Belföld

Veres: egyszerre három célt kell megvalósítani

A GDP növekedésével és a kiadások csökkentésével lehet elérni, hogy az államháztartási hiány 700 milliárd forinttal, a GDP 3 százalékára csökkenjen 2008-ra - mondta Veres János pénzügyminiszter a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) Gazdasági Konferenciáján.

A VOSZ a vállalkozóknak a következő kormányzati ciklusra vonatkozó gazdaságpolitikai elvárásairól és a pártok javaslatairól rendezett kétnapos vitát.

Új megközelítésre van szükség

Veres János megerősítette: 2008-ra Magyarország teljesítheti a maastrichti kritériumokat, így 2010-re az eurózóna tagjává válhat. Arra kérdésre, hogy a pénzügyminiszter fontosnak tartja-e az erős forintárfolyamot, Veres János azt felelte: a kiszámítható árfolyamot tartja elsősorban fontosnak. A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a bérterhek csökkentése a már elfogadott ötéves adóreform keretében valósulhat meg, csak olyan mértékben, hogy az ne veszélyeztesse a gazdaság növekedését és a költségvetési bevételeket. Úgy vélte: az ötéves adóprogram biztosítja, hogy nem vállalkozói teherbővüléssel lesz több nettó jövedelme az embereknek. A pénzügyminiszter közölte: a következő négy évben nem lehet annyi reálbér-növekedést megvalósítani, mint az elmúlt négy évben, amikor 28 százalékos reálnyugdíj-növekedés mellett átlagosan 26 százalékkal nőttek a reálbérek.

Hozzátette: ilyen alacsony inflációs környezetben reálisan azzal is számolni lehet, hogy nem kell olyan nagy bruttó bérnövekedés Magyarországon ahhoz, hogy reálnövekedés legyen a bérekben. Ezért a pénzügyminiszter szerint újfajta béralkura, újfajta tárgyalásokra, gazdasági megközelítésekre van lehetőség és szükség Magyarországon. A gazdasági növekedés lehetőségeit figyelembe véve csak a bővülés mértékéhez alulról közelítő, ezt meg nem haladó reálbér emelkedés képzelhető el a következő években. Veres elmondta, hogy egyszerre három célt kell megvalósítani: növekednie kell a magyar gazdaságnak az államháztartási hiány csökkenése mellett és csökkenteni kell a kiadásokat is.

A pénzügyi tárca vezetője szerint nincs garancia arra, hogy az élőmunka terheinek csökkentésével automatikusan több munkahely jön létre. Még egyharmadával csökkentett járulékterhek mellett sem tudja egy kormány se elérni, hogy a vállalkozók önmagában ettől több embert foglalkoztassanak – mondta.

Hiller a kiadások csökkentéséről beszélt

Hiller István, az MSZP elnöke elmondta: a szocialista párt fontosnak tartja a társadalombiztosítási járulék csökkentését. Az elnök emlékeztetett arra, hogy az ötéves adóreform keretében 2007-ben 3 százalékkal, 2009-ben további 2 százalékkal csökkentik a járulékok mértékét. Mint mondta, ekkora csökkentést lát lehetségesnek. Veres János elmondta: az MSZP kötelezettséget vállalt arra, hogy az adóreformot és a nyugdíjrendszer átalakítását tovább viszik 2010-ig. A nyugdíjrendszer korrekciójával kapcsolatban úgy fogalmazott: „nem ígértünk túlságosan sokat, ez 170 milliárd forint egy évre vetítve”.

A pénzügyminiszter közölte: az önkormányzati törvény kétharmados többséget igénylő módosítási javaslatát, amely a kistérségi közös feladatok ellátás finanszírozásáról, feladatok meghatározásáról és annak az ellátási körülményeiről szólt, attól függetlenül megszavazná, hogy pártja kormányon van-e vagy sem. A szocialista párt elnöke azt mondta, vállalják a kétharmados törvények áttekintését, részleteket azonban nem közölt. A pénzügyminiszter elmondta: az államigazgatáson belül a jelenlegi minisztériumi struktúrával szemben 12 minisztériummal tervez az MSZP. Ezzel párhuzamosan a központi államigazgatásban is van lehetőség további átalakításokra, ide értve az egyes tárcákhoz tartozó dekoncentrált szervezetek számának csökkentését, az országos főhatóságok lehetséges összevonását is – tette hozzá.

Az egészségügy reformjával összefüggésben a pénzügyminiszter azt mondta, hogy egyrészt „be kell hozni a potyautasokat a fizetők közé”, másrészt olyan működést kell biztosítani, amivel elégedett a lakosság. Ehhez szervezeti átalakításokra, rekonstrukciókra van szükség – mondta Veres János.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik