Élet-Stílus

Molnár Áron Novák Katalinnak: És az mennyire inkorrekt, hogy a kegyelmi ügy eltussolása után még mindig havi 6 milliót kapsz az adóforintjainkból?

Marjai János és Adrián Zoltán / 24.hu
Marjai János és Adrián Zoltán / 24.hu
Feltett néhány kérdést a volt köztársasági elnöknek új videójában.

A szokásosnál nagyobb terembe kellett meghirdetni a temesvári Közéleti Kávéház keddi rendezvényét, miután sokan voltak kíváncsiak az aktuális vendégre: Novák Katalinra. A volt köztársasági elnök fellépésén a 444 kamerája is ott volt, a rendezvény után pedig a portál közéleti kérdéseket tett fel a tavaly lemondott államfőnek az utcán.

Novák a temesvári értelmiségi kör rendezvényén először beszélt közéleti kérdésekről és a saját államfői működéséről a tavaly februári lemondása óta. Arra a kérdésre, hogy mi volt a legnehezebb feladata köztársasági elnöki ténykedése során, Novák ironikusan megjegyezte: a kegyelemi jog gyakorlása. A lemondása óta eltelt időszakról úgy fogalmazott:

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem egy pokoli másfél év van mögöttem.

A 444-nek érdemi válaszokat ezúttal sem adott a volt köztársasági elnök, erre pedig Molnár Áron is reagált új videójában, amit Nováknak címzett.

Biztos pokoli volt látni, ahogy elvették a tanárok sztrájkjogát. Ahogy a diákokat beidézték a rendőrségre, mert kiálltak a szabad oktatásért. Pokoli lehetett látni, ahogy a kórházakban állnak le a műtétek. Hogy a külögyminisztérium élén Szijjártó Péterrel hogyan próbálja eltussolni, hogy orosz hekkerek feltörték a szervereket. És pokoli lehetett látni a NER gazdagodását, miközben Magyarország az EU legszegényebb országává vált. Erre gondoltál, ugye?

Majd kitért a kegyelmi botrányra is a színész.

Azért nekünk, magyaroknak lenne kérdésünk: kinek a kérésére, unszolására adtál kegyelmet egy pedofil segítőjének, K. Endrének?

A 444-nek Novák inkorrektséget emlegetett, Molnár erre is reagált.

Az inkorrektséget én sem szeretem. Az mennyire inkorrekt, hogy miután eltussoltátok a kegyelmi botrányt, mai napig havi 6 millió forintot kapsz az adófizetői forintjainkból?

Végül kitért az asztalossá váló Varga Juditra:

Követhetnéd barátnéd, Varga Judit példáját, és választhatnál rendes szakmát. Asztalosként készíthetnétek közös asztalt, ahová leültök közösen, szembenéztek a bűneitekkel, és közösen számot adtok róla. Az asztalhoz fát az erdőből tudtok szerezni. Tudod, melyik erdőből…

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Molnár Áron (@molnar_aron_hivatalos) által megosztott bejegyzés

Molnár korábban több videót is intézett közéleti szereplők felé, ezekről itt lehet olvasni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik