Élet-Stílus

Nem leszel jobb anya, jobb feleség, csak azért, mert enni lehet a padlódról

A tiszta udvar, rendes ház még mindig egy rang. A házimunka megosztása és annak kemény fizikai munkaként való elismertetése még mindig az egyik legszaftosabb konc az egyenjogúság boncasztalán.

Éppen egy felbecsülhetetlen értékű zománcozott tejeskannára alkudtam a bolhapiacon, jobban mondva csendben duzzogtam éppen, mert nem bírtam el a nálam is konokabb fiatal roma fiúval, mikor megütötte a fülem két huszonéves nő beszélgetése. Én is ismerek olyat – legyintett enyhén megvető hangsúllyal az egyik – akinek a kozmetika vagy egy jó könyv előbbre való, mint az, hogy kitakarítson. Kissé összerezzentem, és azt már nem vártam meg, vajon az ilyen nőnek retkes szutyok-e a megnevezése, mert ha arról van szó, kiporszívózzak vagy túrázni menjünk, olvassak, amíg a kislányunk alszik, vagy pucoljam meg az ablakokat, én se a takarítást választom. Másrészt, meglepett, hogy a takarítás, még mindig olyan sarkos pontja egy nő életének, hogy leálljanak róla pletykálni. Azt nekem ne mondja senki, hogy két nő nem talál más fogást egy harmadikon…

A tiszta udvar, rendes ház tehát még mindig egy rang. A házimunka megosztása és annak kemény fizikai munkaként való elismertetése még mindig az egyik legszaftosabb konc az egyenjogúság boncasztalán. Mintha attól, hogy a Béla porszívózik ki szombaton és nem döglik a tévé előtt, pólust cserélne a Föld, átszakadna az üvegplafon és hipp-hopp, a parlamentben ugyanannyi nő ücsörögne, mint férfi. Persze az éremnek két oldala van, és ha a Béla porszívózna, nem születnének olyan bunkó poénok, mint amit a svájci védelmi miniszter eresztett meg a minap: „Hány harminc évnél régebbi háztartási gépük van otthon? Nálam konkrétan egy sem, leszámítva a feleségemet.”

Takarítani muszáj, különben megesz minket a kosz, de akkora ügyet azért ne csináljunk belőle. Hosszú évekig én is vérgőzös szemekkel nyaltam a lakást minden karácsony előtt, amíg rá nem döbbentem, nem hozzánk jönnek vendégek, mi megyünk. A barátokat, akik két ünnep közt jönnek, júniusban sem érdekli, kipucoltam-e a szőnyeget, karácsonykor miért érdekelné őket jobban? Ha meg hozzánk jönnek, nyilván leesik ez-az, kilöttyen, hullik a morzsa, Benőke leveri a vázát, a nagymamáról nem fogom ordítva leparancsolni a cipőt, szóval, a vendégek koszolnak, éppen elég utánuk kitakarítani. Aki pedig a karácsonyi sütés-főzés előtt nagytakarít a konyhában, az más sületlenségekre is képes, ez a cikk nem hozzájuk és róluk szól.

Szemforgató álságosság lenne fejcsóválva arról okoskodni, vajon miért van az, hogy a nők többségében a hosszú hétvégékből másfél napot arra áldoznak, hogy ganéznak otthon. Mikor máskor? Én is vettem már ki szabit azzal a felkiáltással, hogy muszáj egy teljes napot áldoznom a lakásra, különben kiszáll hozzánk nemcsak az ÁNTSZ, de egy virológus csoport is, és rólunk neveznek el egy új törzset, amit a fürdőszobánkban fedeznek fel. A szürke, szőrös gombócról, amit a hűtőben találtunk, úgyis mélyen hallgatunk, és meg sem próbáljuk kideríteni, mi lehetett az.

Akármennyire nagyvonalúan és elegánsan bánunk a témával, igaz, ami igaz: az általános vélekedés szerint a házimunka asszonydolog, a tiszta otthon pedig tükör a nőről, aki nyilván hihetetlenül jó szerető, kiváló szakember és mellékesen még a családi tűz(hely) őrzője is.

Anyámtól számtalanszor hallottam, „ha meg akarod tudni, milyen egy háziasszony, nézz be a vécéjébe és már mondhatsz is véleményt”. „Majd szombat este hívlak, gondolom, délután te is takarítasz” – mondta a nagynéném és én mélyen hallgattam arról, ebédet sem főztem, mert rendeltünk egy pizzát és pizsamában ténferegtem egész nap. Ha a szupermarketek semmiféle tematikus hetet nem tudnak kiizzadni magukból, akkor takarításra szólítanak fel, hülyébbnél hülyébb indokokkal. És ha nem a lakást, akkor a kocsit kell rendbe vágni. Hétvégén, persze.

A reklámok szintén előszeretettel veszik elő a tiszta otthont adu ászként, kevés nő van, aki erre nem reagál zsigerből. Ha éppen nem könyékig túrunk a budiban, akkor máshol pusztítjuk a baktériumokat. Mindet. Akarom mondani, a 99,99%-ukat. Azonnali, gyilkos hatás. Egy átlagos háziasszony kegyetlenebb, mint a Menyasszony a Kill Billben. Biztosan azért, mert mi is megérdemeljük a bosszút.

Aztán van, aki beint és megfizet egy bejárónőt, amit fogadhat irigység miatti ítélkezés vagy puszta rosszindulatú kárálás: a nacsasszonynak tán leesik az ujjáról az aranygyűrű…!? A mártírok sóhajtoznak, hát, ha megengedhetnék maguknak, persze ők azok, akik akkor sem, ha megengedhetik maguknak, hiszen akkor mibe szakadnának bele látványosan és mivel tartanák sakkban a családot? Aztán vagyok én, aki nem tudja elképzelni, hogy a bugyija közt turkál valaki más – és most hagyjuk, hogy jaj, Erzsike nálunk már családtag – nyilván egy pszichológus meg tudná magyarázni, de nem érdekel a miértje. Szóval, én inkább megyek túrázni, nincs Erzsikénk és néha kosz van a padlón. Mondjuk, nincs is fehér középszőnyegem a nappaliban.

Attól senki nem lesz jobb anya, jobb feleség, ha enni lehet a padlóról. Jobb ember sem. Persze lehet ebből is presztízskérdést csinálni a szomszédok vagy a kevéssé szeretett családtagok előtt, de minek? Inkább éljük az életet. Ne múzeumot vagy enteriőrmagazin címlapot rendezzünk be magunknak, hanem praktikus lakást, kényelmes otthont, ahol jó lenni és a gyereknek nem kell díszlépésben masírozni a nippek között. Ettől még nem kell lemondani a lakberendezésről, a porfogók gyűjtögetéséről, nem kell lemondani a hófehér bútorról. A tisztaság cél legyen, ne eszköz, ne keverjük össze a rumlit a kosszal és ne higgyük el, hogy a lakásban, amit a magazinban látunk, tényleg él egy hattagú család két kutyával. Aztán indulhatunk könnyű szívvel felmosni.

De előtte kiporszívózunk. Hogy mivel, azt jövő héten megírjuk. Jöjjenek, olvassák. Jó lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik