Belföld

Szegeden százötvenen tüntettek

A Lelkiismeret' 88, és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezésében százötvenen követelték a kormányfő távozását Szegeden.

Mintegy százötven tüntető követelte a kormányfő távozását csütörtök este Szeged belvárosában, a demonstrációt a Lelkiismeret ,88 csoport és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom jelentette be.


A tüntetők 7 óra után kezdtek el gyülekezni a városháza előtt, a jelenlévők között többen is a pénteki fővárosi Kossuth téri tüntetésre induló buszokra toboroztak utasokat.
A tiltakozók nemzetiszínű lobogókkal és néhány Árpád-sávos zászlóval a Móra Ferenc Múzeum elé vonultak. Transzparenseik között feltűnt Gyurcsány Ferenc nagyméretű portréja is, melyen az MTV logója és az „értéket közvetít, ha hagyják” felirat volt olvasható.


A szónokok a zavargásokkal kapcsolatban letartóztatottak szabadon bocsátását követelték, köztük egy szegedi katolikus gimnázium munkatársáét, akit munkahelyén vettek őrizetbe.
A demonstráción több szónoklat hangzott el, az összegyűltek közösen elénekelték a Himnuszt, majd a tüntetés 9 óra után békésen befejeződött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik