Kultúra

Harmincmillió láncszemből készült építménnyel óvják az esőtől a skót építészet ikonját

National Trust for Scotland
National Trust for Scotland
Ez csak az első lépés a Hill House megmentésében.

Az európai szecesszió legfőbb löketét adó brit Arts and Crafts-mozgalom atyja, Charles Rennie Mackintosh (1868-1928) neve széles körben ma ugyan nem ismert, építészként, formatervezőként, illetve festőművészként kifejtett munkássága nélkül azonban egészen másként alakult volna a századfordulós Európa arca.

A férfi feleségével, Margarettel (1864-1933) közösen tervezett skóciai lakóháza, az idén épp százhúsz éve építeni kezdett Hill House – amit a bútorokkal együtt, az utolsó szögig ők álmodtak meg – épp ezért nyilvánvalóan a mai Skócia egyik legféltettebb épülete.

Az aggodalom nem alaptalan, hiszen az 1904-ben átadott, a sajtómágnás Walter Blackie megrendelésére Helensburghben született épület számos, akkor újdonságnak számító anyagot – többek közt portlandcementet használt –, ami a kiforratlan technológiák miatt egyáltalán nem volt jó ötlet: a falak vizesedni kezdtek, az épületen pedig repedések jelentek meg.

Egy 2017-ben végzett felmérés szerint a ház állapota veszélyessé vált, így az azt kezelő National Trust for Scotland egy meglepő lépésre szánta el magát:

egy áttetsző szarkofágot épített köré, aminek falait 32,4 millió láncszem adja, hogy a légmozgás ezzel továbbra is biztosítottá váljon.

Az esőzések miatt egyre inkább átázó falak ennek köszönhetően lassan kiszáradhatnak, állapotuk pedig addig nem romlik tovább, míg összegyűjtik a teljes felújításhoz szükséges összeget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik