„A magyar kormány szándékosan mérgezi ezt az országot, hogy totális kontroll alatt tartsa és uralkodhasson fölötte” – a gyűlöletkeltés ellen tüntettek a Hősök terén
A magyar dráma napján, szeptember 21-én estére békés demonstrációt hirdetett meg a Hősök terére a Loupe Színházi Társulás, a szabad közterekért, a tiszta közbeszédért, levegőért kiálltva. A hivatalos program hat óra után vette kezdetét, és nagyjából két órát ölelt fel.
A szervezők már a legelején hangsúlyozták, hogy pártpolitikán kívüli kiállásra készülnek, így minden érdeklődöt arra kértek, hogy a pártzászlókat és transzparenseket hagyják otthon.
Amint véget ért a tüntetés hivatalos része, mindenki hazaindult, gyorsan kiürült a tér, már csak maroknyi ember lézeng ott, ahol néhány perccel ezelőtt még több ezren álltak.
Mi is búcsúzunk a helyszínről, köszönjük, hogy velünk tartottak!
Horváth János Antal a lábasban ülő béka példáját idézte, aki körül egyre forróbb lesz a víz. Szerinte Magyarországot is így illusztrálják páran, de szerinte nem áll meg a párhuzam, mert a béka nem hülye, az ország pedig nem fogja hagyni, hogy egy fedővel lenyomják a forró víz alá.
Mindenkinél máshol jön el az a pont, amikor kiugrik a vízből – folytatta, és felidézte, ő is dolgozott olyan helyen, ahol a politikai megfelelés állandó szorongásban tartotta. De egy nap rájött, hogy az így felhúzott falak mögött nem szabadság van, hanem börtön, amit a rendszer húzatott fel vele, hogy elválassza őt a többi embertől.
Ha egyszerre mondjuk ki, hogy elég volt, akkor áttörhetjük a falakat
– harsogta, majd a magyar dráma napjáról emlékezett meg. 1883. szeptember 21-én tartották Madách Imre Az ember tragédiája című drámájának ősbemutatóját a Nemzeti Színházban. A mű utolsó színében az Úr azt mondja Ádámnak, „Mondottam ember, küzdj és bízva bízzál” – ezt üzeni a színész az embereknek, mert ezen értékek nélkül nincs szabadság.
Lengyel Tamás zárja négyük felszólalását, ő arról beszélt, megbékélést szeretne elsősorban. Mert ha az nincs, akkor empátia sincs, ha pedig nincs empátia, csak a közöny marad. A közöny pedig a színész szerint a legdurvább dolgokra képes: „Szétszakította a nemzetünket” – hangoztatta, majd feltette a kérdést: van-e annál lejjebb, amikor egyik honfitársunk a másik halálát kívánja politikai okokból?
Varga Jennifer / 24.hu
Mindez pedig azért történik szerinte, mert a rendszer nemcsak meglop bennünket, hanem fanatizál és egymás ellen fordít. Erre bizonyíték szerinte a közösségi médiából folyó propaganda, az óriásplakátok, a kormánysajtó. „Ilyen közegben, ennyi harag és gyűlölet között hogyan lehetne tisztelettel szólni egymáshoz?” – tette fel a kérdést, majd ezután azt is, önző-e, aki véget akar vetni ennek.
Lengyel szerint félre kell tennünk a pártpolitikai meggyőződéseinket és félre kell tenni régi sérelmeinket. Ennek első lépése, hogy megtisztítsuk az utcákat a propagandától, „hogy végre levegőt vehessünk”. Arra van szükségünk, folytatta, hogy újra teljes nemzet legyünk, ez a felelősségünk.
Elég volt az uszításból, a hergelésből, elég volt a gyűlöletkeltésből. Békét, empátiát, új Magyarországot
Tóth Árpád karmester vezényel a színpadról, három szólamban az egész tömeget megénekelteti. Végül zenei kísérettel felcsendül a Hidegen fújnak a szelek, a refrént lehet dalolva kísérni.
Színpadon a Loupe alapítói, Lovas Rozi beszél először, és azt mondja: fél. Fél és szorong, felemészti, hogy a hazug politikai csatározások ketté szakítják a családját, szakmáját, keresztény közösségét, az egész országot. „Tudom, hogy nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel” – jelentette ki.
Rousseau-t idézi, aki azt mondta, az ember eredendően jónak, szabadnak és egyenlőnek születik. Ez a társadalom viszont, amiben most élünk, gyűlöletre treníroz és egymás ellen hergel minket – bántalmaz. Felelősségünk és jogunk, hogy megállítsuk ezt a jelenséget.
Varga Jennifer / 24.hu
Molnár Áron a következő megszólaló, ő is azzal kezdi, hogy nincs jól, mert rettenetesen frusztálja az a politikai kommunikáció, aminek az emberek ma ki vannak téve. „Szarul vagyok, mikor egy rendszer propagandistája azt mondja, a jobb oldalon nem lennének szomorúak, ha meghalnék” – utalt Jeszenszky Zsolt nem olyan régi megszólalására, majd Szabó Zsolt hódmezővásárhelyi rendőrkapitány tragédiáját jellemezte úgy, hogy akkora felkiáltó jel, aminél nagyobb nincs ma Magyarország számára.
A hazug propaganda öl!
– jelentette ki.
A színész figyelmeztetett, ha a kormánypártok nyerik a választást jövőre, nem fognak változtatni a stílusukon és a kommunikációjukon, a kormány nem lesz kedvesebb, mert nem tud már máshogy létezni, erre képezte az embereit. Ezért fel kell tennünk a kérdést magunknak, hogy maradjon-e ez a rendszer. Ezért van itt ma Molnár Áron, mint mondja, ezért szorította hattérbe a színházi munkáit, mert a maga részéről nem kérdés, hogy az utolsó pillanatig harcolni fog.
Lement a nap, a gyerekek kezdenek fáradni és türelmetlenkedni, de a szüleik még bírják. Miközben Molnár Áron beszél, felhangzik az este második rövid skandálása:
Elég volt!
A tömeg arra reagált amikor Molnár felidézte, Jeszenszky Zsolt a napokban azt nyilatkozta róla: kormánypárti oldalon nem lennének szomorúak, ha meghalna.
Pénteken öngyilkos lett egy megyei jogú város rendőrfőkapitánya, aki ellen Lázár János propagandalapja gusztustalan lejáratást indított.
Vasárnap estig nem szólalt meg a belügyminiszter. Még a részvétét sem fejezte ki nyilvánosan a családnak, Hódmezővásárhely városának és a rendőri állománynak.
Orbán Viktor hallgat. Vagyis legalább hallgatna, de ő egy nappal a tragikus haláleset után inkább nyíltan felmagasztalta Lázár Jánost a közpénzégető gyűlölet dzsemborijukon. Egy perc néma csendet és egy szót sem érdemelt a digitális harcosok őrjöngésén a hódmezővásárhelyi rendőrkapitány. Mit képzelnek ezek a maffiózók? Mindent lehet?
– írta Magyar Péter vasárnap este a tüntetéssel párhuzamosan megjelent Facebook-posztjában. A Tisza elnöke a hódmezővásárhelyi rendőrkapitánnyal szemben elkövetett, és egyelő következmények nélkül maradt karaktergyilkosságot szembe állította azokkal az esetekkel, amelyeknél viszont azonnal reagált a hatalom.
Óvónőt kirúgni, mert karácsonyi ajándékot fogadott el a nehézsorsú gyerekeknek? Gyermekvédelmi szakembereket ellehetetleníteni, mert felszólaltak a gyerekek irányított tönkretétele ellen? Tanárokat megalázni, mert kiálltak az oktatás szabadsága ellen? Mentős vezetőt eltávolítani, mert egy szalonnasütésen felvett egy politikai karikatúrát ábrázoló pólót? Gazdákat megfélemlíteni, mert kifejezték a politikai véleményüket? Azt gondolják Orbán Viktorék, hogy a magyar nép majd elnézi nekik, hogy a közpénzből folytatott aljas, hazug propagandagépezetük sorra teszi tönkre a jóérzésű embereket?
Magyar Péter szerint nem fogják elfelejteni. „Hódmezővásárhely, Nikla, Miskolc, Ibrány, Balatonfüred, Zalabaksa, Battonya népe nem felejt. A magyarok nem felejtenek” – írta a politikus.
“Jó, hogy ennyien együtt vagyunk, és látjuk, hogy nem mindenki hülye” – mondta a 24.hu-nak Henri Gonzo arra a kérdésre, hogy van-e értelmük a tüntetéseknek.
A Fran Palermo frontembere, aki az elmúlt 15 év számos ellenzéki megmozdulásán részt vett fellépőként és magánemberként is hozzátette: “annak nem lenne értelme, ha nem lennének tüntetések.
Pottyondy Edina a Münchausen-szindrómával kezdte a beszédét, azzal a pszichiátriai állapottal, amikor a szülő szándékosan betegíti meg a gyerekét, hogy gondoskodhasson róla.
„Mert totális kontrollt akar”.
Az influenszer szerint a magyar kormány ugyanezt teszi a magyar társadalommal, mert egy beteg, magatehetetlen gyerekénél nincs könnyebben uralható. A kisgyerek pedig rajongva szereti a bántalmazóját, ez is a borzalom része.
Az idegméreg pedig a propaganda, aminek többféle vegyületét használják.
Van, ami mar és fáj: ilyen a Megafon, az Origo vagy a Pesti Srácok.
Van, ami édeskés, bulváros, mint a TV2.
És van, ami színtelen, szagtalan, mint az Index.
Végeredményben mindnek ugyanaz a hatása Pottyondy szerint: dühüs, frusztrált emberek, akik gyűlölettel tekintenek bárkire, akire Orbán Viktor rámutat.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy ettől egyszerűen képtelenség egy embernek függetlenítenie magát, mert mindenhol ez jön szembe, egy meccset nem lehet úgy megnézni az M4-en, hogy ne a propagandát tolják az ember arcába.
Varga Jennifer / 24.hu
De a propaganda nemcsak tömegpusztító, hanem precíziós fegyver is: tönkre tehet családokat, egzisztenciákat. „Fortélyos félelem igazgat, észre sem veszed, és mindenhol cenzúrázod magad” – jelentetteki, majd Juhász Péter esetétől kezdve Szabó Zsolt hódmezővásárhelyi rendőrkapitányig felsorolta a hasonló eseteket az elmúlt évekből. Szabó említésénél a tömegből „Gyilkosok!” felkiáltások harsantak, és néhány pillanatig mocskos fideszezés szakította félbe Pottyondy beszédét.
Azok az emberek viszont – folytatta Pottyondy –, akik beállnak a kormány mellé, azoknak bármit elfelejtenek. Például Dopemannak a nőverő szövegeit vagy Gáspár Győzőnek az adócsalásait. Ha pedig kilépsz a körből, akkor rögtön célkeresztbe kerülsz olyan ügyekért, ami fölött a rendszer korábban szemet húnyt – legyen az akár egy zsírleszívás.
Egy élhető országhoz nem az olcsó hergelés vezet Pottyondy szerint, hanem a liberális jogállam, és annak vívmányai.
Pottyondy is a jövő áprilisi választásokon való részvételre buzdított végül, kijelentve, elzavarjuk ezt a kormány a fenébe, ahogy a nagyanyáink is mondták:
Pottyondy Edina az elmúlt évek karaktergyilkosságainak áldozatait sorolta, Osváth Zsolt, Donáth Anna és a hódmezővásárhelyi rendőrkapitány is szóba került, mire felhangzott a rendezvény első „Mocskos Fidesz!” skandálása.
„A bácsik, akik vezetik az országot, sokszor butaságot mondanak, és közben dühös plakátokat rajzolnak. Csak ezek a bácsik soha nem fognak bocsánatot kérni” – kezde beszédét az influenszer azzal a dilemmával, mit lehet mondani egy gyereknek, aki reggelente iskolába menet rendszeresen ezeket a gyűlöletkeltő plakátokat látja, és megkérdezi, miért rakják ki őket.
A gyermekvédelemre ma Magyarországon kitehetjük a megtelt táblát – folytatta beszédét az ágazat problémáit sorolva. Felidézte, legutóbb akkor áll színpadon a Hősök terén, amikor a kegyelmi ügy kirobbanása után az influenszerekkel utcára szólították a tömeget. „Pontosan 583 napja nem oldódott meg semmi, sőt minden rosszabb lett” – jelentette ki. Azoknak a gyermekvédelmi szakembereknek, akik azóta is segítő szándékuk miatt maradtak a rendszer tagjai, elismérését küldte, azok viszont, akik azért maradtak, hogy gyerekeket bántsanak és kihasználjanak, azoknak ugyanazt kívánja, amit ők adnak a legvédtelenebbeknek.
Legalábbis addig, míg eljön az elszámoltatásuk, mert el fog jönni!
– hangoztatta.
Szerinte a kegyelmi ügy csak a jéghegy csúcsa, sok hasonló ügy zajlik ezekben a percekben is, csak nem tudunk róluk, mert akkora a megfélemlítés, hogy senki nem mer beszélni. A Szőlő utcai esetet emelte ki ő is, azt taglalva, hogy az elkövetők felülről kapják itt a megerősítést, hogy csinálják csak, amit csinálnak, nem lesz semmi következménye.
Varga Jennifer / 24.hu
A társadalom immunrendszere a tét a megítélése szerint, erre pedig a válaszunk nem lehet a hallgatás, nem lehet az öncenzúra, mert a hallgatás táplálja a gyűlöletet, a kimondott szó viszont képes azt megállítani. Az elhunyt hódmezővásárhelyi rendőrkapitány tragédiáját emelte ki ezután, rámutatva arra, hogy a gyűlöletnek ez lehet az ára. Mint mondta, senkin nem látszik, mennyit bír el, senkiről nem tudni, mi lehet az utolsó csepp.
Tapasztó szerint lehet válasz a nyitottság, a kritikus gondolkodás, mások tapasztalatainak megértése, de közben nem kell feltétlenül ugyanazt gondolnunk – de utálnunk sem kell egymást. Ilyen országot szeretne, és olyat, ahol a hatalom nem fegyverként használja a véleménykülönbséget. Szerinte ez az ország nem utópia, bár mindent megtettek azért, hogy ezt elhitessék velünk. Ez az ország Magyarország is lehet, de csak akkor, ha nemet mondunk arra a gyűlöletre, ami most ömlik ránk.
Ne hagyjátok, hogy a gyűlölet legyen a normalitás, akarjatok levegőt!
Sőt, a Dózsa György út is a tér előtti részen, de még mindig sokan érkeznek az Andrássy út irányából. A Dózsa György és az Andrássy út is le van zárva. Sok ezren vannak kint, az emberek nyugodtan hallgatják a felszólalókat.
Ópannon, prezidenti tisztelettel köszöntötte a megjelenteket Rainer-Micsinyei Nóra, a tüntetés első felszólalója, aki mondandóját azzal kezdte, hogy az elmúlt időszakban a kormány milliárdokat költött el a magyarok pénzéből gyűlöletkeltő reklámokra, plakátokra, hazugságokra épülő nemzeti konzultációkra.
Tízmilliárdok mentek el az adóként befizetett pénzünkből a kapcsolataink szennyezésére, egy olyan országban, ahol hetente siklik ki egy vonat, a betegek pedig maguk viszik a vécépapírt a kórházakba – folytatta a színésznő, majd Orbán Viktor legújabb nemzetki konzultációjára utalva megjegyezte: neki is van pár kérdése.
Támogatja-e ön, hogy a zsírra szállt porról egy kormányinfón ki lehessen mondani, hogy penész?
Támogatja-e ön, hogy olyan köztársasági elnökünk legyen, aki egyedül is megírhat egy Facebook-posztot?
Egyetért-e ön azzal, hogy a kormány az adóforintjainkat zebrákra, antilopokra, százmilliós táskákra költi, miközben a magyarok harmada a létminumum alatt él?
Támogatja-e ön, hogy Lázár János a fizetéséért cserébe még az első halálos baleset előtt kezdjen valamit a magyar közlekedéssel?
Egyetért-e ön azzal, hogy Orbán Viktor, a kormánytagok és rokonaik állami pénzen, magánrepülővel járjanak jachtozni, miközben a magyarok többsége egy balatoni nyaralást sem tud megengedni magának?
Támogatja-e ön, hogy a magát gyermekvédőnek nevező kormány továbbra is letussolhasson súlyos, rendszerszintű gyerkmekotthoni visszaéléseket?
Egyetért-e ön azzal, hogy másfél évvel a kegyelmi botrány után még mindig nem tudjuk, kinek a kérésére adott kegyelmet Novák Katalin egy pedofil bűnöző bűnsegédjének?
A kormány kötelességének tartja-e nyilvánosságra hozni, hogy kik azok a magas rangú fideszes politikusok, akiknek a Szőlő utcai intézet volt igazgatója gyerekeket szolgáltatott?
Varga Jennifer / 24.hu
Egyetért-e azzal, hogy a miniszterelnök legújabb kedvence egy olyan rapper, aki a nők bántalmazására buzdít, miközben a magyar kormány nem nyújt segítő jobbot azoknak, akik családon belüli erőszak áldozatául estek?
Egyetért-e ön azzal, hogy Orbán Viktor poloskának nevezi és megfosztja emberi méltóságuktól azokat a személyeket, akikkel nem egyezik a politikai véleménye?
Szeretne-e olyan országban élni, ami a gyűlöletkeltés helyett a szeretetre, a szolidaritásra és az összefogásra épül?
Szeretne-e olyan országban élni, ahol a politikusok nem arra játszanak, hogy az emberek egymás torkának ugorjanak?
Szeretne-e olyan országban élni, ahol az embereknek nem kell félniük megszólalni, ahol olyanok is tudnak egymással beszélgetni, akik történetesen nem értenek mindenben egyet?
Rainer-Micsinyei szerint többek között ezekről a kérdésekről kell majd dönteni a magyar embereknek jövő áprilisban, ezért arra biztatott mindenkit, hogy menjen el szavazni a következő választáson.
József AttilaLevegőt! című versével kezdődött a program, miközben még mindig nagyobb csoportokban érkeznek az emberek a Hősök terére. A Rendőrség lezárta a Dózsa György utat, az Andrássy útról csak jobbra, a Keleti pályaudvar felé haladhat a forgalom.
Lengyel Tamás szólította színpadra a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenészt. Ő köszöntötte az összegyűlt „analóg, polgári” megjelentetek, mondhatná, „magyarokat”.
Helyszíni tudósítónk szerint 10-20-30 fős csoportokban érkeznek az emberek, a hangulat nyugodt és kellemes, mint az idő, a legtöbb ember középkorú, sokan gyerekekkel érkeztek.
A színésszel a nyáron interjúztunk, ott az is szóba került, hogy egy esetleges kormányváltás után elgondolkodna-e azon, hogy politikusi babérokra törjön. Erre lapunknak kifejtette:
Nem, biztos, hogy nem.
„A színészet nagyon jó dolog, főleg egy olyan biztonságos térben, amilyen a Loupe. Jó karaktereket játszhatok, jók az alkotótársak, a témaválasztás. Nem szeretnék mással foglalkozni, mint azzal, hogy csinálunk előadásokat, ezeket a lehető legtöbbször játsszuk, és közben forgatom a sorozatomat. Az lenne a jó, ha elkezdene visszarendeződni minden, újra kialakulna a bizalom, és akkor a TikTokomra már csak a faszkodásaimat kellene feltölteni.”
A noÁr mozgalom működéséig Molnár Áron színész-aktivista mindig igyekezett többedmagával a magyar közéletben aktív szerepet játszani. Tette azt a mozgalommal például közösségépítésben, adománygyűjtésben.
Egy ideje azonban már csak saját közösségi oldalán, egyedül fogalmaz meg kritikát a mindennapi politikáról:
„Aljas, romlott propagandisták terrorizálják az országot. Hergelnek, hazudnak, életeket, családokat tesznek tönkre. Rágalmaznak, sejtetnek, köpködnek. Bárkit megvádolnak ped0filiával, drogokkal, bántalmazással, aki az útjukba áll. Belemásznak a magánéletébe, ellehetetlenítik a szakmájában, förtelmes embernek állítják be” – erről írt Pottyondy Edina a hódmezővásárhelyi rendőrkapitány halálával kapcsolatban.
„Átgázolnak bárkin és bármin, mert a falánkságukat az elmúlt tizenöt év szabadrablása sem csillapította. Legyen ennek végre vége!” – buzdította követőit a tüntetésen való megjelenésre.