A mohácsi csatatér kutatása csak az elmúlt időszakban hozott áttörést: ma már tudjuk, hol zajlott a fő ütközet, kisebb összecsapások helyét is ismerjük, sőt, a magyar csatarend és a tábor elhelyezése szintén látszik. A tömegsírok feltárása és a maradványok aprólékos vizsgálata pedig azt mutatja, az oszmánok brutális kegyetlenséggel mészárolták le a hadifoglyaikat. A becslések szerint 16 ezer hősi halott többségének, mintegy 14 ezer katonának a nyughelyét máig nem találták meg, ám a jövőben e téren is várhatók eredmények – erről szólt a mohácsi csatát bemutató sorozatunk előző része. A mostani folytatásban megpróbáljuk kicsit oszmán szemüvegen át vizsgálni a csatát, annak következményeit és a szultán gondolkodását Magyarországról. Szulejmán a mohácsi győzelmet élete egyik legnagyobb diadalának tartotta – csaknem fél évszázados uralkodása során soha nem vitt magával az európai hadszíntérre olyan létszámú hadsereget, mint II. Lajos ellen Mohácsra –, az ellenünk folytatott harcot pedig már-már életcéljának tekinthetjük. Szerencsenapjának sem véletlenül választotta a 29-ét, a magyar királyon aratott győzelme dátumát. Dr. Varga Szabolcs történésszel, az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával beszélgettünk.
Túl akarta szárnyalni példaképét
