Kultúra

A Népszava munkatársa állítja, náci gecinek nevezte őt a Blokád rendezője

Balogh Zoltán / MTI
Balogh Zoltán / MTI

Az RTL Híradójában szólalt meg vasárnap Csákvári Géza, a Népszava munkatársa, aki pénteken összetűzésbe keveredett a Magyar Mozgókép Fesztivál esti programján Tősér Ádámmal, a Blokád című film rendezőjével. Ahogy arról a 24.hu is beszámolt, Csákvári épp a mosdó felé tartott, amikor egy férfi a semmiből ott termett és fellökte, majd azzal fenyegette, hogy „szétveri a pofáját”. A médiamunkás nem ismerte fel a férfit, később tudta csak meg, hogy a filmrendezővel akadt össze. A dologból végül nem lett nagyobb összetűzés, mert két másik rendező, Kocsis Ágnes és Szűcs Dóra közbeléptek.

Azt mondta, te náci geci, szétverem a pofádat!

– idézte fel a történteket Csákvári a csatorna kamerái előtt. Ha ez valóban így történt és Csákvári szavainak megfelelően tényleg lenácizta őt Tősér, az annyiban érdekes, hogy a rendező azt mondta a történtek kapcsán, hogy éppen azért ment neki a Népszava munkatársának, mert az „az egyik legsúlyosabb bűnnel, nyílt antiszemitizmussal vádolta meg a filmet és ezzel a Blokád összes alkotóját.” Konkrétan a produkcióval kapcsolatban Csákvári azt mondta az RTL-nek, hogy rossz filmnek tartja a Blokádot, ennek megfelelően nem is írt róla hízelgő kritikát, az ő értékítélete szerint kurzusfilm és történelemhamisítás.

Csákvári elmondta azt is, hogy az incidenst követően végül elment a szombati díjkiosztó gálára, ahol egyébként tarolt a Blokád. Elmondása szerint várt volna valamilyen reakciót a történtekre, akár Tősér részéről, de ezek elmaradtak. A médiamunkás jelezte, hogy hétfőn a Népszava feljelentést tesz Tősér Ádám ellen tettleges becsületsértésért. A rendező már korábban jelezte, hogy ha jogi eljárás indul, vállalja a tette következményeit. Az RTL úgy tudja, hogy a rendező vasárnap felhívta Csákvárit és bocsánatot kért tőle.

A Blokád című filmről nálunk ez a kritika született:

Kapcsolódó
Blokád: Antall Józsefnek szobrot állít, Göncz Árpádból hülyét csinál az új kurzusfilm
A taxisblokád tükrében mutatja be Antall József egykori miniszterelnök életét Tősér Ádám filmje. Lehet-e jó 2022-ben is egy régivágású történelmi film? Elvárható-e bárminemű tárgyilagosság a jelenlegi kultúrpolitikától, ha mondjuk az SZDSZ-ről van szó? Egyáltalán van-e jelentősége annak, hogy mennyire hű a valósághoz a Blokád? Kritika.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik