. században biztosan ismerték, tésztája és tölteléke pedig igen hasonló az élelmiszerboltokban, pékségekben pozsonyi patkó vagy pozsonyi kifli néven kapható „hétköznapi” süteményéhez.
A tyúk volt előbb vagy a tojás? A patkó vagy az egyenes, később vékony szeletekre vágott rúd? Egyes bejglikutatók szerint a kicsi, patkó alakú változatot először egy pozsonyi pékmester készítette el december elején, hogy Miklós-napon ezzel ajándékozhassa meg a gyerekeket. (Szép legenda, reméljük, igaz.)
Mindenesetre a bejgli szó a német beugen, azaz ’meghajlít’ szóból származik, így inkább azt valószínűsíthetjük, hogy – legenda ide, legenda oda – a kisebb és patkóformájú változat volt az eredeti, és a sütemény arról is kapta a nevét (amelyet azonban később, a nagyobb és egyenes rudak terjedésekor is megőrzött).
Magyar Elek, az Ínyesmester szakácskönyve (1932.) szerzője (múltkor már hivatkoztunk rá a krampampulinál) a bejglit még pejgliként emlegette: „Nekem például a béke éveiben karácsonynál sokkal jobban ízlett a dióspatkó április végén, amikor tudniillik rendszerint Pozsonyba utaztam a lóversenyekre és soha el nem mulasztottam, hogy jókora csomag diós süteményt ne hozzak magammal Wendlertől, a nagyhírű pejglisütőmestertől…” – írja.
1947-ben pedig egy nyelvészeti folyóiratunk nehezményezte, hogy a terjedő bejgli helyett miért nem a pozsonyi mákos /diós patkót használja a magyar. „Különösen az újságírókat kérjük, terjesszék ezt a nevet, akkor talán a közönség is megszokja”, olvasható a Magyar Nyelvőr 1947-es évfolyamában.
Hiába a kérés. Azóta a két változat már nem teljesen ugyanazt a süteményt jelenti, ezért a mai újságíró itt már semmit nem tehet. Az újságíró tehát el is megy inkább az ilyenkor szokásos dolgokkal foglalatoskodni (ajándékcsomagolás, fadíszítés, bejglisütés), csak előbb még egyszer Szép Karácsonyt kíván mindenkinek.
