Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a rendőrség a NER-es vagyonmenekítés ügyében – közölte kedden az Országos Rendőr-főkapitányság. Az erről szóló közleményben hangsúlyozták, hogy „egyelőre feltételezett” vagyonmenekítést vizsgálnak, tehát
a jogtalanul megszerzett pénz és egyéb vagyontárgyak pénzügyi vagy egyéb értékügyletek útján a hatóságok elől való elrejtését célzó tevékenységet.
A közleményben a Btk. hűtlen kezelésről szóló passzusára hivatkoztak, de kitértek arra, hogy a vonatkozó paragrafus hatodik bekezdés a) pontja szerint minősülő esetről lehet szó, vagyis különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó bűncselekmény gyanújával zajlik a nyomozás ismeretlen tettes ellen.
A rendőrség emellett – mint írták – további lehetséges bűncselekmények gyanújának megállapítása érdekében, saját információkra alapozva, előkészítő eljárást is folytat. Az eljárásokat a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja. A közleményben hangsúlyozták azt is, hogy a rendőrség minden körülmények között törvényesen, a jogszabályoknak megfelelően jár el.
„A jelen eljárásokban megakadályozni kívánt átutalások, pénzügyi tranzakciók esetén is biztosítani kell a legális kereskedelem lehetőségét, még azok számára is, akiknél felmerülhet valamilyen visszaélés gyanúja. A rendőrség csak azokat az ügyleteket akadályozhatja meg – és azokat haladéktalanul meg is akadályozza –, amelyeknél konkrét adat, információ vagy megalapozott gyanú merül fel azok jogszerűtlenségével összefüggésben” – írták erről, egyben jelezték, hogy a folyamatban lévő eljárásokról jelenleg bővebb tájékoztatást nem adhatnak.
Magyar Péter miniszterelnök-jelölt egy szombaton este publikált videóban felszólította a NAV-ot és a rendőrséget, hogy tartóztassák le a NER-es oligarchákat, akik milliárdokat menekítenek külföldre. Magyar Péter többek között azt mondta, hogy a NAV több, Rogán Antal köréhez tartozó nagy értékű utalást felfüggesztett a bankok jelzései alapján, pénzmosás gyanújával. A leendő miniszterelnök arról is beszélt, hogy tudomása szerint „az orbáni maffiózók áron alul elkezdték árulni a TV2-t és más médiumokat is és a százmilliárdos rogáni gyűlöletpropaganda anyahajóját, a Lounge Event Kft-t is”. Ezt az érintettek később tagadták, sőt Mészáros Lőrinc ennek kapcsán hétfőn először lényegében beismerte, hogy tulajdonosként köze van a TV2-höz.
