Sport

Országváltást kezdeményeztek az olimpiai bajnok Liu testvérek

Fülöp Dániel / 24.hu
Fülöp Dániel / 24.hu

Az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázók, Liu Shaolin Sándor, és testvére, Liu Shaoang a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) hozzájárulását kérték az országváltásukhoz vezető folyamat megindításához.

A MOKSZ közleménye megjegyzi, a Liu fivérek nem nevezték meg, hogy melyik ország színeiben szeretnék folytatni. Az előzmények alapján azonban elég valószínűnek tűnik, hogy kínai színekben folytatnák, egyrészt édesapjuk révén kötődnek az ázsiai országhoz, másrészt edzőjük, Csang Csing Lina az idei téli olimpia után távozott a magyar csapattól, mivel visszautasíthatatlan ajánlatot kapott a kínai szövetségtől.

A két Liu testvér pedig augusztusban úgy döntött, követik edzőjüket.

A MOKSZ közleménye alapján az országváltásnak számos feltétele van, az egyik például az, hogy a sportoló a választott ország állampolgára legyen, valamint 12 hónapnak el kell telnie, hogy az országváltás után nemzetközi versenyen indulhasson.

„Az elmúlt időszakban a MOKSZ biztosította a Liu fivérek edzésének feltételeit a kínai válogatottal és Linával Pekingben, ezt a munkát a MOKSZ nevében még Jae Su Chun, válogatottunk koreai edzője segítette. Ez a megoldás a fivérek számára nem bizonyult megfelelőnek. A MOKSZ a következő elnökségi ülésén fog dönteni arról, hogy hogyan rendezze a fivérek és a MOKSZ között fennálló versenyzői szerződéses kapcsolatot” – áll a magyar szövetség közleményében.

A 26 éves Liu Shaolin Sándor a rövidpályás gyorskorcsolya első magyar világbajnoka, 2016-ban 500 méteren nyert aranyérmet, majd 2021-ben 1000 méteren is első lett.

Öccse, valamint Burján Csaba és Knoch Viktor társaságában tagja volt a férfi váltónak, amely Magyarország első téli olimpiai bajnoki címét szererezte a 2018-as phjongcshangi olimpián.

Az idei pekingi olimpián a vegyes váltóval bronzérmes lett, 1000 méteren pedig pár percig aranyérmesnek érezhette magát, ám végül kizárták.

A 24 éves Liu Shaoang hatszoros világbajnok, a hat aranyéremből négyet az idei, montreali viadalon szerzett. Ő Magyarország első egyéni olimpiai bajnoka a téli olimpiákon, mivel Pekingben 500 méteren elsőként zárt. Ő az egyetlen magyar kétszeres téli olimpiai bajnok, és van két bronza is, a vegyes váltó mellett 1000 méteren állhatott még dobogóra Pekingben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik