Belföld

Ezért is hiányzunk

A sajtó, az és az elektronikus egyaránt, sokadszor foglalkozik a bírák kényszernyugdíjazásával. Magam is többször írtam már a témáról és igyekeztem meggyőzni az olvasót, hogy itt jóval többről van szó, mint „néhány” – pontosan 247 – bíró egyéni szociális problémájáról.

Most kaptam meg, ezúttal már, mint a „sajtó képviselője”, a Fővárosi Törvényszék tájékoztatóját, az úgynevezett tárgyalási jegyzéket, a szeptemberben sorra kerülő tárgyalásokról. Ez a lista ékesen bizonyítja, hogy az ügyekkel amúgy is elárasztott bíróságnak, az ott maradt bíráknak mit jelent a mi hirtelen – bár korántsem önkéntes – távozásunk. Szeptember 3-a és 28-a között hét olyan büntető ügy szerepel, amelyben a bíró személyének változása miatt elölről kell kezdeni az egész tárgyalási folyamatot. És akkor még nem említettük az ügyészeket, védőügyvédeket, akiknek újra végig kell ülniük szinte ugyanazt a tárgyalást. Mekkora ember- és időpazarlás ez? A tanúk egy részének újra el kell jönnie, újra el kell mondania, amit már egyszer elmondott, de mindez láthatólag senkit nem érdekel. Azt szoktuk mondani, az idő pénz. Mégis, kinek a pénze? Ki fizeti meg az ügyész, a bíró és esetenként a védő fizetését? Te, kedves magyar állampolgár, a te adódat pazarolják erre. Nem vagyok közgazdász, de érzésem szerint mindez együtt többe kerül, mint az elküldött bírák fizetése. Már csak azért is, mert a helyükbe került bírók fizetését is a te adódból fedezik.

Az alábbi két beszélgetés a Klubrádióban hangzott el. Hallgassák meg, és hitem szerint meggyőződhetnek arról, mennyire nem csak a kényszernyugdíjazott bírák a vesztesei ennek a történetnek.


Beszélgetés a bírák kényszernyugdíjazásáról


Beszélgetés a bírák kényszernyugdíjazásáról – 2.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik