Kultúra

Mussolini és Hitler haditengerészete is használta a Sárga tengeralattjárót

A kétszer is elsüllyesztett, második világháborús hadihajó horvátországi szórakozóhelyként fejezte be az életét.

Az elmúlt évszázadok háborúi során rengetegszer előfordult, hogy az ellenfelek a másik fél által hátrahagyott vagy attól megszerzett fegyvereket vetették be, kevés történet alakult azonban annyira kacskaringósan, mint az olasz haditengerészet egyik tengeralattjárójáé.

A Trieszti-öbölben lévő Montefalcone egykori hajógyárában a háború derekán, 1943 első napjaiban kezdték építeni a Flutto-osztályú Nautilót, melyet március végén már vízre bocsátottak, de végül csak négy hónappal később, július 26-án állították hadrendbe, azt azonban nem gondolták volna, hogy

mindössze hat héten át erősítheti majd az olasz flottát.

A legalább ötvenfős legénységet hat, 530 mm-es torpedóvető cső, tizenkét torpedó, valamint 99, 20, illetve 13,2 mm-es ágyúk segíthették volna harci sikerekhez, ezekre azonban nem került sor, hiszen

a Badoglio-kormány szeptember 8-án, Mussolinit megkerülve úgy döntött, hogy az Olasz Királyság leteszi a fegyvert.

A Nautilón lévők a hírt hallva két másik hajón szolgáló társaik egy részével, a CM.1 jelű, jóval kisebb tengeralattjáróval együtt próbáltak elmenekülni, hogy a szövetségesek oldalára álljanak át, néhány német gyorsnaszád (S-Boot) azonban feltartóztatta, majd a velencei kikötőbe kísérte őket.

Saját korukban fejlettnek számítottak

A 63,15 méter hosszú, 6,98 méter széles, 905 tonnás testet a Fiat 2400 lóerős iker-dízelmotorja, illetve két, összesen 800 lóerős CRDA-villanymotor hajtotta előre, így a felszínen 16, a víz alatt pedig 8,5 csomós (30, illetve 15,7 kilométer/órás) tempóra volt képes.

 

Ez a méret, illetve tempó most már nyilvánvalóan kevésnek számít, nyolcvan évvel ezelőtt azonban semmilyen téren nem maradtak el a németek több mint hétszáz daraban legyártott, VII típusú U-bootjaitól.

A megérkezés után a legénység úgy érezte, sikerült túljárniuk a németek eszén,

a kikötőben ugyanis sikeresen elsüllyesztették a hajót.

Nem így lett, hiszen a Kriegsmarine rövidesen kiemeltette a még bőven menthető tengeralattjárót, helyrehozta, majd az UIT-19 nevet adta neki.

DEA PICTURE LIBRARY / De Agostini / Getty Images A Flutto-osztályú Grongo, a Nautilo hasonmása – ezt is a németek csípték el, de az U-Boottá alakítása végül sosem ért véget.

Valódi ütközetben a tengeralattjáró ezután sem vett részt, hiszen december 4-én átvontatták a szülőhelyéhez közeli Triesztbe, ahonnan később Pólába (horvát nevén Pula) került.

Az egykori Nautilo itt süllyedt el másodszorra, hiszen a város felett 1944. január 9-én egy 107 Liberatorból, illetve 47 Thunderboltból és Lightningból álló nehézbombázó és vadászrepülőgép csoport jelent meg, a bombák egyike pedig épp a tengeralattjárón landolt – írja az U-Boat.

A háború után a hullámsírban fekvő hajót végül a környéket 1945-ben elfoglaló, Josip Broz Tito vezette Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság mérnökei hozták a felszínre, majd a városban lévő Uljanik hajógyárba vitték, ahol kétéves munkával 1949-re ismét működőképessé tették.


Az immár Száva (P-802) néven létező, a britek által 1927-ben, a Jugoszláv Királyság megrendelésére épített Tarával (eredetileg Nebojša), illetve egy, szintén a németek által elcsípett egykori olasz hajóval, a Malisannal (eredetileg CB-20, ma egy múzeum dísze) együtt a szocialista ország hadiflottájának alapkövévé vált, fontos szerepet azonban csak egyetlen évtizedre kapott:

egy két éven át tartó (1958–1960) felújítást követően, 100 mm-es fedélzeti ágyúja nélkül, az áramvonalasabb forma érdekében átépített parancsnoki toronnyal már csak a kiképzésben szántak neki szerepet

– olvasható Paul E. Fontenoy Submarines: An Illustrated History of Their Impact című munkájában.

Wikimedia Commons Az egykori CB-20 ma egy zágrábi múzeum gyűjteményének része.

Az elkerülhetetlen nyugdíjazásra végül 1967-ben került sor, így a Száva a ma Montenegróhoz tartozó Bijela hajógyárának kikötőjébe került, ahol a partra vetve várta, hogy valamikor darabokra vágják.

Ekkor tűnt fel a színen a később csodabogárként ismertté vált, huszonkét éves Pero Miljković (1948–2004), aki egyetlen fillér kifizetése nélkül engedélyt kapott a jármű elszállítására.

Az indulás nem volt könnyű, hiszen a közelgő ünnep, illetve a hosszú hétvége miatt senki sem tartózkodott a gyárban, a fiatal férfival érkezők pedig hajóikkal képtelenek voltak elmozdítani a több mint kilencszáz tonnás, partra vetett tengeralattjárót, aminek a kormánylapátja sem állt ideális szögben.

Miljković valószínűleg egyre feszültebb lett, hiszen másnap délutánra már egy tévéstábot is leszervezett, ami az út egy pontján a partról akarta filmezni a Dubrovnik felé tartó Szávát, az utolsó pillanatban azonban mellé állt a szerencse:

sikerült segítséget kérni egy, a közelben lévő katonai hajótól, így megkezdhették a vontatást, a tévések pedig a kitűzött időben meg is látták a vízen a furcsa csoportot.

A három ország haditengerészeténél is szolgált jármű végül a turisták által ma is tömegével látogatott Dubrovniktól hét kilométerre, Mokošicánál találta meg az első helyét, ahol némi átalakítást követően,

Sárga tengeralattjáró

néven szórakozóhelyként nyitott meg.

Miljković csak ekkor, a felesleges réz-, alumínium- és acélmennyiség kibontása, majd egy roncstelepen való eladása után tudta kifizetni a vontatás, illetve a hajó árát, ezzel azonban senkinek sem volt problémája – emlékezett vissza ötven évvel később a szállításban tizenévesen segítő Ivo Batricevic.

A rövid idő után a Dubrovnikhoz még közelebb fekvő Sustjepanba átúsztatott hajó pénzhiány miatt sosem alakult át teljesen, sőt, az üzletember legnagyobb vágya sem teljesült:

azt akarta, hogy egyszer a Beatles is a színpadon álljon, a négy zenész útjai azonban már 1970-ben elváltak.

A szórakozásra vágyó vendégeket mindez nem igazán zavarta, a bevételek azonban elmaradtak az elvárttól, így a vállalkozó háromévnyi működés után nem tudta meghosszabbítani a működési engedélyt, és örökre lezárta a fedélzetre vezető hidat.

A Szávát 1974. január 10-én egy Salona melletti kikötőbe vontatták, ahol rövidesen megkezdődött a szétbontása.

Limonádés Pero

Az alig ötvenhat évet élt vállalkozó, étteremtulajdonos és művész egész életét az Adrián töltötte, üzleti érzékének köszönhetően pedig rendszeresen fogott újabb és újabb projektekbe: tizenévesen egy szálloda recepciósa volt, limonádéárusként egészítette ki a fizetését, majd koncertszervezőként dolgozott.

 

A hajó roncstelepre küldése után egy évvel, 1975-ben jogi diplomát szerző Miljković néhány évvel később megpróbált a felszínre hozatni egy rég elsüllyedt görög hajót, ez a próbálkozása azonban nem zárult sikerrel, így vett inkább egy újat, amivel az elsők közt mutatta meg a turistáknak az Adriai-tenger legszebb szigeteit.

A Sárga tengeralattjáróról azóta mindenki megfeledkezett, a már említett Batricevic néhány fotóját leszámítva pedig képek sem igazán maradtak fenn róla.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik