A Szépirodalmi Kiadó gondozásában 1971-ben jelent meg Csurka István négy filmnovellája. A címadó Hét tonna dollárról azt írták: „A kötet legérdekesebb és a műfajban legsikerültebb darabja.” A Magyar Hírlap azt is megjegyezte: „Nem tudni persze, a Hét tonna dollár filmen milyen lenne. Olvasmánynak, irodalomnak kitűnő.”
Három évvel később, 1974. február 21-én bemutatták a Hét tonna dollár című játékfilmet. A premier nagy feltűnést keltett, mert az Alkotmány, a Bartók, a Corvin, a Kőbánya, a Május 1. és a Szikra filmszínház előadásaira napokkal előre elkeltek a jegyek. Pedig a mozinézők száma az 1960-as 146 millióról 1974-re csaknem a felére, 78 millióra, ezen belül a magyar filmek nézőszáma a harmadára csökkent. Dr. Gombár József, a Mozgókép-forgalmazási Vállalat (MOKÉP) igazgatója gondterhelten említette: „Komoly problémát jelent, hogy a mai magyar filmek közönségsikere és hatása lényegesen elmarad a hatvanas évek alkotásaié mögött. Megszaporodtak azok a stílus- és műfajkísérletek, amelyek nem találtak kellő közönségvisszhangra. Emellett kevés a jó hazai és külföldi vígjáték, a szatíra, az ifjúsági és gyerekfilm.”
Akkoriban azt is kimutatták: egy magyar átlagosan nyolcszor megy moziba évente. A nyolc alkalom egyike 1974-ben a Hét tonna dollár megtekintése volt – ha csak valaki nem nézte meg kétszer –, ám az igazsághoz tartozik:
A novella és a forgatókönyv szerint ugyanis Luciánó, a vándorcirkusz bohóca (a filmben: Kabos László) előre megmondja a lottó- és rulettszámokat megfelelő szexuális együttlét, a „gammatényező” megjelenése esetén. Ezért aztán Szánthódi Bandi (Bárdy György) még arra is hajlandó, hogy kedvesét, a bondorosi csárda szemrevaló pincérnőjét (Vörös Eszter) alkalmanként „kölcsön adja” Luciánónak. Az álomlátásnak híre megy, és illetékes helyen úgy döntenek: a bohóc különleges képességét hasznosítani kell a népgazdaság javára, illetve a nyugati világ megrendítésére, minek nyomán Luciánó és Margit – hivatalos kísérettel – megcsapolja a Cote d’Azur kaszinóit, vagyonokat kaszál az epsomi derbyn, végül Magyarország a KGST-ben is dollárral fizet, s a gazdaságilag meggyengült tőkés államokra rákényszeríti a szocializmust.
A könyvben Luciánó metódusáról ez olvasható: „Egy darabig csak nézi a játékot, jegyezget. Ez nem feltűnő, mert itt sok játékos jegyez. Noteszt is adnak mindenkinek. Ő azonban a sajátját használja. Szemben vele most ugyanaz a nő ül, aki a játékautomatánál előtte állt. Gvendolin Rheinmetall svéd milliomosnő. Észreveszi a bohócot, figyeli. Dühös rá, meg akarja mutatni neki. Luciánó azonban még nem tesz, egy pörgetést kihagy. Aztán a második pörgetésnél az ötszázas zsetonját felteszi a huszonhármas számra, miután a noteszében ellenőrizte számításait. A nő látja ezt. Csak azért is ezret tesz a mellette való számra, a huszonnégyesre. Kihívóan. Luciánó mosolyog. Pörgetés. Kijön a huszonhármas. Luciánó rengeteg pénzt nyer, tétje harminchatszorosát, zsetonban.”
A film kapcsán a Tükör című hetilap leszögezte ugyan, hogy „Vörös Eszter színészi képességekkel is rendelkezik, nemcsak remek akttal”, a közönség egy része az utóbbit részesítette előnyben. (Nemsokára a Magyar Filmek Mozijába is tódulhattak volna a nézők, mert 1975 áprilisában MFM-re változott a Bányász, amelynek addigi elnevezése legalább annyira abszurdnak hatott a körúton, amilyen groteszk volt Csurka novellája vagy Moldova verhetetlen tizenegye, a Váci utcai Bányász.) Vörös, aki 1973-ban Gálvölgyi Jánossal és Sáfár Anikóval egy osztályban végzett a Színművészeti Főiskolán, 1981-ben Franciaországba ment férjhez, miután a Csongor és Tünde főpróbáján balesetet szenvedett a Nemzeti Színházban. „Súlyos beteg voltam, iszonyú fájdalmak gyötörtek” – mondta erről, s utóbb orvos férje segítségével gyógyult meg.
A film megosztotta a kritikusokat. A Magyar Ifjúság című hetilap kihasználta a ziccert:
Évekkel ezelőtt Csurka István filmet írt azzal a címmel, Miért rosszak a magyar filmek? A kérdést most újra fel lehetne tenni, kissé módosított formában: miért rosszak a magyar filmvígjátékok? S ebben az esetben bizony a Hét tonna dollárt is a szemléltető példák közé kellene sorolnunk.
A Filmvilág úgy vélte: „Messze járunk itt a szatírától, a csipkelődő, humoros ábrázolástól. Ez már az évtizedekkel ezelőtt megboldogult Komédia Orfeum szelleme, közönségessége. Bár ott legalább a kitűnő kabarészínészek egyéni humora mentette a menthetőt.” Erre rímelt az a bírálat is, amely szerint „Hintsch György rendező hiába forgatott eredeti Cote d’Azur-i, londoni és más helyszíneken, hiába játszanak a műfaj elismert kiválóságai, a film nemhogy a szatirikus hangvételt nem tudja megvalósítani, de igazából még humorossá sem tud válni.”
Ezzel szemben a Hétfői Hírek elégedetten állapította meg: „Kellemes, szellemes produkció született a filmvígjáték égetően hiányzó műfajában. Illés György képei kitűnőek, élveztük a Kabos László, Bárdy György, Darvas Iván hármas játékát.”
A Miskolcon megjelenő Déli Hírlap hasonlóképpen lelkesedett: „Kitűnő mozi, amelyben a szerzők véletlenül sem akarják a nézőre erőszakolni az eszmei mondanivalót, és tartalmas játék, amelyből mégis levonhatunk egy s más következtetést. Csurka István gondolataiban maradéktalanul osztozik Hintsch György, a Hét tonna dollár című színes magyar film rendezője. A főszerepekben a műfaj legjobbjai, Kabos László, Bárdy György, Darvas Iván, Lorán Lenke, Inke László, és ügyes partnerként Vörös Eszter ajándékozza meg a nézőt emlékezetes alakításokkal.”
A Film, Színház, Muzsika pedig kiemelte a férfi főszereplőt: „Kabos László nem bohóckodja el szerepét, noha bohócot játszik. Elhisszük neki, hogy ő a nagy magyar magányos. Kedvessége, csordultig telt szíve, clown mosolya külön kis szerencsecsillag a film egén. Segítségével értjük meg Hintsch mondanivalóját: valahol elromlottak az álmaink.”
A publikum nem csalódott. A sportfogadás meg kifejezetten jól járt. A bemutató hetében 8 millió 911 ezer lottószelvényt vásárolt a lakosság – Luciánó személyes közreműködése nélkül.
