Belföld

Szili Katalin úgy mondott le miniszterelnöki megbízotti posztjáról, hogy miniszterelnöki megbízott maradhatott

Soós Lajos / MTI
Soós Lajos / MTI

Február közepén mondott le miniszterelnöki megbízotti posztjáról Szili Katalin, hogy megtarthassa az egyetemi vagyonkezelői alapítványban a kuratóriumi tagságát, miután Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az Európai Tanács összeférhetetlenségi aggályai miatt választás elé állította az érintett kormányzati tisztségviselőket.

Szili lemondását a 24.hu-nak a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány kuratóriuma is megerősítette február végén.

Szili ezek után miniszterelnöki főtanácsadó minőségében tűnt fel, és szerepelt a nyilvánosság előtt, vagyis lényegében ugyanazt a feladatot látta el, mint miniszterelnöki megbízottként, amikor is a határon túli autonómia ügyekért felelt.

Ennek apropóján kikértük a kormányzattól a miniszterelnöki főtanácsadók listáját, a válaszból pedig az derült ki, hogy Szili Katalin továbbra is miniszterelnöki megbízott lehet.

Tájékoztatjuk, hogy a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 15. § (2) bekezdése alapján a miniszterelnöki főtanácsadói cím használatára a miniszterelnöki megbízottak jogosultak

– írta megkeresésünkre a Miniszterelnöki Kormányiroda.

Újra megkérdeztük a kormányirodát, illetve Gulyás Gergelyt is, hogy jól értjük-e: Szili Katalin valójában továbbra is miniszterelnöki megbízott-e, a Miniszterelnökség sajtóirodájától kaptunk választ.

A miniszterelnöki megbízotti feladatok polgári jogi kötelmet jelentenek, így nem esnek összeférhetetlenségi szabályok alá (nem minősülnek közjogi tisztségnek), ezért bármilyen összeférhetetlenséggel kapcsolatos találgatások tévesek. Szili Katalin 2023. február közepe óta miniszterelnöki főtanácsadó, és feladatainak lényege a magyar közösségek szülőföldön való boldogulásának elősegítése, ezzel kapcsolatos egyeztetés, tanácsadás, közreműködés hazai, külhoni és nemzetközi szervezetekkel való kapcsolattartás, amelyhez hozzátartozik a határon túli magyar közösségek autonómiájának támogatása

– írta a Miniszterelnökség, amely így továbbra is nyitva hagyta a kérdést: vajon Szili miniszterelnöki megbízottnak számít-e a kormányiroda hivatkozása értelmében.

A Transparency International jogi igazgatója szerint a kormányiroda válasza értelmében a miniszterelnöki megbízott és a miniszterelnöki főtanácsadó ugyanaz a tisztség.„Ha ez így van, akkor Szili Katalin esetében az összeférhetetlenség fennmaradt” – jelentette ki Ligeti Miklós, aki felhívta a figyelmet, hogy a kormányzati igazgatásról szóló törvény lehetővé teszi, hogy a Miniszterelnöki Kormányirodán vagy a Miniszterelnöki Kabinetirodán dolgozó politikai tanácsadó és főtanácsadó, valamint a kabinetfőnök is használhat miniszterelnöki főtanácsadó címet, ha erre a kormányfő határozatával feljogosítja. Ebben a ciklusban azonban ilyen miniszterelnöki határozat nem született a Magyar Közlöny szerint.

Hogy még zavarosabb legyen az egész, a kormányzati portálon a miniszterelnöki megbízottak között jelenleg nem szerepel Szili Katalin neve, őt még február közepén vették le onnan. Így teljes bizonyossággal csak annyit lehet állítani, hogy a nyilvános szereplésein miniszterelnöki főtanácsadóként feltűnő volt MSZP-s házelnöknek kormányzati megbízatása van: Szili februárban 13,8 millió forintos megbízási szerződést kötött a Miniszterelnökséggel, hogy tanácsokat adjon „a határon átnyúló autonómia ügyekben”, de a kormányzati portálra feltöltött szerződési listából nem derült ki, hogy ez mekkora időintervallumra vonatkozik.

Azt nem tudni, hogy Szili nehezen átlátható kormányzati megbízatása mennyiben lehet akadálya a kormány és az Európai Bizottság megegyezésének, mert egyelőre még nem nyújtotta be a kabinet az összeférhetetlenségi szabályok megváltoztatására irányuló javaslatát. Ha eleget akarnak tenni az Európai Bizottság és az Európai Tanács kérésének, akkor ki kellene zárniuk a politikusokat és a kormányzati tisztségviselőket az egyetemi vagyonkezelő alapítványokból. A tét nem kevesebb, minthogy az alapítványokba kiszervezett egykori állami egyetemek részesülhetnek-e uniós forrásokból a jövőben, így például a diákok és a kutatók részt vehetnek-e az Erasmus- vagy a Horizont Európa programban.

Frissítünk

A csütörtöki nap folyamán Szili Katalin a Szabad Pécsnek nyilatkozott a cikkünkben olvasható állításokról. Elmondta, hogy az új feladatára is személyesen Orbán Viktor kérte fel, a munkaköre pedig valóban nagyon hasonlít arra, amiről ezt megelőzően lemondott. Hozzátette ugyanakkor, hogy van egy fontos különbség, miszerint ő korábban munkajogi keretek között végezte a munkáját, most azonban egy polgári jogi megbízással látja el a rá bízott feladatot.
Hozzátette azt is, hogy bár nem lett volna köteles lemondani a miniszterelnöki megbízotti posztról, de ő így érezte korrektnek, ezért benyújtotta a lemondását, még úgy is, hogy nem tudta, kap-e majd új feladatot a miniszterelnöktől.

Hazatalált

„Hazataláltam” – így kommentálta a rendkívül színes politikai életúttal rendelkező Szili Katalin, hogy március végén belépett a kisebbik kormánypártba, a KDNP-be. A pályája az MSZMP-ből indult, az MSZP-ben teljesedett ki, volt elnökhelyettes, házelnök és 2005-ben a párt köztársaságielnök-jelöltje. 2014-ben a Közösség a Társadalmi Igazságosságért nevű formációval indult a választáson, 0,15 százalékot és közel 300 millió forintos állami kampánypénzt kaptak. 2015-től lett Orbán Viktor miniszterelnök megbízottja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik