Tudomány

Fogat operáltak ki egy ember orrából

A fiatalembernek évek óta gyakori orrvérzéssel bajlódott. Van ilyen, ám amikor belenéztek az orrába, az orvosok is megdöbbentek.

Nem párját ritkító eset, ha valakinek több foga van a kelleténél, az emberek négy százalékánál tapasztalható. Hivatalosan hyperodontiának nevezik, hátterében a fog fejlődése közben bekövetkezett zavar, vagy genetikai okok állhatnak. A szám feletti fogak lehetnek normál méretűek és alakúak, de kisebbek, szabálytalan formájúak is, és bárhol megjelenhetnek az álkapocsban.

Fog az orrban

A fogorvosok számára tehát majdhogynem napi rutin, ám a fül-orr-gégészeten nagyot néztek, amikor cseppet sem várt helyen bukkant elő a csontdarab. A 22 éves fiatalember már három éve szenvedett gyakori orrvérzéstől, végül doktorhoz fordult. Tüneteinek elsőre nem tulajdonítottak nagy jelentőséget, fertőzés vagy kisebb sérülések miatt gyerekeknél és fiatal felnőtteknél sokszor előfordul – számol be az esetről az Iflscience.com.

Forrás: Hamed O. Al Dhafeeri, Abdulmajid Kavarodi, Khalil Al Shaikh, Ahmed Bukhari, Omair Al Hussain, Ahmed El Baramawy. American Journal of Case Reports.

A vizsgálat során azonban a doktor szokatlan fehér dudorra lett figyelmes, majd fogász kollégája segítségét kérve azonosították a potyautast: a fiatalember orrüregében egy fog nőtt. Pontosabban a metszőfog mellől induló extrafogról volt szó, amely ellentétes irányban nőtt, utat törve magának az orrba. Ilyen iránytévesztés az esetek egyharmadában fordul elő. A fiatal férfit megműtötték, eltávolították a fogat, azóta az orrvérzése is megszűnt.

Koponya a tumorban

Kellemetlen érzés lehet egy foggal az orrban élni, de ami már-már horrorisztikus, az a teratoma. Ez egy csírasejtekből álló tumor, amely az embrionális kor három alapszövetéből épül fel, és különböző szöveteket tartalmazhat: haj, zsír, izom, csont. Az ember magzati korban elhalt ikertestvére “növekszik” a testében.

Általában jóindulatú daganatról van szó, de ritkán lehet rosszindulatú is. A tumor nagyon változatos képet mutat mind érettségét, mind az őt tartalmazó szövetek milyenségét illetően – írja a webbeteg.hu. Tartalmazhat ujjakat, fogakat, állkapocscsontot vagy akár parányi koponyát is, míg másoknál mindössze csak különböző szövetek egyvelegéből áll.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik