Talán senki sem lepődik meg, leginkább a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos híreket olvasták nálunk. A legtöbben azt, hogy négy üzletlánc is kénytelen bezárni a pandémia miatt, természetesen, hiszen kevesebbet léphettünk az utcára, textil-ruházati és lábbeli üzletekről van szó.
A második helyre Zacher Gábornak, illetve szókimondó nyilatkozatának sikerült felérnie. A sztárorvost felbosszantotta, hogy többen, így Ceglédi Zoltán is kritizálta, amiért az egyik héten még arról beszélt, nem oltatná be magát a kínai vakcinával, a következőn viszont már arról nyilatkozott, megtenné.
Nem koronavírussal kapcsolatos híreink közül Istenes Bencének sikerült a legnagyobbat mennie, aki arról beszélt, a monogámia nem működik, alternatív megoldásokra van szükség, de ugyanakkor nem örülne, ha párja, Csobot Adél fogná magát, és bejelentené, most megy és találkozik valakivel.
Egy éve, az akkor éppen – többek szerint politikailag motivált okokból – házi őrizetét töltő milliárdos, Bige László készíttetett egy felmérést, milyen eredmény születhet most áprilisban. Érdekes összevetni a mostani közvélemény-kutatásokkal.
A rendszerváltás óta a hatvanas-hetvenes években feltűnt pop-rock nemzedék komoly része Orbán Viktor– és Fidesz-hívő lett, ami pénzügyi szempontból is kifizetődővé vált számukra. Kollégánk annak járt utána, honnan ez a kapcsolat, és miért fontosak az öreg rockerek a NER emlékezetpolitikájának.