Január óta folyamatosan csökken a forgalomban lévő készpénz mennyisége itthon, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legutóbbi adataiból például az derült ki, hogy júliusban 19,6 milliárd forinttal kevesebb készpénz volt forgalomban Magyarországon, mint az előző hónapban, de még így is több mint 8 ezer milliárd forintról van szó – írja szerdai cikkében a napi.hu.
A 2008–2009-es gazdasági válságig szinte folyamatosan emelkedett a bankfiókok száma itthon és az Európai Unióban is, azóta azonban csökkenés tapasztalható a számokban. A fiókbezárások megnehezítik a fogyasztók számára a pénzügyi szolgálatások elérését.
Elsősorban a községek kerültek nehéz helyzetbe, a legtöbb városban legalább egy bankautomata üzemel.A napi.hu azt írja: a Nemzetközi Valutaalap (IMF) összehasonlításában nem állunk túl jól, adataik szerint százezer felnőtt lakosra 56,8 ATM jut itthon, ami 7 százalékos csökkenést jelent 2017-hez képest. Január óta pedig a jegybank is előírja, hogy a kártyák darabszámától függően a bankok
- a fővárosi kerületekben átlagosan legalább 2,5–12,
- a vármegyeszékhelyeken 2,5–15,
- a kisebb településeken pedig 3,5–60 automatát működtessenek.
Lassan 10 éve, 2014 februárjában vezették be a két alkalommal, maximum 150 ezer forintig ingyenes készpénzfelvételt a hazai ATM-eknél – emlékeztet a portál. A jogszabály bevezetésének célja az volt, hogy minél többen legalább a fizetésüket fel tudják venni ingyen a bankból. Akkor a nettó átlagkereset még kicsit több mint 150 ezer forint volt, azóta azonban ez az összeg több mint a duplájára emelkedett. A limit azonban azóta is változatlan, így ma már szinte senki nem tudja felvenni a teljes fizetését ingyenesen.
A lap megkereste a Pénzügyminisztériumot, tervezik-e a limit emelését a közeljövőben, a cikk megjelenéséig azonban nem érkezett válasz. A 150 ezer forinton felül egyébként havonta kétszer összesen plusz 40 ezer forint készpénzt is felvehetünk július óta a boltok pénztáraiban – emlékeztet a napi.hu.