Közélet

Budapest Underground – megújulnak a legforgalmasabb aluljárók

Már az idén kiépítik a térfigyelő kamerarendszert négy budapesti aluljáróban, a Deák téren, a Nyugati téren, a Ferenc körútnál és a Nagyvárad téren. A cél a rongálások és a bűncselekmények megelőzése. A hároméves aluljáró program keretében több létesítmény teljesen megújul, máshol részleges felújítást végeznek. A rekonstrukció során környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vesznek.

A három éves, az FKF Zrt.-vel közös aluljáróprogram során a főváros felújítja a legforgalmasabb aluljárókat, a közbiztonság javítása érdekében több helyszínen térfigyelő-rendszer épül ki. Az aluljárókat a tervek szerint gyakrabban takarítják majd, erre a főváros többletforrást biztosít.

Első körben, jövőre a Blaha Lujza téri, a Ferenciek tere és az Astoria aluljárók teljes felújítását végeznék el, mintaprojekt jelleggel. Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes előterjesztése szerint úgynevezett „ökoaluljárókká” alakítanák őket, ami azt jelenti, hogy a felújítás során környezetbarát alapanyagokat, burkolatokat építenének be, kiépítenék a szelektív hulladékgyűjtést, a világítást pedig energiatakarékos fényforrásokkal valósítanák meg.

A program keretében 17 helyszínen részleges felújítási munkálatokat végeznének el, amely az érintett aluljáró állapotától függően 5-85 millió forintba kerül. A tervek szerint még az idén átépítenék a lépcsőt és lecserélnék a padlóburkolatot az Örs vezér terén, a Boráros téren pedig a csatornát építenék át, és ugyancsak kicserélnék a burkolatot.

15 aluljárót a főváros már jelenleg is kiemelten kezel, a következő három évben számuk várhatóan további 20-szal emelkedik. Még 2009-ben kiépítik a biztonsági kamerarendszert a Deák téri, a Nyugati téri, a Ferenc körúti és a Nagyvárad téri aluljáróban, jövőre pedig további 10 aluljárót kameráznának be.

A tervek szerint az aluljárókat a mennyezetre telepített kamerákkal szerelnék fel, amely forgatható lenne, lehet velük zoom-olni, így az esetleges rongálásokat, erőszakos bűncselekményeket idejében tudnák észlelni, s megakadályozni. A kamerák nem maradnának rejtve a járókelők elől, már a bejáratnál tábla figyelmeztetne arra, hogy az aluljáró területét kamerákkal figyelik. A rendszer kiépítése az előterjesztés szerint körülbelül 750 millió forintba kerül.

A teljes, 2012-ig tartó program mintegy 3,5 milliárd forintba kerül; anyagi fedezetét idén a hulladékkezelési díjakból finanszírozza az FKF Zrt., a következő években pedig a céggel kötött közszolgáltatási szerződésben kell dönteni a fedezetről.

A programba bevont aluljárókat a falfirkáktól is mentesítik. Az aluljáró program megvalósítása során az FKF Zrt. együttműködik a rendőrséggel, a BKV Zrt.-vel és a hajléktalan-ellátásban dolgozó szakmai szervezetekkel.

Az első budapesti aluljárót 1963. november 20-án adták át az Astorián, a kettes metró építéséhez kapcsolódóan. A legtöbb fővárosi aluljáró ugyancsak a kelet-nyugati, illetve az észak-déli metróvonal építésével együtt valósult meg.

(Budapest portál)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik