Ennek ellenére éveknek kell még eltelni ahhoz, hogy ne éljen annyira elevenen az emberekben a 44 éves tiszavasvári tanár, Szögi Lajos életét kioltó brutális gyilkosság emléke – mondta a polgármester az október közepén történt megdöbbentő atrocitásra utalva.
Korábban nem volt a falu lakói között ellentét, ezért érthetőnek találja, hogy a bűncselekmény mindenkit megviselt. A faluban viszont már nincs félelem, a gyerekek iskolába járnak, és mindenki teszi a dolgát – tette hozzá. Meglátása szerint akkor lesz teljes a nyugalom Olaszliszkán, ha nemcsak a bűncselekmény végrehajtásában közvetlenül részt vevő, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottak, hanem azok is vállalják tettük következményeit, akik a helyszínen tétlenül szemlélték a történteket.
A településen továbbra is folyamatos a rendőri jelenlét, és talán ennek is köszönhető az is, hogy az elmúlt időszakban Olaszliszkán nem történt regisztrált bűncselekmény – közölte Solymosi Antal, a Sárospataki Rendőrkaptányság bűnügyi osztályvezetője.
