A Deep Sea Vision csoport a közelmúltban bejelentette, megtalálhatta Amelia Earhart eltűnt repülőgépét. Az állítólagos roncsot egy szonárral felszerelt, atuomatizált merülő eszközzel detektálták a Csendes-óceánban, 4900 méteres mélységben, 160 kilométerre a Howland-szigettől – attól a lakatlan atolltól, amely Earhart tragikus expedíciójának egyik utolsó állomása lett volna.
Egyes szakértők kétkednek, mások igen bizakodóak, a megerősítéshez vagy cáfolathoz viszont egészen biztosan további adatokra lesz szükség. Pozitív eredmények esetén akár évekig is eltarthat a roncs teljes feltárása.
Egy legenda születése
Az amerikai Amelia Earhart 21 évesen, első repülőútján döntötte el, hogy meg akar tanulni gépet vezetni. 25. születésnapjára meg is vásárolta első repülőjét, amellyel rövidesen, 1922-ben már 4300 méteres magasságban repkedett, megdöntve az akkori női rekordot. 1923-ban a 16. nő lett a világon, aki pilótaengedélyt szerzett.
1924-ben családja rossz anyagi helyzetbe került, gépét el kellett adnia, 1928-ban ugyanakkor George Putnam író és felfedező felkérte, hogy első nőként repüljön át az Atlanti-óceánon. Az Új-Fundlandtól Walesig tartó misszióban utasként vett részt, landolása után pedig igazi médiaszenzációvá, női példaképpé vált. Putnam a későbbiekben is támogatta Earhartot, 1931-ben összeházasodtak, de a korszellemtől eltérő módon a pilótanő megtartotta leánykori nevét, és a házasságban egyenrangú félként tekintettek egymásra.
Könyvmegjelenések, egy rövidéletű divatüzlet, szerkesztői állás a Cosmopolitannél: népszerűsége és kapcsolati hálója miatt rengeteg lehetőség nyílt meg ekkoriban Earhart előtt. Emellett támogatásokat is gyűjtött, amelyek révén további magassági és sebességi csúcsokat tudott megdönteni, 1932-ben pedig karriere addigi legnagyobb sikerét elérve, az első női pilótaként egyedül kelt át az Atlanti-óceánon.
1935-ben már a Purdue Egyetem repülési és női karrierügyi tanácsadójaként dolgozott, és megvásárolta híres Lockheed Electra 10E gépét. Ez volt az a repülő, amellyel 39 évesen, 1937. május 21-én útra kelt a kaliforniai Oaklandből a 44 éves Fred Noonan navigátorral, hogy első nőként körberepülje a bolygót.
Egy 20. századi rejtély
Earhart az Egyenlítő mentén haladva akarta megtenni a nagyjából 47 ezer kilométeres távolságot. 40 napnyi repülés és több mint 20 megálló után ért el Laera, Pápua Új-Guinea keleti részére, majd 1937. július 2-án kezdetét vette az út legrizikósabb szakasza, a Lae és a Howland-sziget közötti táv. A megközelítőleg 4000 kilométernyi úton Earhart és Noonan rossz időjárási körülmények között haladt.
A terv szerint a párosnak a Howland-szigeten kellett volna tankolnia, mielőtt folytatják a repülést a mintegy 11,2 ezer kilométerre fekvő végállomás irányába. A Csendes-óceán közepén fekvő atollt megközelítve rádión vették fel a kapcsolatot a partoknál horgonyzó Itascával, az Egyesült Államok parti őrségének hajójával, hogy segítséget kérjenek a leszálláshoz.
Utolsó hívásaiban a pilóta arról számolt be, hogy nem látják az Itascát, az üzemanyag fogytán van, képtelenek elérni a hajót rádión, és hogy nagyjából 300 méteres magasságban járnak. Végül jelezte, északnyugat-délkeleti irányú navigációs vonalon repül, de hogy melyik irányba, azt nem közölte.
Egy-egy pillanatban a jelek olyan tiszták voltak, hogy a hajó legénysége szemmel kereste a gép lehetséges pozícióját az égen – hiába. Noha az Itasca igyekezett üzenetet küldeni a repülőnek, Earharték nem vették az adást, így felszíni támogatás nélkül kellett tájékozódniuk a felhők között.
Az utolsó rádióhívást helyi idő szerint reggel 8:43-kor indította a pilóta, ezután végleg megszakadt a kapcsolat.
A keresés azonnal, nagy erőkkel kezdődött meg, ám a mentőcsapatok semmiféle nyomot nem észleltek. Két héttel később eltűntnek, 1939-ben pedig halottnak nyilvánították a párost, ennek ellenére a kutatás mind a mai napig nem állt le, időről időre újabb próbálkozások indulnak az ügy felderítésére.
Fogság vagy hazatérés?
A hivatalos narratíva szerint az Electra üzemanyaga kifogyott, a gép pedig az óceánba zuhant. A végső üzenetek, illetve a repülőgép üzemanyagszintje alapján a becsapódás lehetséges helyét egyes szakemberek egy 1600 négyzetkilométeres területre szűkítették le, de itt a kezdeti keresések alkalmával nem találtak maradványokat.
Ahogy ilyenkor lenni szokott, a rejtély megmagyarázása számtalan elmélet született – szinte magától értetődő módon még az is felmerült, hogy a párost földönkívüliek rabolták el.
A pilóta tapasztalatai alapján reálisnak tűnik, hogy megpróbált óvatosan leszállást végrehajtani a vízen. Amennyiben a hipotézis helyes, a roncs most megközelítőleg 5000 méteres mélységben nyugodhat.
Az extrémebb magyarázatok közé tartozik, hogy a páros a Marshall-szigeteken kötött ki, ahol japán fogságba esett, egyes szemtanúk állítólag látták is Earhartot egy saipani fogolytáborban. Van, aki szerint a pilótát és társát végül kivégezték, a vonatkozó bizonyítékok viszont igencsak hiányosak. Néhány éve ugyan előkerült egy fotó, amelyen mintha Earhart és Noonan állna a Marshall-szigetekhez tartozó egyik atollon, de utóbb kiderült, hogy a képet már 1935-ben, két évvel a tragédiát megelőzően publikálták egy japán útikönyvben.
A hadifogság mellékszálaként népszerű összeesküvés-elmélet is kialakult, ez alapján Earhartot nem ölték meg, hanem Irene Bolam álnéven, Franklin D. Roosevelt közbenjárásával visszajuttatták az Egyesült Államokba. A konteó hívei szerint a New York-i bankár és repülőgép-rajongó Bolam nagyon emlékeztetett a híres pilótanőre, az asszony azonban 1982-es haláláig tagadta a kapcsolatot.
Olyan kutató is akad, aki szerint Earharték egy idő után feladták a Howland-szigetet, visszafordultak Lae irányába, és végezetül a pápua új-guineai Buka-sziget közelében zuhantak le. Egy, az 1930-as évekből származó beszámoló alapján egy helyi fiú szemtanúja volt, amint egy repülő égő szárnya lehullik az égből. A Project Blue Angel csapata 2018-ban, 30 méteres mélységben fel is fedezte egy gép maradványait, egyelőre azonban nem került elő meggyőző bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a roncs az Electra lenne.
Rejtélyes csontok Nikumarorón
Napjaink egyik legismertebb hipotézise a The International Group for Historic Aircraft Recovery (TIGHAR) nonprofit csoport narratívája, amely alapján a gép déli irányba haladt a Phoenix-szigetek felé, majd a mai Nikumarorón, korábbi nevén a Gardner-szigeten landolt. A lakatlan zátonyon Earhart és Noonan napokig vagy hetekig élhetett, míg végül életüket vesztették.
A TIGHAR több expedíciót is küldött a szigetre, ahol egy táborhely maradványaira és különböző leletekre bukkantak. 1940-ben, amikor a zátony brit ellenőrzés alatt állt, 13 emberi csontot találtak erre. A maradványokat a Fidzsi-szigeteken vetették elemzés alá, a vizsgálat szerint a leletek egy férfitól származtak. A csontok utóbb elvesztek, ám a vonatkozó jelentés fennmaradt, 1991-ben pedig alumíniumdarabokat is azonosítottak a zátonyon.
A helyi kutatásokba a National Geographic Társaság is becsatlakozott, 2017-ben keresőkutyákkal vonultak ki a szigetre, az állatok emberi maradványok jelenlétét érzékelték. További leleteket nem fedeztek fel, talajmintákat viszont begyűjtöttek abban a reményben, hogy emberi DNS-t detektálhatnak azokban.
2018-ban aztán az 1940-es jelentést elemezve törvényszéki szakértők megállapították, hogy a fidzsi orvosok tévedhettek: a nikumarorói csontok valójában nőiek lehettek. A közvetett bizonyítékokat vizsgálva azt is megállapították, hogy az elhunyt Earharthoz hasonló fizikumú és etnikumú lehetett.
Mi történhetett a pilóta maradványaival?
A pálmatolvajként is ismert mindenevő faj a legnagyobb szárazföldi ízeltlábú, hossza az 40 centimétert, tömege pedig a 4 kilogrammot is meghaladhatja.
A TIGHAR-nál úgy gondolják, Noonan nem sokkal a földet érés után meghalhatott, a gép roncsa pedig bemosódott az óceánba, ezért nem került elő a területen. Végül Earhart is életét vesztette, a holttesteket pedig kókuszrákok dolgozták fel. Azt, hogy a pálmatolvajok dögevőként képesek maradványokat szétdarabolni, kísérletekkel később igazolták, ám eredeti csontok, valamint roncs hiányában a TIGHAR elméletének számos kritikusa maradt mind a mai napig.
Azt, hogy az 1940-es maradványok egy nőtől származtak volna, sok szakértő szintén nem fogadta el. A hipotézisnek sokat ártott, amikor tavaly kiderült: a Nikumarorón felfedezett fémtörmelékek valójában egy második világháborús Douglas C-47-ből származnak.
Roncs a mélyben
A Deep Sea Vision közelmúltban tett bejelentése a legkorábbi magyarázattal mutat egyezést: a potenciális roncs nagyjából ott és olyan mélységben fekszik, ahol a legelső becslések alapján elvárható lenne. A potenciális felfedezés emellett egy 2010-es, a tragédia okát feltáró elmélettel is összhangban van, ez alapján Noonan a nemzetközi dátumválasztó vonalat átlépve elfelejtette visszaállítani a naptárat, így a csillag alapú navigáláskor elszámolta magát, és 100 kilométeres, nyugati irányú hibát vétett.
A korábbi pilóta és a Deep Sea Vision vezérigazgatója, Tony Romeo 11 millió dollárt költött a 2023 szeptembere és decembere között lefolytatott legújabb expedícióra. A 16 fős legénység egy 13,5 ezer négyzetkilométeres területet fésült át, a vizsgálathoz egy torpedó alakú víz alatti drónt, a Hugint hívták segítségül.
A gép önállóan képes feltérképezni az óceán fenekét szonár segítségével. Az expedíció vége felé, az addigi képeket ellenőrizve a szakértők izgalmas adatokra lettek figyelmesek: minta egy repülő maradványai hevernének a lapos, homokos tengerfenéken.
Sajnos működő kamera nem volt a Hugin fedélzetén, amikor rögzítette a szonáradatokat.
Szonárt régóta használnak eltűnt objektumok, így roncsok keresésére a tengeren, igaz, ilyen extrém mélységben az információk pontatlanok lehetnek. Romeo szerint ennek dacára olyan struktúrákat figyelhettek meg, amelyek nagyon hasonlítanak az Earhart gépének farokrészén lévő kettős, függőleges stabilizátorokra. Sőt, a maradványok dimenziói is az Electrára emlékeztetnek.
Folytatják a munkát
A Deep Sea Vision tehát további adatokkal nem tudta megerősíteni a roncs megtalálását, a csoport ugyanakkor már 2024-ben vissza akar térni a lelőhelyre, amelynek pontos lokációját egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Amennyiben sikerülne robottal lemerülni a roncshoz, és megörökíteni a sorozatszámot, az perdöntő lehetne.
Elképzelhető, hogy egy másik repülőgépről, akár egy második világháborús gépről van szó
– mondta Romeo, kiemelte azonban, hogy a régióból nem tud más repülők eltűnéséről.
Az eredmények ismertetése után számos kritikus hang jelent meg, leginkább a TIGHAR próbálta cáfolni saját bizonyítékaival, valamint az új szonárfelvételek elemzésével a roncs észlelését. Mint a szervezet rávilágított, a Lockheed 10-es középső része rendkívül erős volt, ahhoz, hogy az Electra szárnyai a képeken látható módon hátrafelé hajoljanak, a szárny és a törzs találkozásának szét kellett volna törnie, ami egészen lehetetlennek tűnik. A TIGHAR egyébként Nikumaroro közelében, a vízben korábban maga is megfigyelt korábban egy érdekes objektumot.
Romeo a szárnyrészi ellentmondást azzal magyarázta, hogy a szonár tulajdonságaiból adódóan távolról torzulhatnak az adatok. Mint hozzátette, az objektumhoz közeledve a képeken látható forma egyre inkább megegyezik Earhart gépével, Steve Zuger szabadúszó történész emellett azt is lehetségesnek tartja, hogy a korrózió miatt deformálódtak a maradványok.
Zugerhez hasonlóan több független kutatók kifejezetten bizakodó a friss eredmények miatt. Eric Terrill, a San Diegó-i Egyetemhez tartozó Scripps Oceanográfiai Intézet munkatársa szerint bár a szonárképek nem tiszták, mindenképp további figyelmet érdemelnek.
Amennyiben a Deep Sea Vision 2024-es missziójával sikerülne igazolni, hogy az Electra roncsára bukkantak – esetleg emberi maradványokat is találnának a helyszínen –, az pontot tenne Earhart történetének végére. Az orr irányából arra is következtethetnének, hogy milyen útvonalon repült a páros a végzetes pillanatokban, ami szintén igen fontos részlet lenne az események rekonstruálásának szempontjából.
Jogilag zavaros helyzet
„Az első lépés a megerősítés, a következő pedig, ha megoldható, az lenne, hogy a felszínre emeljük, valamint helyreállítsuk a roncsot” – nyilatkozta Romeo. A Deep Sea Vision feje szerint a maradványok végezetül az amerikai Smithsonian Intézethez kerülhetnének.
Noha Romeo elviekben kaphat felhatalmazást a mentési műveletekre, a repülő eredeti tulajdonosa megtagadhatja ezt a jogot. Mivel az Electrát Earhart részben a Purdue Kutatási Alapítvány támogatásával vásárolta, akár a Purdue Egyetemnek is lehet beleszólása a lelőhely sorsába.
A helyzet jogilag meglehetősen zavaros, Romeo viszont azt ígérte, az előttük álló kihívásokra megoldást találnak majd. Ha valóban sikerül azonosítani a gépet, a további elemzések és mentési műveletek évekig is eltarthatnak.
