Az Eurostat legfrissebb adatai szerint Magyarországon a lakosok 19,4 százalékát, vagyis 1,854 millió embert fenyegetett az elszegényedés vagy társadalmi kirekesztődés kockázata 2020-ban – írta a Pénzcentrum. Az Európai Unióban ez az arány magasabb: 21,5 százalék. Bár az EU-s átlagra növekedés jellemző 2019-ről 2020-ra, a legtöbb ország Európában javított ezen az arányon – köztük Magyarország is.
Hazánkban a nők mindig valamivel többen voltak arányaiban kitéve az említett kockázatoknak, 2020-ban azonban felzárkóztak a férfiak. Miközben a magyar nők között a veszélyeztetettek aránya tovább csökkent a járvány első évében, az EU-ban nőtt a fenyegetettségük. Magyarországon a férfiak és nők körében is jelentős volt a csökkenés, 2015-ben még a férfiak 30, a nők 31,3 százalékát fenyegette a társadalmi kirekesztődés vagy elszegényedés, 2020-ra már a férfiak aránya 19,3, a nőké 19,4 százalékra csökkent.
Viszont ha megvizsgáljuk, hogy a 65 éves vagy afeletti életkorú lakosság kitettsége hogyan változott, akkor éppen növekedést láthatunk, mégpedig számottevőt. Magyarországon a 65 éven aluliak között az érintettek aránya ugyanúgy csökkent évről évre, és nem volt ez másként 2020-ban sem. E kor felett viszont amíg 2019-ben az idősödő lakosság 16,7 százaléka volt fenyegetett, 2020-ra arányuk 20,3 százalékra nőtt.
Érdekes módon az EU-ban az volt a jellemző az elmúlt években, hogy amíg a 65 éves kornál fiatalabb lakosság társadalmi kirekesztettségnek, elszegényedésnek való kitettsége egyre csökkent, az idősödő lakosság aránya folyamatosan emelkedik. 2015 óta 2,2 százalékpontot nőtt a veszélyes helyzetben lévő 65 felettiek aránya.