Üzleti tippek

Fatér Gyula

Újító alapkezelő

Fatér Gyula vagyonkezelői karrierje nem az értéktőzsdén, hanem – meglepő módon – a fémtőzsdén kezdődött. Londonban, a Csepel Művek megbízottjaként a határidős rézkereskedelem rendszerének kialakításában vett részt a rendszerváltás idején az egyetemről kikerült zöldfülű fiú. Igaz, fél évvel a megalakulás után, 1991 elején, átigazolt a Hardy Ilona vezette Budapesti Értéktőzsde csapatába, ahol az értékpapír-bevezetésekért felelt. Az adminisztratív jellegű munkát azonban hamar megunta, s még 1992-ben az Europool Alapkezelőhöz szegődött, amelyet a New York Broker tulajdonosai hívtak életre.

Bár Fatér Gyula – konzervativizmust kívánó szakmájának megfelelően – nem a radikális változások embere, tavaly mégis állást váltott: a piacon második helyen álló Budapest Alapkezelőhöz szegődött. E 130 milliárd forintos vagyont kezelő cégnél sem veszítette el újító kedvét; legutóbbi elképzelése szerint kelet-európai részvényeket is vásárolhatnak majd egyes Budapest Alapok, amelyeket egységes struktúrába is rendezett.

A menedzser szakmai hírét még az Europool Alapkezelőnél, valamint a Befektetési Alapkezelők Magyarországi Szövetségében (Bamosz) 1994-től végzett munkájával alapozta meg. Bár a kezelt vagyon alapján az Europool a kilencvenes évek végére már nem tartozott az élmezőnybe (15-20 milliárd forint felett diszponáltak az alapjai), a cég talán a leginnovatívabb volt a piacon. E társaság nevéhez fűződik az első sikeres nyílt végű befektetési alap piacra vitele, amely már valóban alkalmas volt arra, hogy alternatívát kínáljon a bankbetéttel bíró befektetőknek. A Fatér Gyula vezette csapat lépett először piacra hozamgaranciát nyújtó alappal, s szintén az Europoolhoz fűződik az első külföldi értékpapírokba fektető nyílt végű alap elindítása.

Eredmények 


• Banki háttér nélkül is a piac élmezőnyébe tartozó alapkezelő céget épített fel
• A Budapest Alapkezelőnél naprakészre és átláthatóra formálta az alapok struktúráját és bővítette a befektetési kört

Mindezek ellenére Fatér Gyula meglehetősen visszafogottan nyilatkozik: “végeztem a dolgomat, mások is ezt tették a piacon”. Hasonlóan beszél az 1993-ban indított Bamosznál elért eredményekről is, amelynek 1995 óta ügyvezető elnöke. Nagyrészt az ő aktivitásának köszönhető, hogy a vagyonkezelői szakma önállóan megjelent a köztudatban, saját etikai kódexük van, s sikerült elérni, hogy a mintegy 100 befektetési alap ma már egységes rendszer szerint jelenti napi eszközérték-adatait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik