Tudomány

Megoldódott a notre dame-i szarkofágok rejtélye

Lionel BONAVENTURE / AFP
Lionel BONAVENTURE / AFP

Három évvel ezelőtt, a párizsi Notre Dame leégése után régészeket hívtak a székesegyházhoz, hogy segítsenek felmérni a keletkezett károkat, illetve hogy megkezdjék az igencsak időigényes helyreállítás folyamatát. Egy 2022 elején végzett ásatás során aztán két, több évszázaddal ezelőtti rejtélyes ólomszarkofágot találtak, a napokban pedig az is kiderült, kiket találtak benne: két gazdag férfit – írja a LiveScience.

A koporsók felnyitását felügyelő Eric Crubézy, a Toulouse Egyetem biológiai antropológia professzora szerint az első alany azonosítása a koporsóján lévő táblán keresztül történt, a rézlemez szerint a neve Antoine de la Porte volt. A férfi a feljegyzések szerint 83 évesen halt meg 1710. december 24-én. Ismertetőjegyei pedig arra utalnak, hogy a katedrálisért felelős papság tagja lehetett.

A kutatók jelezték, a maradványok kiváló állapotban kerültek elő: a csontok, a fogak, de még a szőrzet is jó kondícióban maradt fenn, ahogy a rajta lévő textília is.

A férfi nagylábujjcsontján azonban a köszvény, egyfajta ízületi gyulladás jelei mutatkoztak. Mivel ezt a betegséget sokszor a mértéktelen evés és ivás váltotta ki, a királyok betegségének nevezik.

A rejtélyes társ

A második szarkofágon nem volt névtábla, így az abban talált személyt egyelőre nem tudták megnevezni. Azt azonban megállapították, hogy a férfi 25 és 40 év közötti lehetett halálakor. Elhalálozása idejét egyelőre nem tudták megbecsülni: Crubézy szerint az a 14. és a 18. század között bármikor lehetett. A testén talált nyomok arra utalnak, hogy a férfinek kemény élete volt: sokat lovagolt, halála előtt viszont elvesztette fogai nagy részét.

A kutatók szerint a férfi halálát krónikus agyhártyagyulladás okozhatta, amely a tuberkulózis következménye lehetett.

Ennél is érdekesebb volt azonban az ismeretlen férfi, becenevén Le Cavalier (A Lovas) eltemetésének módja. A férfi koponyájának egy részét ugyanis lefűrészelték, a mellkasát pedig felnyitották, hogy bebalzsamozzák – mondta a kutató, aki szerint ez a 16. századi nemesség körében igen gyakori volt temetkezési eljárás volt.

Az elkövetkező hónapok további kutatásai arra fognak összpontosítani, hogy többet tudjanak meg a férfiak földrajzi származásáról és étrendjükről, és további nyomokat szolgáltathatnak életmódjukról és halálukról. Az elemzések végleges eredményei 2023 elején-közepén várhatók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik