A hatvan centis “emberke” egyelőre az iskolák, gimnáziumok, egyetemek és laboratóriumok körében népszerű, amelyek – mintegy 480-an – oktatásra vagy kutatásra használják. A Tokiói Egyetemen 30 van belőle. 2008 óta Naót 12 ezer eurós áron (3,4 millió forint) 45 országban vásárolták meg 2600 példányban, ami humanoid robot esetében példa nélkül álló – mondta Petra Koudelkova Delimoges, az Aldebaran társadalmi kapcsolatok vezetője.
Nao felismeri az arcokat, felolvassa az újságot, az elektronikus leveleket, lejegyezi és elküldi a neki diktált választ. Fontos segítőtársa lehet a mozgásképtelen, Alzheimer-kórban szenvedő betegnek vagy a kórházban fekvő gyermekeknek. Szülők és egészségügyi szakemberek kérésére a cég most dolgozik egy autista gyermekeket segítő robot tervein.
Az Aldebaran most párizsi telephelyén a 130 centiméteres Rómeón dolgozik. Az 2009-ben elkezdett program keretében most készült el a prototípus. Rómeót valódi személyi segítőnek szánják, aki nyitni és zárni tudja majd az ajtót, emlékeztet a gyógyszer bevételére és felsegíti az eleső beteget. Ez a robot Bruno Maisonnier régi álma, amely 35 évvel ezelőtt egy sci-fi olvasásakor született. A lengyelországi Crédit Agricole egykori vezetője 2004-ig szó szerint egy beépített szekrényben építette saját robotjait. A Sony Aibójának és a WowWee Robosapiensének sikere ihlette 2005-ben a cég létrehozására. Jelenleg 220 embert alkalmaz, éves forgalma (2011-ben 6,6 millió euró) 90 százaléka külföldről származik.