Nagy Imre Kaposváron született paraszti származású családban 1896. június 7-én, apja uradalmi cseléd, később postai szerelőmunkás volt, anyja cselédlányként szolgált. Négy gyermekük született, akik közül hárman érték meg a felnőttkort. Iskoláit Kaposváron és Pécsett végezte; nem volt kiemelkedő tanuló, így saját elhatározásból félbehagyta tanulmányait, és elkezdte kitanulni a géplakatosszakmát. Előbb Losoncon tanult, majd családi okokból hazatért Kaposvárra, ahol 1914-ben szerezte meg a lakatossegédi oklevelet. Az első világháború kitörését követően, decemberben megkapta a behívóját, a 44-es k. u. k. gyalogezredhez kellett bevonulnia, melyet Csehországba helyeztek; Nagy Imre azonban nem akart odamenni, ezért kérte áthelyezését a kaposvári honvédekhez. Kérését sajátosan teljesítették: nem a kaposváriakhoz, hanem a székesfehérvári honvédekhez került. Későbbi visszaemlékezése szerint:
Beöltöztem békebeli piros zsinóros honvéd egyenruhába, szűk nadrágba. Azt mondták, fess katona voltam.
Kezdetben őt is „beszippantotta” a hazafias lelkesedés, bár visszaemlékezései szerint nem volt kifejezetten fegyelmezett katona. Írásaiban több szót ejtett a székesfehérvári mulatozásokról és verekedésekről, mint az ott kapott kiképzésről. Mikor azonban Olaszország 1915-ben hadat üzent a Monarchiának, az feltüzelte az egyébként is háborús lázban égő fiatal katonákat: „A hűtlen, hitszegő ellen akartunk mindenáron harcolni!”
Hadifogság és Vörös Gárda
1915 augusztusában érkeztek meg az olasz front mögöttes területére, ahol egy hónapig – mintha csak kiránduláson vennének részt – megtekintették a szlovéniai Alpok legfontosabb látnivalóit. Augusztus 28-án esett át először a tűzkeresztségen, és ez egyben kijózanító erővel bírt Nagy Imre számára is. Novemberben megsebesült, lábadozása közben pedig sikerült elintéznie, hogy az olasz front helyett hazaküldjék, ez azonban csak ideiglenesnek bizonyult: 1916 júniusában már egy pécsi géppuskás zászlóaljjal tartott az orosz frontra. Ott ekkor már javában zajlott a Bruszilov-offenzíva, melyet a Monarchia katonái eredménytelenül kíséreltek meg feltartóztatni. Július végén ismét megsebesült, és orosz fogságba esett. Októberben hadifogolytáborba küldték, Szibériába, a Bajkál-tó térségébe. Itt mostoha körülmények között tengették életüket: télen a -40 fok körüli hőmérséklet sem volt ritka.
Az 1917-es forradalmat követően sem javult az ellátás, a foglyok a forradalom első hatását csak 1918 elején tapasztalták. A táborban zendülés tört ki, a tiszteket megölték, az őröket pedig lefegyverezték. Nagy Imre élt a lehetőséggel, és márciusban csatlakozott az újonnan felálló Vörös Gárdához, így szabadlábra került.
Egy később népszerűvé vált legenda szerint részt vett II. Miklós és az orosz cári család kivégzésében, ez azonban nem bizonyítható. Harcolt a polgárháborúban, 1920-ban pedig belépett az Oroszországi Kommunista Pártba. Bár lehetősége lett volna az ifjú szovjet államban karriert befutni, mint tették más magyar hadifoglyok – például Zalka Máté –, Nagy Imrét hazahívta a honvágy, és 1921-ben visszatért Magyarországra.
Agrárminiszter és a kollektív bűnösség elve
Hazatérve csatlakozott a Magyarországi Szociáldemokrata Párthoz, de nézetei ekkor már sokkal inkább az illegalitásba kényszerített kommunista mozgalomhoz álltak közel. Túlzott radikalizmusa miatt 1925-ben ki is zárták az MSZDP-ből. Még ebben az évben megnősült, két év múlva pedig megszületett egyetlen lánya, Erzsébet. Az 1920-as években megszakításokkal, de mintegy három évet töltött börtönben politikai okokból. 1928-ban Bécsbe emigrált, de illegálisan több alkalommal is hazautazott Magyarországra. 1930-ban Moszkvába utazott a KMP II. kongresszusára; innentől kezdve egészen 1944-ig itt élt, és a Komintern egyik háttérintézményénél, a Nemzetközi Agrárintézetnél dolgozott. Kun Béla intrikáinak következtében azonban nemsokára kizárták a pártból. Konfliktusa azonban vélhetően később az életét mentette meg: miután Kunt a sztálini nagy tisztogatás során kivégezték, Nagy Imrét 1939-ben visszavették a pártba. 1941-ben önként vonult be katonának, tényleges frontszolgálatot azonban nem teljesített; a háború nagy részében a moszkvai rádió magyar adásának volt a munkatársa.
1944. október 27-én tért vissza Magyarországra Gerő Ernő, Révai József és Vas Zoltán társaságában, és Szegeden megkezdték a Kommunista Párt újjászervezését. December 22-én Debrecenben az Ideiglenes Nemzeti Kormány földművelésügyi minisztere lett. Miniszterként egyik első intézkedése a földreform megtervezése volt, melynek eredményeként 1945. március 29-én megkezdődött a földosztás, elsőként Pusztaszeren, a Pallavicini-birtokon. Novemberben, az első (és hosszú időre utolsó) szabad választásokat követően belügyminiszter lett a Tildy-kormányban. Tevékeny szerepet játszott a pártállam kiépítésében,
1946. január 15-én ő adta ki a kitelepítéshez jogi hátteret biztosító 70010/1946. sz. rendeletet, mely nem tett különbséget ártatlan és felelős között, hanem kollektíven, nemzetiségi alapon bélyegezte meg a németeket. A történészek megosztottak abban, hogy Nagy Imre mennyire cselekedett önállóan, és mennyire követte a szovjet utasításokat a rendelet kiadásakor, de felelőssége a végrehajtásban vitathatatlan. A pártvezetéssel való sorozatos nézeteltérései miatt – például az erőltetett kollektivizálás ügyében – fokozatosan elszigetelték, bár börtönbe nem került.
A forradalom miniszterelnöke
1953-ban, Sztálin halálát követően Rákosi Mátyás moszkvai nyomásra Nagy Imrét nevezte ki miniszterelnöknek. Ő szabadlábra helyeztette a politikai elítélteket, bezárta a kényszermunkatáborokat, eltörölte a kuláklistákat, és leállította a kényszertéeszesítést. 1955-ben azonban Rákosinak sikerült eltávolítania őt a miniszterelnöki székből, ennek ellenére az „emberarcú kommunizmus” bevezetése miatt továbbra is meglehetősen népszerű maradt.
1956. október 23-án, a forradalom kitörésekor a tüntetők egyik követelése Nagy Imre ismételt hatalomba helyezése volt. „Nagy Imrét a kormányba, Rákosit a Dunába!” Mikor a tüntető tömeg lecsillapítására beszédet intézett, és ebben az összegyűlteket „elvtársaknak” nevezte, hangos nemtetszést váltott ki. Nagy Imre kezdetben a rend helyreállítására törekedett, bár a szovjet intervencióra semmilyen ráhatása nem volt, és lényegében el volt vágva a külvilágtól. Fokozatosan azonban elfogadta a felkelők követeléseit – elsősorban Donáth Ferenc és Losonczy Géza érveinek hatására. Október 28-án határozott követelésére tűzszünetet hirdettek, majd 29-én felvette a kapcsolatot a felkelők képviselőivel. Ennek eredményeként visszaállították a többpártrendszert, megkezdte a tárgyalásokat a Varsói Szerződésből való kilépésről és a szovjet csapatok kivonásáról. November 3-án megalakult a harmadik Nagy Imre-kormány.
Másnap azonban megindult a szovjet intervenció Magyarország ellen. Nagy Imre hajnalban drámai rádióüzenetet küldött: „Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.” A jugoszláv nagykövetségre menekült, melyet azonban november végén – Kádár János utóbb megszegett büntetlenségi ígéretében bízva – elhagyott. Ezt követően letartóztatták, és Romániába szállították, ahol Snagovban tartották fogva 1957 áprilisáig. 1958-ban három munkatársával együtt halálra ítélték, és június 16-án kivégezték. Holttestét álnéven temették el az Új köztemető 301-es parcellájában.
Szerző: Kovács Szabolcs történész.
A legfrissebb történelmi cikkek a History magazintól a 24.hu-n:
- Ezért hitték sokan, hogy Lenin gombává vált
- A románok is meggyászolták Apponyi Albert halálát
- Az égbolt is megremegett: így osztotta a halált a Kövér Berta
- Különös kegyetlenséggel végezték ki II. Túpac Amarut
- Űzött vadként ölték meg a terror prófétáját
- Moszkvát is békekötésre kényszerítette Báthory István
- Nyilasok lőtték agyon a Vígszínház igazgatóját
- A világhírű zeneszerzőre is lecsapott a sztálini terror
