2007 januárjában Szocsiba látogatott Angela Merkel német kancellár, hogy hivatalba lépése óta másodszor is találkozzon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Első találkozójuk alkalmával Putyin egy fekete-fehér plüss kutyával ajándékozta meg az NDK-ban született és felnőtt, oroszul folyékonyan beszélő Merkelt, Szocsiban pedig egyszer csak megjelent a teremben egy fekete labrador, és odament a német kancellárhoz. Bár a kutya nem viselkedett támadóan, Merkel kényelmetlenül érezte magát, mert régebben egyszer megharapta egy kutya.
Azt hiszem, hogy bár az orosz elnök jól tudta, nem lelkesedem azért az ötletért, hogy találkozzam a kutyájával, mégis magával hozta. De ami történt, megtörtént. És láthatja, próbáltam bátor maradni azzal, hogy Putyinra néztem és nem a kutyára
– mondta később Merkel a találkozóról a Süddeutsche Zeitungnak. Bár ez az incidens nem nevezhető világpolitikai jelentőségűnek, elég jól megmutatja azt a felszínen barátságos, valójában meglehetősen problémás helyzetet, amely Németország és Oroszország kapcsolatát jellemezte Merkel négy kancellári ciklusa alatt.
Eredménytelen óvatosság
Ahogy előző cikkünkben írtuk, a német–orosz kapcsolatok az energiagazdálkodás területén is évtizedekre vezethetők vissza, és a Willy Brandt kancellár által még a hidegháború alatt megkezdett „Ostpolitikot” (keleti politikát) a berlini fal ledőlése után is tovább vitték utódai. Ennek egyik legérdekesebb példája Gerhard Schröder, aki, miután a 2005-ös választáson kikapott Merkeltől, néhány hét múlva már a Gazpromnál találta magát, ahol az Oroszországból Németországba vezető gázvezeték, az Északi Áramlat 1 építését felügyelte.
Hiba lenne azonban Schrödert kipécézni amiatt, hogy oroszbarát politikát folytatott, nem ő volt ugyanis az egyetlen ilyen német politikus, sőt, azt is mondhatnánk, hogy ebben az egész német politikai elitnek felelőssége van. Előző cikkünkben már említettük a „Handel durch Wandel” politikáját, amelynek lényege, hogy Németország abban hitt, az Oroszországgal folytatott kereskedelem hatására Moszkva el fog indulni a demokratikus jogállam útján, akár a szovjet időkről, akár a putyini államról van szó.
Bár elméletben nem lett volna alapjaiban elhibázott ötlet, hogy Németország és más nyugat-európai országok a kereskedelmi kapcsolatok fenntartásával, illetve rendszeres, államközi találkozókkal fogják majd kordában tartani Oroszországot, ám ehhez nem olyan orosz elnök kellett volna, mint Putyin. Az első figyelmeztető jel már 2008-ban látszódott, amikor a Merkel vezette Németország – Franciaországgal együtt – egy bukaresti csúcstalálkozón megvétózta Ukrajna és Grúzia csatlakozási szándékát a NATO-hoz, mondván: az mindkét ország számára túl korai lenne, továbbá a volt szovjet tagköztársaságok bevonása veszélyeztetné az Oroszországgal fenntartott kapcsolatokat.
Hat évvel később, 2014 februárjában Putyin újabb katonai akciót indított, ezúttal Ukrajna ellen, és törvénytelen módon Oroszországhoz csatolta a Krím-félszigetet. Az ukránok hiába kérték Németországot, hogy az szállítson fegyvereket nekik, Merkelék nemet mondtak. Az orosz kapcsolatot azonban továbbra is fenntartották olyannyira, hogy nagyjából ezzel egy időben a német kormány elfogadta az Északi Áramlat 2 megépítését is, amely a Balti-tenger alatt szállított volna gázt Oroszországból. Elemzők szerint ezt Putyin úgy vehette, hogy a németek minimum szemet hunynak az erőszakos határsértés felett.
Az orosz gáz melletti további elköteleződés azonban már évek óta ismert tény volt. A fukusimai nukleáris katasztrófát követően ugyanis Angela Merkel bejelentette, hogy Németország fokozatosan leállítja az atomerőműveit, a gazdaság működtetéséhez pedig szükség volt a földgázra. Az orosz gáz aránya a német földgázimportban egyre nőtt: míg a Krím megszállása idején 36 százalék volt, 2022 elejére már 55 százalékra emelkedett.
Putyin hasznos idiótái
Jóllehet, azt nem lehet mondani, hogy Németország politikai szempontból teljes mértékben alárendelte volna magát Oroszországnak, tekintve, hogy a több merényletet túlélt orosz ellenzékit, Alekszej Navalnijt egy berlini kórházban kezelték a novicsok-mérgezése után, a helyzet mostani állása szerint Merkel óvatos politikája inkább Putyinnak kedvezett, mint Európának, hiszen több gázt tudott eladni, cserébe pedig senki nem állította meg, amikor bevonult Grúziába, majd a Krím-félszigetre, aztán pedig megtámadta egész Ukrajnát.
Merkel és a német politikai elit, köztük a mostani kancellár, Olaf Scholz, valamint a korábbi külügyminiszter, Frank-Walter Steinmeier egyik legnagyobb tévedése az volt, hogy az azóta már felfüggesztett Északi Áramlat 2-t pusztán gazdasági projektnek tekintették, miközben most már egyértelmű, hogy az politikai célokat szolgált. Jellemző, hogy Steinmeier még 2021 decemberében is hevesen védte az új gázvezeték megépítését, amikor már egyre nagyobb számban gyülekeztek az orosz csapatok az ukrán határ mellett.
Tévedtünk, mindannyian tévedtünk,
– mondta a minap a Welt am Sonntagnak Wolfgang Schäuble, egykori német pénzügyminiszter Putyinnal kapcsolatban, de ez nem teljesen igaz. Németország szövetségesei folyamatosan figyelmeztették az ország vezetését arra, hogy alulbecsülik Putyint, és ahogy az fentiekből is látszik, nem lehet azt mondani, hogy az Ukrajna ellen indított háború minden előzmény nélkül lett volna. A Politico egyenesen úgy fogalmazott: a német politikusok Putyin „hasznos idiótái” voltak.
Ezek után nem csoda, hogy a háború miatt amúgy is feszült ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij a hírek szerint visszautasította, hogy az oroszokkal baráti viszonyt ápoló (jelenleg már német államfő) Steinmeier Kijevbe látogasson. De nem csak őt bírálta. Április elején szokásos napi tévébeszédében kijelentette, hogy 2008-ban Merkel és az akkori francia államfő, Nicolas Sarkozy Putyintól való „abszurd félelme” vezetett ahhoz, hogy visszautasították Ukrajna felvételi kérelmét a NATO-ba. Zelenszkij meg is szólította őket:
Meghívom Merkel asszonyt és Sarkozy urat, hogy látogassanak el Bucsába, és nézzék meg, mihez vezetett az Oroszországnak tett engedmények politikája 14 év alatt, hogy saját szemükkel lássák a megkínzott ukrán férfiakat és nőket.
Nem valószínű, hogy a meghívásnak bármelyikük eleget tenne. Sarkozyt törvénytelen kampányfinanszírozás miatt tavaly ősszel elítélték, Merkel pedig nyugdíjba vonulása óta visszavonultan él. Az ukrán háborúval kapcsolatban azonban szóvivőjén keresztül annyit megüzent, hogy kiáll a 2008-as bukaresti NATO-csúcson hozott döntések mellett, ugyanakkor a Bucsán és Ukrajna más településein történt „atrocitások fényében” teljes mértékben támogatja a német szövetségi kormány és a nemzetközi közösség Ukrajna melletti erőfeszítéseit, amelyek „véget vetnek Oroszország barbárságának és Ukrajna elleni háborújának”.
Angela Merkel 2021 augusztusában utazott utoljára hivatalos útra Moszkvába, majd két nappal később Kijevbe. A két ország államfőjénél két különböző téma okozott feszültséget: Putyinnál az, hogy Merkel elítélte Navalnij bebörtönzését, Zelenszkijnél pedig az, hogy továbbra is kitartott az Északi Áramlat 2 megépítése mellett. Egyik látogatás sem járt különösebb eredménnyel, és ez elég jól jellemzi is a Merkel-éra Ostpolitikjának végét.
