Az adórendszerrõl a nálunk fejlettebb államokban is nehéz tartósan érvényes értékelést adni, Magyarországon pedig ez szinte lehetetlen. Azt ugyanis a kormány bejelentései nyomán szinte naponta kellene frissíteni – írja a Haza és Haladás Alapítvány blogján a volt pénzügyminiszter. Mégis megpróbálja.
Szerinte figyelemre méltó, hogy “miközben az állami újraelosztás mértéke a 2009-es 46,1 százalékról a 2010 elején bevezetett adóátalakítások eredményeként még az év közben bevezetett szektorális különadók beszedése után is 44,6 százalékra tudott csökkenni, addig 2011-ben ugyanezen arányszám várhatóan 51,5 százalékra növekszik”.
Oszkó Péter ezt azzal magyarázza, hogy a jelenlegi kormány “mûködése elsõ évében nem tudott mit kezdeni az önkormányzatok, a közösségi közlekedés, az oktatás vagy az egészségügy intézményrendszerével”. A lényegében elsõként szerkezetátalakítást ígérõ Széll Kálmán Terv “mára különösebb eredmény nélkül” kimúlt. A volt pénzügyminiszter szerint a hazai adórendszer olyan “vadhajtásai, mint a helyi iparûzési adó vagy a közelmúltban bevezetett szektorális különadók, lényegesen rontják a gazdaság szereplõinek versenyképességét, foglalkoztatási és beruházási hajlandóságát”. Fokozott leépítésük, és kivezetésük még “akár a hiányzó vagyonadóztatás bevezetésének terhére is logikus lépés lenne, legalábbis a gazdaság felzárkózási esélyeinek javítása szempontjából”. Nem lehet véletlen, hogy már 2006-tól kezdõdõen különbözõ szakmai mûhelyek átfogó adóreformjavaslatai egytõl egyig ebbe az irányba mutattak.
A nagyobb sajtóvisszhangot kiváltó tanulmányok (CEMI, GKI, Oriens, Big4 cégek, Reformszövetség) egyike sem javasolta az egykulcsos adó bevezetését, különösen nem felgyorsítva, a válságkezelés eszközeként – emlékeztet Oszkó Péter, aki szerint az egykulcsos adó egy gazdasági lassulással és visszaeséssel terhelt idõszakban érdemi gazdaságpolitikai eredmények elérésére alkalmatlan, viszont jelentõs mértékben károsíthatja a pénzügyi stabilitást.
A volt pénzügyminiszter komoly gondnak tartja, hogy a legfontosabb területrõl, “a munkáltatói járulékterhekrõl, illetve általában a járulékok rendszerérõl alig esik szó”, miközben a személyi jövedelemadóztatás területén olyan kétséges és aggasztó folyamatok rajzolódtak ki, melyek mára már nemcsak a költségvetési egyensúlyt fenyegetik, hanem “az adóterhek megoszlási viszonyának kedvezõtlen irányú átalakításával egyszerre és radikálisan ronthatják a foglalkoztatást érintõ munkaerõ-keresletet és -kínálatot egyaránt”.
Összefoglalásként Oszkó Péter szerint elmondható, hogy a korábbi, “az adórendszer racionalizálására kialakított irányok felrúgásával a jelenlegi, hamarosan végsõ formáját elérõ, arányosnak hívott és bizonyára annak is vélt adórendszer valójában a közterhek szélsõségesen aránytalan elosztását, és káros gazdasági motivációk sorát eredményezheti azért, mert a tervezõk nélkülözték az adórendszer összefüggéseinek és tényleges mûködésének áttekintését, illetve alapos megértését”.
A belsõ fogyasztás élénkítését erõltetõ gazdaságpolitika egy év alatt kipukkadt, az egykulcsos adó bevallottan nem váltotta be a hozzá fûzött reményeket, miközben hátrányait a költségvetési egyensúly felborításában, az abból fakadóan kényszerû és durva 2012-es megszorításokban, illetve az eközben kirívóan aránytalanná váló összes adóterhelés következményeiben az egész ország megszenvedi. Csak remélhetõ, hogy egy ilyenfajta adórendszer kereteit, illetve annak egyetlen elemét sem kívánja az aktuális kormányzati politika úgy sarkalatos törvénybe foglalni, hogy a nyilvánvaló hibák kijavítására a jövõben ne nyíljon módja senkinek – írja Oszkó Péter.
