Nagyvilág

Ebola: egy teljesen új küzdelem kezdődik

Három hónappal azután, hogy globális vészhelyzet alakult ki a Nyugat-Afrikában kitört Ebola-járvány miatt, szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) arról adott hírt, hogy a legsúlyosabban fertőzött Libériában már csökkenni látszik az új megbetegedések száma, írja a New York Times.

A libériai egészségügyi hatóságok egyre kevesebb új fertőzésről adnak számot. A fővárosi kezelőközpontokban, ahol régebben már nem is tudták fogadni a hozzájuk érkezőket, mostanra már egyre több a szabad ágy, az Ebola miatti temetkezések is megfogyatkoztak.

A WHO azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy ettől függetlenül nincs ok a teljes megnyugvásra, mivel még mindig szükség van nemzetközi segítségre a betegség leküzdéséhez.

Dr. Bruce Aylward, a WHO főigazgató-helyettese bizakodva nyilatkozott a vírus terjedésének kontrollálásáról a genfi az újságíróknak: “Határozottan úgy látjuk, hogy csökken az új esetek száma.”

Dr. Aylward legfrissebb becslései szerint 13 703 ember fertőződött meg összesen, ebből 27 eset kivételével mind Guineában, Libériában és Sierra Leonéban. A jelentések alapján 5000 halálos áldozata van a betegségnek, és a három leginkább érintett országban a legmagasabb, hetvenszázalékos a halálozási arány.

Nincs ok a nyugalomra

A Libériából érkező jó hírek ellenére azonban Dr. Aylward óvatosságra int, mivel az is megtörténhet, hogy a fertőzések száma csak ingadozik és azok a vidékek, ahol azt hitték, megszabadultak a vírustól, akár újra is fertőződhetnek.

“Félek tőle, hogy félreértelmezik majd az információt és az emberek egyből arra gondolnak, ‘Ó, remek, most már az irányításuk alatt áll a helyzet'” – aggódik az orvos. “Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy irányítani tudjuk az otthon tartott tigrisünket.”

Csak néhány rosszul elvégzett temetés kell hozzá és a vírus újabb fertőzési láncba kezdhet és a betegség újból előnyre tesz szert. A múlt héten a Guineával határos Maliban történt első haláleset is rámutat arra, hogy a betegség átterjedhet a szomszédos országokba. Az Egészségügyi Világszervezetnek – kettő kivételével – az összes Elefántcsontparttal határos guineai és libériai kerületből van már adata új esetekről. Dr. Aylward szerint ez részben azért alakulhatott így, mert Libériában lazult a temetkezési eljárás szigorúsága, pedig a halál beállta után tud leginkább fertőzni a betegség.

De a főigazgató-helyettes arról is beszámolt, hogy a libériai kormány intenzív közoktatási kampányt folytat a fertőzöttekkel való érintkezés minimalizálása érdekében és hogy a kezelőközpontok kapacitása is megnőtt, melyek úgy látszik mind beváltak az Ebola elleni harcban. A legjobban fertőzött három országban most összesen tizenöt kezelőközpont működik és még 22 fog üzemelni november végére.

De az, hogy egy keveset javult az egyik napról a másikra kialakuló fertőzések aránya, még nem jelenti, hogy a járvány véget ért, Dr. Aylward szerint csupán “egy teljesen új küzdelem” veszi kezdetét.

A valaha volt legnagyobb kihívás

A libériai biztató hírek csak két héttel az után érkeztek, hogy a WHO azt jósolta, decemberre hetente tízezer új esettel fog tombolni a vírus. Dr. Aylward nem vonta vissza az állítást, de azt mondta, felül kell majd vizsgálni.

A Libériában tapasztalt kedvező adatok csupán előjelei, hogy a tervezett erőfeszítésekkel “a vírus megfékezhető” – magyarázta a főigazgató-helyettes. “Csak egy nagyon szigorú munkaprogramot követve tudunk majd tőkét kovácsolni ezekből a lehetőségekből.”

Az idáig bizonyított gyógymóddal nem rendelkező Ebola-vírus márciusban kezdett el terjedni Libériában, Guineában és Sierra Leonéban. Mostanra a modern idők egyik legsúlyosabb globális egészségügyi vészhelyzeteként tartják számon.

Margaret Chan, az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója az ENSZ Biztonsági Tanácsának múlt havi ülésén azt mondta, a járvány “a legnagyobb kihívás, mellyel az ENSZ-nek és ügynökségeinek békeidőkben valaha szembe kellett nézniük”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik