Belföld

Három és fél évet kértek az Orosz Bernadettet brutálisan megverő volt katonatisztre, az áldozat szerint kevés

TV2
TV2

Életveszélyt okozó testi sértés kísérlete és súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat a Nógrád Megyei Főügyészség azzal az 54 éves férfival szemben, aki 2019 novemberében brutálisan összeverte Orosz Bernadettet, a bujáki honvéd üdülőben tartott rendezvényen. Az áldozat szerint ez igencsak kevés ahhoz képest, hogy tetten érték a volt párját, aki többször is bántalmazta.

A vádirat szerint a volt katonatiszt és a nő 2018-ban ismerkedett meg egymással, de a kapcsolatuk a férfi féltékenysége miatt konfliktusokkal volt terhelt. 2019 júniusában egy családi rendezvényen vettek részt, ahol összevesztek, az ittas férfi a nő fejét a falhoz verte, majd a menekülő nőt kétszer is tarkón ütötte. Később a nő miskolci otthonába utaztak, ahol a férfi a teraszon megtépte a nő haját és megpofozta őt.

Néhány hónap múlva K. István a hajnali órákban saját kulcsával bement a sértett otthonába, felébresztette barátnőjét, beszélgetni kezdtek, de ezúttal is összevesztek, és az ügyészség szerint a férfi többször is nagy erővel arcon ütötte a nőt.

Két évvel ezelőtt a pár egy bujáki honvéd üdülőben vett részt egy rendezvényen. Vacsora után az emeleti szobájukban az ittas férfi újra féltékenykedni kezdett, majd az így kialakult veszekedés során a homlokán ütötte a nőt, aki ezután kizárta őt a szobából. Később a férfi az ajtót betörve rárontott, és gátlástalanul, hosszasan bántalmazta Bernadettet, aki egyszer ki tudott menekülni a szobából és segítségért kiáltott, de a férfi a szobába visszahúzva ezután is tovább verte őt.

A brutális bántalmazásnak a vendégek és az üdülő dolgozói vetettek véget, miután meghallották az asszony segélykiáltásait. Orosz Bernadett az arcán és a fején zúzódásos és töréses, nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett, ám a támadás erejére, a támadott területekre, valamint a bekövetkezett sérülésekre figyelemmel fennállt a lehetősége az életveszélyes sérülések keletkezésének is.

ugyeszseg.hu

A Nógrád Megyei Főügyészség 3 év 6 hónapot és négy év közügyektől eltiltást kért a volt katonára előkészítő ülésen lévő beismerés esetére azzal, hogy továbbra is tartsák fenn a távoltartást.

Lapunk utolérte a brutálisan összevert Orosz Bernadettet, aki nyilatkozott a vádemeléssel kapcsolatban.

Az ország világ láthatta, hogy néztem ki. Úgy gondolom, hogy egy emberi életért ez kevés, hiszen csak a szerencsén múlt, hogy nem maradtam ott. Főleg úgy, hogy bűnismétlő magatartást folytatott,  és a mai napig életveszélyben vagyok, hiszen a debreceni baltás gyilkostól sem mentette meg a feleségét a távoltartási végzés. Szerintem ez így kevés,  főleg, ha Kertész Ágnes esetéhez hasonlítjuk az ügyet, aki szerintem csak védekezett

– mondta Orosz Bernadett. A többgyerekes anyuka azt mondta, hogy mind a mai napig kihatással van az életére a két évvel ezelőtti brutális  bántalmazás.

A látásom már sohasem lesz a régi, maradandó szemüreg károsodást szenvedtem a bántalmazás miatt. Az orromat kétszer is megműtötték, ha felemelem a fejem, akkor még mindig látszik, hogy el van ferdülve, az is krónikus gyulladásban van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik