Gazdaság

Átalakul az infláció-számítás a KSH-nál

Kummer János / 24.hu
Kummer János / 24.hu
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2023-ra változtatott annak a kosárnak az összetételén, aminek alapján a drágulást számolják. A korábbinál sokkal nagyobb súllyal veszik figyelembe az üzemanyagokat, de a házon kívüli étkezést is. A fogyasztói kosarat bevallottan az árak figyelembevételével is alakították – hívja fel a figyelmet az Azénpénzem.hu.

Minden évben módosítja a KSH a fogyasztói árindex számításához megfigyelt termékek és szolgáltatások (vagyis reprezentánsok) körét, az egyes termék- és szolgáltatáscsoportok arányát. Utóbbi azt jelenti, hogy az elméleti kosárba átlagosan miből mennyi (mekkora súllyal veszik figyelembe) kerül. A statisztikusok rendre hangsúlyozzák, hogy a változtatások során a nemzetközi módszertani sztenderdeknek megfelelően és a jogszabályi előírásokat követve járnak el.

Az idei évre kialakított súlyok – idézi a portál a KSH-t – a nemzetközi előírásoknak és az Eurostat módszertani javaslatainak megfelelően a két évvel korábbi, azaz jelen esetben a 2021. év egésze mellett a 2022. év első három negyedévének fogyasztási adatain alapulnak. Ennyire zivataros időkben a múlt alapján kialakított kosár önmagában is torzít. Hiszen éppen a lakosságnak legfájóbb változásokat nem, vagy csak részben mutatja. Ilyen az energiaszámlák megugrása, illetve az üzemanyagok árstopjának eltörlése.

A 2023-as kosárban a különböző termék- és szolgáltatáscsoportok közül leginkább éppen az üzemanyagok súlya emelkedett. Ez a KSH indoklása szerint azért van, mert az árstop miatt dinamikusan emelkedett a fogyasztás. Érdemben nőtt a vezetékes gáz súlya is, amiben a termékkör árának rezsicsökkentési szabályok változása miatti emelkedése játszotta a fő szerepet. Jelentősen emelték a házon kívüli étkezés és a sport- és múzeumi belépők kosáron belüli arányát is, a statisztikusok szerint főként annak köszönhetően, hogy a 2023. évi súlyok alapjául szolgáló 2022-es évet már egyáltalán nem érintették járvány miatti bezárások. Ezekkel szemben mérséklődött a dohányáruk és a hírközlési szolgáltatások súlya. Utóbbit azzal magyarázták, hogy az átlagosnál kevésbé emelkedtek az árak.

A megfigyelt cikkekben is akadnak jelentős változások

Idén januárban az egyéni fogyasztás rendeltetés szerinti osztályozását figyelembe véve az előző év azonos hónapjához képest leginkább – 86,2 százalékkal – a gáz ára emelkedett. Ezt követik közel 60 százalékos drágulással a szilárd fűtőanyagok, de az áram ára is 50 százaléknál nagyobb mértékben ment fel. A vendéglátás körülbelül harmadával drágult.  A távközlésben az idén nekilódultak az árak. Alighanem azzal, hogy a Vodafone a NER markába került, minden ügyfél számára új időszámítás kezdődhetett. Lehetővé vált ugyanis, hogy jókorát emeljenek a szolgáltatók, még a hűségidőn belül is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik