Kultúra

A Beckett előcsalogatja az átlagemberben rejtőző akcióhőst

Yannis Drakoulidis / Netflix
Yannis Drakoulidis / Netflix
John David Washington ezúttal egy olyan hőst játszik, aki Görögországnak valami egészen más oldalát ismeri meg, mint amit az utazási irodák prospektusai mutatnak. A Beckett mind az alapszituációja, mind szereposztása, mind pedig a Luca Guadagninóhoz közeli alkotógárdája miatt magában hordozza egy emlékezetes euro-akcióthriller ígéretét is. Sikerül beteljesíteni?

Kevés hálásabb thrillertípus van a rosszkor, rossz helyen lévő ember történeténél, amelyben a véletlen folytán bajba kerülő, általában bántóan hétköznapi főhős átlagos élete hirtelen rémálommá változik, és életveszélyes kalandok követik egymást. Ha pedig ezt a felállást egy távoli országba helyezzük át, ahol a magányos főhős nem ismer senkit és nem érti a nyelvet sem, akkor az majdhogynem főnyeremény. Hát ha még hozzátesszük, hogy az alkotó- és a szereplőgárda is elsőrangú, a filmet pedig Görögországban forgatták, akkor azt hinnénk, ezt képtelenség elrontani.

A Beckett című filmet még bőven a pandémia előtt, 2019 tavaszán forgatták, a címe pedig eredetileg Born to Be Murdered (magyarul körülbelül annyit tesz: Arra született, hogy meggyilkolják) volt, ebből változtatták rejtélyes okból Beckettre: a film főszereplőjét ugyan valóban így hívják, de nehéz elhinni, hogy ennek hatására netflixezők tömegei kattintanak a filmre, ha egyébként semmit nem tudnak róla. Mert hogy a filmet időközben megszerezte a Netflix, ahol a múlt héten debütált is. A filmről azt lehetett még tudni előzetesen, hogy az a Ferdinando Cito Filomarino rendezte, aki hosszú ideig Luca Guadagnino élettársa volt, és az Oscar-díjra is jelölt rendező legtöbb filmjében second unit rendezőként dolgozott. Sőt, maga Guadagnino is részt vett a filmben producerként, és filmjeinek több állandó munkatársa is szerepel az alkotók listáján. A hosszú produkciós idő pedig még kedvezhetett is a filmnek, hiszen John David Washington azóta a Tenet főszereplőjeként a legkeresettebb mai férfiszínészek közé emelkedett.

Washington ezúttal egy ohiói tech-irodistát játszik, aki szerelmével, Aprillel (Alicia Vikander) Görögországban utazgatva otthagyja a politikai tüntetések feldúlta Athént, hogy inkább az ország északi részén keressenek nyugalmasabb helyet. April és Beckett gyengéd kapcsolata azonban csak a felvezetés valami sokkal nyugtalanítóbb folytatás felé: egy szörnyű balesetből kifolyólag Beckett magára marad, és ha ez nem lenne épp elég, a helyi rendőrök váratlanul az életére törnek. Menekülnie kell, de a sebesült, kiszolgáltatott és semmit nem értő Beckett számára lehetetlen küldetésnek tűnik, hogy valahogy visszavergődjön Athénba és eljusson az amerikai követségre (annál is inkább, hiszen feketeként esélye sincs elvegyülni a helyiek között, de ezt a helyzetet nem igazán használja ki a film). Mégis megpróbálja, és innentől már csak pillanatokra nyugodhatunk meg, mert az üldözők elől menekülve lassan kiderül, egy szövevényes politikai bűnügybe keveredett.

Netflix John David Washington és Alicia Vikander

A film az első idilli pár percet nem számítva igazi akcióthrillerként robog a nézőkkel: Beckett botcsinálta Jason Bourne-ként akrobatákat megszégyenítve ugrál, verekszik, fut, majd inkább csak vánszorog, miközben találkozik segítőkész helyiekkel, illetve egy német aktivistával is (a Fantomszálban feltűnt Vicky Krieps játssza), de leginkább csak magára van utalva. Ezért a film hangulata sokban emlékeztet Alan J. Pakula paranoia-trilógiájára, abból is különösen A Parallax-tervre, de Filomarino filmje valamiféle nemzetközi aktualitást is próbál kölcsönözni a filmnek a gazdasági válság hatására nyugtalan görög politikai élet bemutatásával. Igaz, nagyon mélyre nem merészkedik, és nem is a rejtély hátterére koncentrál, hanem magára Beckettre.

Mindenképpen előnyére válik a filmnek, hogy itt távolról sem a Mamma miából és a hasonló filmekből ismert paradicsomi Görögországot látjuk viszont, hanem hol kietlen, sziklás, elhagyatott, baljóslatú tájat, hol pedig a felbolydult méhkasra hasonlító Athént. Jó döntés az is, hogy nem feliratozzák a görög nyelvű párbeszédeket, így mi is Becketthez hasonlóan vagyunk ráutalva a helyiek jobb-rosszabb angoltudására, miközben a görög színészek is jók, különösen a szakállas, gonosz rendőrt játszó Panosz Koronisz van elemében. Igaz, nagyon emlékezetes alakításra nem nagyon ad senkinek lehetőséget a forgatókönyv, még Washington karaktere sem túl árnyalt. A legtöbbet szokás szerint Vicky Krieps hozza ki a szerepéből, nem véletlenül emelkedett az egyik legtöbbet foglalkoztatott európai színésznővé mostanra.

A cselekményben aztán az utolsó fél órában egyre inkább túlsúlyba kerülnek a kevésbé hihető fordulatok, ami – ha már cím szerint említettük – egy Bourne-film esetében nem probléma, ezt a filmet viszont nem lélegzetelállító akciójelenetek viszik a hátukon, hanem sokáig egy másik műfajjal próbálják eladni. Mindenképpen bevonz a sztori annyira, hogy érdekel majd, mégis mi történik szegény Beckett-tel, de hogy elégedettek leszünk-e a válaszokkal, amiket a film adni próbál, az már kevésbé biztos.

Így aztán a Beckett igazából egyik zsánerben sem kiemelkedő: akciófilmnek közhelyes és nem elég látványos, paranoiathrillerként nem elég feszes és jól megírt, politikai krimiként pedig felületes.

Hogy mindezek ellenére is viszonylag élvezetes szórakozás egy estére, az a hitelesnek tűnő helyi közeg, a műfajt láthatóan nem rutinból nyomó alkotók és persze a jó színészek érdeme. Nekik köszönhetően nézhető film a Beckett, de előzetesen akár még azt is várhattuk volna, hogy a hatvanas-hetvenes évek olasz vagy francia politikai krimijeinek örökségét viszi tovább (hiszen nem csak Pakula és az amerikaiak alkottak maradandót a műfajban), ez azonban most sajnos nem reális elvárás.

Beckett, 2021, 108 perc, Netflix. 24.hu: 7/10

Ajánlott videó

Olvasói sztorik