2015 és 2026 között több mint 250 magyar településre érkezett szállítmány az azbesztszennyezéssel összefüggésbe hozott osztrák bányákból – derült ki egy közérdekű adatigénylésből, amit a Pénzcentrum vett észre.
Németh Martin, Bük város önkormányzatának képviselője kérte ki az adatokat a NAV-tól, weboldalára pedig kirakta a települések listáját, és egy térképen is lehet böngészni ott, hova és mennyi kőzúzalék jutott az érintett bányákból.
A képviselő jelezte, ez még nem jelenti azt, hogy ezeken a településeken fel is használták a kőzúzalékot, mindössze azt, hogy szállítottak ezekre a településekre az adott bányákból, az adatok csak az árumozgásokat mutatják. Azaz, ha ide az érintett településeken csak egy telephelyre érkezett, onnan pedig továbbszállították, arról nem tudni a NAV adatai alapján.
Az érintett időszakban négy osztrák bányából került Magyarországra az azbeszttel szennyezett zúzalékból: Badersdorfból, Bernsteinből, Pilgersdorfból és Rumpersdorfból, de a rohonvi bánya is érintett lehet.
Már több mint 300 helyszínen bukkant fel a szennyezés, három megyét biztosan érint a probléma, például Szombathelyen, Zalaegerszegen, Kőszegen és Sopronban is borítottak be felületeket azbesztes kőzúzalékkal.
A térképet itt találják, a települések listája pedig itt érhető el.
Azbesztbotrány
A szennyezett kőzúzalékról szóló botrány április közepén robbant ki, először Szombathelyről érkeztek hírek, később azonban kiderült, a probléma számos más nyugat-magyarországi várost is érint. Az élő környezetért felelős miniszter, Gajdos László felelősségre vonást ígér az azbesztszennyezés miatt. Riportunkat az azbesztszennyezéssel érintett településekről itt találja.


