Gazdaság

Baljós kijelentést tettek Matolcsyék a 2025-ös inflációról

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A kormány inflációkövető adóemelést vezet be, ezzel jóval feljebb tolja az árakat, de a harmatgyenge forint sem segít – idézi a hvg.hu a Magyar Nemzeti Bank friss Inflációs jelentését.

Elkészült a Magyar Nemzeti Bank a három havonta megjelenő Inflációs jelentés idei utolsó kiadványával, egyben az utolsó olyannal, amelyet még Matolcsy György elnöksége alatt adnak ki.

A jegybank szerint az infláció legjobb esetben 3,3 százalékos lehet, a legrosszabb forgatókönyv szerint 4,1 százalékos (három hónapja ilyenkor még 2,7-3,6 százalék közöttit mondtak, szóval jelentősen romlott az előrejelzés),

Azt is hozzátették mindehhez, hogy „az alappályát felfelé mutató inflációs és lefelé mutató növekedési kockázatok övezik”, kevésbé szikár szakmai nyelven: fel kell készülni arra, hogy ha valami elromlik a világban vagy itthon, akkor még ennél is gyengébb számok jöhetnek – olvasható a lapban.

Az elemzés szerint az infláció 2025 januárjában már 4 százalék fölött lehet, az első negyedévben kezd majd újra lassulni, az új év nagy részében 3 és 4 százalék között áll majd.

Külön kitértek arra is a szerzők, hogy a kormány feltalálta az inflációkövető adóemelést: 2025-től minden évben az előző év júliusi inflációjával emelkedik a regisztrációs adó, a gépjárműadó, az átírási illeték, valamint az üzemanyagok és az alkoholtermékek jövedéki adója. 2025 elején a dohánytermékek jövedéki adója 8 százalékkal nő meg, a cégautóadó pedig 20 százalékkal, ezekre majd 2026-tól lesz érvényes az inflációkövető éves adóemelés.

Az MNB számítása szerint,

ez az egyetlen döntés a 2025-ös inflációt 0,3 százalékponttal dobja meg, 2026-tól kezdve pedig minden évben 0,1-0,2 százalékponttal lesz nagyobb az infláció.

Ezt az egész számítást úgy készítették el, hogy azzal kalkuláltak, az üzemanyagok és a piaci árú energia 3,6 százalékkal drágulhat jövőre. Ebben nagy szerepük van olyan eseményeknek is, amelyekre a magyar politika nem lehet hatással, de azért hazai folyamatok is mozgatják az árfolyamot: azt a hatást, amit olaj világpiaci árának csökkenése okoz, mostanában kiüti az, ahogy a forint gyengül. Erre jön majd rá a jövedéki adó inflációkövető emelése.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik