Nyolcadik alkalommal osztotta ki a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a Szabadság-díjat, amivel a szabadabb Magyarországért tetteikkel kiállókat jutalmazzák. A Loupe Színházi Társulással közösen rendezett szerdai díjátadón a zsűri elismerését a választás tisztaságáért fellépő DE! Akcióközösség és A szavazat ára című filmjük megszólalói nyerték – derül ki a TASZ lapunkhoz eljuttatott közleményéből.
A közönségdíjat Kovács István Ádám kapta, aki „Ádi bohócként” saját súlyos betegsége ellenére is segíti a beteg gyerekeket és a rászorulókat.
A Szabad-díjat akkor alapította a TASZ, amikor úgy tűnt, hogy a bénultság leküzdhetetlen Magyarországon. Abban hittünk, hogy a jelöltek történetei reményt adnak a nehéz helyzetben lévőknek és bátorságot a tenni akaróknak
– mondta Dojcsák Dalma, a TASZ ügyvezető igazgatója a Marczibányi Téri Művelődési Központban tartott díjátadón.
Hangsúlyozta: a díjazottak „nemcsak politikai kérdésekben voltak bátrak, hanem olyan mindennapi helyeken is kiálltak magukért és másokért, mint az iskola, a kórház vagy a gyermekvédelmi ellátórendszer”.
Meghatározó szerep jutott filmnek az idei választáson
A választások előtt kicsit több, mint két héttel, a 2026. március 26-án nyilvánosságra hozott A szavazat ára központi szerepet játszott a választási csalások feltárásában.
Az ország legszegényebb településein forgatott dokumentumfilm ugyanis azt mutatta be 60 interjún keresztül, hogy a szegénységben élő, hátrányos helyzetű polgárok szavazatait különféle módszerekkel vásárolták fel, vagy zsarolták ki belőlük – az elérhető információk szerint az áprilisban leváltott Fidesz-kormány javára. A módszerek közt a teljesség igénye nélkül szerepelt
- az egyszerű szavazatvásárlás pénzért, alkoholért, vagy élelmiszerért cserébe,
- a fenyegetés,
- valamint bizonyos források szerint dílerek is részt vehettek a mozgósításban.
A dokumentumfilm a BBC figyelmét is felkeltette, ám mikor annak igazságtartalma felől érdeklődtek az akkori magyar kormány minisztereinél, érdemi választ nem kaptak a kérdéseikre. A szavazat ára riportjai akkor többek közt egy fideszes háziorvos-polgármestert, Rizsák Ildikót is gyanúba keverték, akiről azt állították: aki nem a Fideszre szavazott, annak nem írt fel gyógyszert. Rizsák ennek kapcsán feljelentést tett a film megjelenése után.
A filmben olyan bátor emberek szólaltak meg, akiket a hatalom helyi képviselői a megélhetésük, sőt gyermekeik elvételével fenyegettek, ha nem engedelmeskednek. A DE! Akcióközösség továbbra is küzd azért, hogy fel lehessen számolni azokat a helyzeteket, amelyek ezt a kiszolgáltatottságot lehetővé teszik
– áll a TASZ közleményében.
