Tudomány europoli

Barack Obama: maradjatok dühösek!

PAUL ELLIS / AFP
PAUL ELLIS / AFP

Az ENSZ klímakonferenciáján több ismert személyiség teszi tiszteletét azért, hogy felhívja a figyelmet a klímahelyzet sürgősségére. Károly és Vilmos herceg, Ellie Goulding, Leonardo DiCaprio és Emma Watson mellett most így tett Barack Obama is: az Egyesült Államok volt elnöke figyelmeztetett, mennyire nincs sok időnk változtatni, kiemelte, hogy a fiatalok jogosan dühösek, és sokszor tett félvállról megjegyzéseket utódjára, Donald Trumpra is.

Obamát már akkor állótaps köszöntötte, amikor megérkezett a terembe, és még nem is mondott semmit. Talán a nyitóünnepség óta nem volt ekkora tömeg a COP26 folyosóin, mint most, mindenki be akart jutni a terembe, ahol a volt amerikai elnök mondott beszédet, de csak egy válogatott tömeget engedtek be, szerencsére az engedélyt kapott médiumok között mi is ott voltunk. Nem csoda tehát, hogy a politikus népszerűsége okán saját panelt kapott a COP26 második hetének nyitónapján – egyértelmű, hogy ha ő beszél, a világ figyel. A volt elnök számvetéssel kezdte a mondandóját, elmondta, hogy részben elégedett, részben nem azzal, ami az általa aláírt 2015-ös párizsi klímaegyezmény óta történt. „Párizsnak mindig is egy kiindulópontként indult, nem végcélnak kellett volna lennie” – figyelmeztetett.

Kifutunk az időből.

Obama felhívta a figyelmet arra, hogy sem kollektívan, sem egyenként nem vagyunk a jó úton, és hogy nem tettünk eleget a klímaváltozás megfékezéséért. „Párizsban az volt a szándék, hogy adjunk a bolygónak esélyt a küzdelemre” – mondta, hozzátéve, hogy azért akadtak sikerek is: 200 ország döntötte el, hogy együtt fog dolgozni egy olyan veszély elkerüléséért, amely minden nációt érint a bolygón.

Az összefogás és a politikai együttműködés többször is visszatért a beszédében, és felhívta a figyelmet arra is: komoly szakadék van aközött, hogy mit kellene tennünk a klímaváltozás megfékezése érdekében, és aközött, hogy politikailag mi lehetséges. A koronavírus-járvány és a nacionalista ideológia térnyerése azonban mindezt sokkal nehezebbé tette.

Obama sokszor kitért utódjára, Donald Trumpra is, aki híresen klímaváltozás-tagadó, elnöksége alatt az USA ki is lépett a párizsi klímaegyezményből. „Nem voltam túl boldog a dologtól. De az önkormányzatok és az emberek miatt az ország tovább lépdelt előre, annak ellenére, hogy a Fehér Házból nem kapott támogatást” – mondta a volt elnök. „A 2019-es 90 milliárd dolláros befektetési csomag elindított egy olyan változást, amihez a piacok és a fogyasztó kis alkalmazkodtak. Sok vállalkozás még akkor is folytatta az átállást az elektromos járművekre és energiahatékony berendezésekre, amikor nem kapott rá támogatást. A tudomány és technológia folyamatosan fejlődött. Ennek eredményeképp már több olyan terület van, ahol a tiszta energia olcsóbb, mint a fosszilis.” Joe Biden, az Egyesült Államok jelenlegi elnöke visszaterelte az USA-t a korábbi útra, és az igencsak ambiciózus törvényjavaslatát Obama véleménye szerint el fogják fogadni.

Paul ELLIS / AFP

Ahogy korábban beszédében Biden is, Obama szintén kiemelte, hogy a zöld technológiák munkahelyeket is teremtenek: az Egyesült Államokban például 3 millió ember dolgozik ilyen tiszta munkahelyeken, ami több, mint a fosszilis iparban dolgozó emberek összessége.

„Az Egyesült Államoknak, mint a második legnagyobb szennyezőnek, nagy felelőssége van” – mondta, és azt is megjegyezte, hogy csalódott volt, amikor megtudta: két óriási szennyező, Kína és Oroszország vezetői el sem jöttek a klímatárgyalásokra.

Obama sokáig beszélt a fiatalokhoz is: elmondta, hogy teljesen jogos a frusztrációjuk.

„Nem mindig egyszerű fiatalnak lenni ma. Úgy nőttetek fel, hogy folyamatosan azzal bombáznak: mennyire nehéz lesz a jövőtök, mi vár rátok a klímaváltozás miatt. De azok a felnőttek, akik dolgozhatnának ez ellen, nem tesznek semmit. A szorongás, méreg az idősebb emberek felé teljesen normális.” Felszólította a fiatalokat, hogy szavazzanak, mintha az életük múlna rajta – mert valójában tényleg az is múlik. A legnagyobb fegyver a kezükben az, hogy olyan embereket szavaznak be döntéshozói jogkörökbe, akik osztják az aggodalmaikat.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy nem azokat kell meggyőzni, akik egyébként is a klímaváltozás megfékezése mellett vannak, hanem a szkeptikusokat – de közülük sem azokat, akik ideológiai okokból utasítják el a klímaváltozást. „Azt a gyári munkást, aki nem engedheti meg magának, hogy Teslával járjon, és fél, hogy nem jut étel az asztalra a családjának akkor, ha a gázárak feljebb mennek. Azt az indiai anyát, aki amiatt aggódik, hogy lesz-e elég áram ahhoz, hogy a gyerekei villanyfénynél tanuljanak. Ezek az aggodalmak teljesen jogosak, és foglalkozni kell velük.”

„Igazatok van, ha mérgesek vagytok. Az én generációm nem tett eleget. De ahogy az anyám mindig tanácsolta nekem: ne duzzogj, hanem csinálj valamit. És a fiatal generáció pontosan ezt teszi. Két évvel ezelőtt Greta Thunberg milliókat inspirált. De nem csak ő: a világ tele van Gretákkal. Ezt szeretem az Obama Alapítványban igazán, hogy beszélgethetek ezekkel a fiatalokkal.”

A volt elnök erősen bírálta a kongresszust azért, mert az ő ideje alatt nem volt egyértelműen a klímaváltozás megfékezése mellett a képviselők nagy része, és azt mondta: Bidennek ebben most könnyebb. Kitért arra is, hogy a klímaváltozás politikai hovatartozástól függetlenül érint mindenkit. „A növekvő tengerszint bárki otthonát veszélybe sodorhatja, a mezőgazdasági termények bárkinél csökkenhetnek, a bozóttüzekben bárki otthona leéghet” – mondta Obama. „Teljesen mindegy, hogy milyen a pártállásod, a fizika, a tudomány nem törődik ilyesmivel.”

„A szennyezőről a tisztára való átállásnak van egy ára. Ehhez az én életstílusomból sokat fel kell majd adnom, de nekem van miből feladni” -mondta. „A felmelegedést 1,5 Celsius-fok alatt tartani nehéz lesz. A jelenlegi politikai intézetek lassan mozognak még akkor is, ha a szándék megvan a változáshoz. Az üzleti vezetők a profitmaximalizálásért dolgoznak, nem a szociális problémák megoldásáért. Sok időbe telik majd, hogy ezt megoldjuk. És pontosan az idő az, amiből kifogytunk. Maratonról van szó, nem sprintről.”

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik