Véletlenül sem szeretnék úgy tenni, mintha valóban átlátnám a hatalmasra duzzasztott és új lebonyolításban megrendezett világbajnokság esélyeit, mindenesetre szerintem a japán válogatottra mindenképpen érdemes lesz odafigyelni. Európából nézve persze az ázsiai foci még mindig valami komolyan vehetetlen műkedvelésnek tűnik, de ez ma már inkább a mi elitizmusunkról meg köldöknézésünkről szól, semmint a valóságról.
Amellett persze, hogy én is valamelyik európai válogatottra fogadnék, ha lenne efféle ingerenciám, a spanyolokra, franciákra, hiszen ezt diktálja a józan ész. A neveltetésem meg azt, hogy a németek feltámadásában bízzak, miközben kétségtelen, hogy Anglia is labdába rúghat még (bocs a gyenge poénért).
De
az igazi meglepetés Ázsia volna,
és hát onnan ki más robbanthatna, mintsem a japánok?
Amúgy az ázsiai fociról nekem is az a kellemetlen alapélményem, mint oly sokaknak, hogy elképedve néztem a 2002-es vébén a tulajdonképpen nem is igen leplezett bírói közbenjárással előretuszkolt dél-koreai válogatott meccseit. Az igen rossz reklám volt ennek a kontinensnek, de hát hol van már az az idő? Fájdalmas kimondani, de mindjárt negyedszázados az olaszok vagy (és főleg) a spanyolok elleni traumatikus élmény.
Szponzorált tartalom
A „Kimaradt ziccerek” megjelenését a Mercedes-Benz Citan támogatja
A japán válogatott már nem itt tart, ezt szeretném jelezni óvatosan. És bár azt nem állítom, hogy meg fogják nyerni a tornát (vannak ilyen hangok amúgy errefelé), azt igen, hogy ők ebben a negyvennyolcas felállásban a komoly csapatokat erősítik a viccegyüttesekkel szemben.
Japánban lehet, hogy relatíve későn kezdtek el „rendesen” focizni, de azóta – amolyan igazi, japános módra – egy valódi, működő, sőt, irigylésre méltó focikultúrát építettek fel. A mai J1 League (képzeljük hozzá a kiejtést: dzsé-van rígu), vagyis a profi bajnokság mindössze 1992-óta létezik. Előtte volt egy félamatőr liga 1965-ös alapítással, azelőtt meg nem volt nagyon semmi.
Viszont aki ma kimegy egy japán bajnokira, nagyon elcsodálkozhat, nem feltétlenül a magas színvonalú játék miatt (bár a magyar NB1-et ilyen szinten is simán übereli), hanem az infrastruktúra, a szurkolói kultúra és a beágyazottság okán.
Több itteni stadionban is jártam, mindegyik remek volt a maga nemében.
Semmi fényűzés, semmi nagyzolás, praktikus, jól megtervezett, működő és fenntartható épületek ezek. Hogy hazabeszéljek, a szívemhez legközelebb a mi kerületi csapatunk, a Gamba Oszaka negyvenezer férőhelyes Panasonic stadionja áll. Kellemes környezetben, az 1970-es világkiállítás helyén létrehozott nagy Expo Park szélén található, magasvasúttal, autóval és biciklivel is megközelíthető. Nincs mindig teltház, ami azért is jó hír, mert könnyű legalább jegyet venni egy-egy meccsre (és nem is drága), de úgy nem voltam még, hogy kétharmadig ne lett volna tele.
A legkevesebben, érdekes módon, az ázsiai bajnokok ligája kettő (ez afféle itteni Európa liga) meccsén voltak a Ratchaburi F.C.ellen (javarészt futottak még brazilokat foglalkoztató thai csapat). A legtöbben a szomszédos Sanga Kyoto ellen. Egyszóval egy rendes hétvégi bajnokin több tízezren mennek ki meccset nézni. Pedig Japánban a baseball még mindig kicsit népszerűbb, mint a foci – az oszakai nagycsapat, a bajnoki címvédő Hanshin Tigers meccseire például jóval nehezebb jegyet szerezni, mint a Gambáéra.
Ám ez is változóban van. Mifelénk a Gamba-szurkolás afféle kerületi kötelezettség. Gambás a magasvasút, a vonatállomás, a taxik. Gamba-mezben járnak az iskolás fiúk, és néha még a lányok is. Meccsnapokon alig látni a közeli parkban vagy plázában nem gamba-színekbe öltözött családokat.
Ja igen, mert a szurkolás itt családi szórakozás. Egészen kicsi gyerekektől a nyolcvan pluszos nagymamákig minden korosztály képviselteti magát a stadionban.
Mert hát huliganizmus az nagyon nincs.
A stadionban és a környékén is rend van és tisztaság. Meccs után szépen szabályos oszlopokban vonul a nép a megálló felé, az autósok nem dudálnak, türelmesen kivárják, amíg el tudnak hajtani, a biciklisek pedig szintén viszonylag átlátható alakzatban (pedig Japánban ők a közlekedés legvadabb résztvevői) távoznak a helyszínről.
Ez nagyon rosszul is hangozhatna, de igazából marhára kellemes, ha benne áll az ember, pláne gyerekekkel. Mert ez nem azt jelenti, hogy ne lenne hangulata a meccseknek. Nagyon is van, a helyi B-közép (Ragazzi di Osaka, ugye) rendesen végigdalolja, végigskandálja, végigugrálja a meccseket. Igaz, közben arra is figyelnek, hogy a többieknek ettől még ne legyen kellemetlen az élmény.
Nem értem a skandálások jelentős részét, de egy japánul jól beszélő, és a japán fociban járatos ismerősömet kérdezve, hogy trágárkodnak-e, meg van-e például „aki nem ugrál az büdös ez vagy az”, azt a választ kaptam, hogy ilyesmi nincs, a saját csapatukat éltetik, biztatják, azzal vannak elfoglalva.
Hát jó, ez is egy kultúra.
A beágyazottságról pedig még annyit, hogy a helyi életben nagyon fontos és népszerű manga-kínálatban is jó pár foci-témájú sorozat (mármint képregénysorozat, de filmsorozat is) létezik, a legnagyobb ruhabolt, az Uniqlo pedig – nyilván nem a vébétől függetlenül – nyár elejére időzített egy focis-mangás pólókollekciót is.
A válogatott persze nem a klubfoci egyenes folytatása, de közben meg mégis az valamiképpen. Emlékezzünk, hogy mekkora feltűnést keltett, amikor a japán focisták kitakarították az öltözőt maguk után. De hát a japán szurkolók is kitakarítják a stadiont a meccsek végén! Hogy odáig ne is menjünk el, hogy a japán óvodások is kitakarítják az óvodát a nap végén.
Visszatérve a válogatottra: azt akartam igazából mondani, hogy itt már nem arról van szó, hogy akad egy-két ügyesebb srác, jellemzően külföldi csapatokban, és ők viszik a hátukon a nemzeti együttest. Japánban ma van egy erős, népszerű, jól működő focikultúra, ami egyre jelentősebb számban termeli ki a tehetségeket. Már elég messze van az az időszak, amikor Japán volt a foci Szaúd-Arábiája, ahová levezetni jöttek sok pénzért a nyugati sztárok. (Apropó: a Gamba végül is épp a C. Ronaldót foglalkoztató Al Nassr ellenében nyerte meg az Ázsiai BL2-őt.) Volt ilyen, kétségtelen, de már nincs.
Afféle
bálás brazilok, közel-keleti középjátékosok és európai szerencselovagok
akadnak még szép számmal, de a csapatok nagyrészt a hazai játékosokra építenek. És ezek közül az itthon komoly játéklehetőséget kapó fiatalok közül aztán sokan tényleg Európában kötnek ki.
Morijaszu Hadzsime kapitány együttesében, ha jól számolom, összesen három, jelenleg is japánban játszó focista van, a többiek olyan csapatokból jönnek, mint mondjuk a Liverpool, az Ajax, a Bayern München, a Real Sociedad, a Parma vagy a Le Havre. Azt hiszem, egyik topliga sem maradt ki, ez pedig alighanem jelez valamit. A Feyenoordban Ueda Ajasze konkrétan holland gólkirály lett idén, szóval nem kispadkoptató formákról beszélünk.
Nem tudom, hogy ki mennyire emlékszik, de négy éve a japán csapat a csoportkörben megverte a németeket (ők jól ki is estek szégyenszemre) és a spanyolokat is. Viszont kikapott Costa Ricától egy kellemetlen meccsen, aztán pedig végig pariban volt a horvátokkal a kieséses körben, és végül csak 11-esekkel kapott ki. Pedig már akkor is továbbjutást érdemeltek volna szerintem.
Viszont az idei csapat még erősebbnek tűnik, még összeszokottabb, még flexibilisebb. Azt meg talán mondani sem kell, hogy fegyelmezettek is. Egyedül a nagyon beállt védekezések ellen nem megy nekik, de hátha addig arra is kitalálnak valamit. A csoport nem könnyű, pedig egy ilyen fölfújt vébén azt hinné az ember, hogy nincsenek is nehéz csoportok. Azért akadnak: Hollandia, Svédország, Tunézia. Nehéz dió, de tulajdonképpen mindhárom verhető a szamuráj kékeknek (ez a válogatott beceneve Samurai Blue, tehát サムライ ブルー, magyarosan: szamurai burú), de persze simán lehet, hogy mégsem fog menni.
Mondjuk, én tényleg meglepődnék rajta, ha legalább csoportharmadikként nem lennének ott a következő körben. Bár igazából azt várom Endoéktól, hogy sima győzelemmel hozzák le mindhárom csoportmeccset, aztán úgy menjenek tovább a következő két fordulón is, mint kés a vajon. Vagy szamurájkard a sült tofun. Egyszóval hajrá, Japán! Ganbare Nihon! 頑張れ日本!
A szerző költő, író, újságíró
