Kultúra

Sánta nő mutogatta magát a tengerparton, maszturbálni kezdett az ír szatír

Brian Lawless / PA Images / Getty Images
Brian Lawless / PA Images / Getty Images
Egy regény, melynek olvasását sokkal többen adják fel, mint ahányan befejezik, mégis az irodalomtörténet legjobb könyvei között tartják számon. A végére érni komoly kihívás, csoda-e, hogy akiknek sikerül, minden évben megünneplik? Elolvastuk az Ulyssest.

Jó estét, egy korsó Guinnesst kérek, igen, magyar vagyok, nem brit turista, azokat is ki érti, repkednek szerteszét Európában, hogy beüljenek egy kocsmába, amelyik pont olyan, mint az otthoni, a sarki pub, persze, tudom, túl olcsó a repülőjegy és túl drága nyugaton a pia, de azért mégiscsak fura, hogy ha már annyit vesződtek az utazással, nem akarnak megmártózni kicsit a helyi kultúrában, legfeljebb a Széchenyiben, oké, még mindig jobb, mint amikor még érdeklődők voltak és a hazahordták a fél ókori világot, tudom, sztereotípia, de hát ez mégiscsak egy ír kocsma, ha valahol, itt bele kell férnie egy kis antibritizmusnak, tudod mit, kérek egy whiskey-t is, elvégre ünneplek, tagja lettem egy igen elit klubnak, nem, sajnos nem a mile high clubnak, nem viselem túl jól a repülést, hanem egyike vagyok azon keveseknek, akiknek sikerült elejétől a végéig elolvasni az Ulyssest, na, mit szólsz, semmit, sejtettem, pedig emlékszem is belőle egy csomó mindenre, bár kétségtelen, hogy ha teljesen fel akarnám fogni az egészet, neki kellene futnom még néhányszor, miközben profi szintre hozom magam Homéroszból, meg nagyjából mindenből, amit a 19-20. század fordulójának Európájában az irodalomról és kultúráról, filozófiáról tudni lehetett, ja, igen a whiskey, legyen Writers’ Tears, annak passzol a neve az alkalomhoz, Reader’s Tears még jobb lenne, de olyan nem léteik, csak Reader’s Digest, kétségtelenül könnyebben emészthető Joyce-nál, akinek nem is az Ulysses a legnehezebb regénye, hanem a Finnegans Wake, amit az 1939-as megjelenése óta nem fordítottak le teljesen magyarra, mert lehetetlen, Joyce több mint tizenhét éven át írta és azt mondta, minimum ennyi időt kell az olvasónak is rászánnia a hatszázhuszonnyolc oldalas regényre, már amennyire a Finnegans Wake regénynek nevezhető, nemrég olvastam, hogy egy kaliforniai könyvklub, tudod, ahol a tagok ugyanazt a könyvet olvassák, és rendszeresen összejönnek megbeszélni a szöveget, szóval ez a klub 1995-ben kezdte el olvasni a Finnegans Wake-t és 2023-ban értek a végére, persze, biztos voltak közben tagcserék, de huszonnyolc éven át minden hónapban találkoztak egy könyvtárban, hogy megbeszéljék, amit olvastak, az elején úgy tervezték két-háromoldalanként fognak haladni, de hamar rájöttek, hogy alaposan túlvállalták magukat, olykor egyetlen sor értelmezésére sem volt elég idő egy találkozón, de azért csak a végére értek, még ha sokkal lassabban is, mint a profik a dublini Trinity College-ban, az ottani olvasókörnek, amelyiknek több hivatásos Joyce-kutató is tagja, röpke tizenöt év elég volt a Finnegans Wake bekebelezéséhez, ja, és tudod, mihez kezdtek a kaliforniaiak, miután a végére értek a könyvnek, jaja, lehet elmentek Guinnesst meg whiskey-t inni, de aztán, nem hiszed el, elkezdték az egészet az elejétől, mert azt mondják, a Finnegans Wake olvasása életforma, az Ulyssesről is ezt mondják amúgy a rajongói,

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik