Nagyvilág

Kövér László Jordániában tárgyalt

II. Abdalláh jordániai uralkodó szerdán fogadta a közel-keleti országban hivatalos látogatáson tartózkodó Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét.

A találkozón áttekintették a közel-keleti térség biztonságpolitikai kérdéseit – tájékoztatta az MTI-t Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke. A király megerősítette: országa a jövőben is folytatja régión belüli hagyományos kiegyensúlyozó és közvetítő politikáját, egyben stratégiai együttműködést szorgalmazott az arab világ államai és a nyugat országai között az Iszlám Állam elleni harcban.

Kövér László kijelentette: Magyarország a nemzetközi koalíció tagjaként erejéhez mérten igyekszik részt venni az Iszlám Állam elleni küzdelemben. Az Országgyűlés elnöke az Atef Taravnehhel, a képviselőház elnökével folytatott megbeszélésen úgy fogalmazott, hogy Magyarország elkötelezett a hagyományosan jó kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztése mellett.

Felsőoktatás és energetika

Kövér László a kapcsolatok kiterjesztése érdekében megemlítette a nemzetközi fórumokon való szorosabb együttműködést, külön kiemelve az Unió a Mediterrán Térségért Parlamenti Közgyűlés áprilisi lisszaboni házelnöki találkozóját és az Interparlamentáris Unión belüli kapcsolattartást.

A házelnök üdvözölte, hogy két ország között stratégiai együttműködés van kialakulóban a felsőoktatási és az energetikai szektor területén, köszönhetően az egy évvel ezelőtt Budapesten megrendezett első gazdasági vegyesbizottság ülésének. A következő találkozónak ez év második felében Ammán ad otthont.

Kövér László szólt a két ország fővárosát összekötő közvetlen légi járat hiányáról is, kérve vendéglátóit, hogy szorgalmazzák a Royal Jordanian légitársaság budapesti menetrend szerinti járatainak indítását, amely nemcsak a turizmust, de a gazdasági élet szereplőinek kapcsolattartását is elősegítené.

Atef Taravneh köszönetét fejezte ki a korábban Jordániának felajánlott és rendkívül népszerű 400 fős magyarországi felsőoktatási ösztöndíjért.

Kövér László a nap folyamán megbeszélést folytatott Abdul-Rauf Ravabdeh szenátusi elnökkel, csütörtökön pedig Abdalláh Enszúr miniszterelnök fogadja az Országgyűlés elnökét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik