Csütörtökön lépett ki az Isztambuli Egyezményből Törökország. A lépés ellen tiltakozva már június közepén tömegek vonultak az utcára Isztambulban és Törökország más nagyvárosaiban. A döntés értelmében a nemzetközi egyezmény a jövőben már nem biztosít védelme a török nőknek, amire azonban nagy szükség volna.
2020-ban Törökországban a hivatalos adatok szerint 266 nő lett családon belül elkövetett gyilkosság áldozata. Ezekkel a nőkkel gyakran házastársaik, rokonaik vagy férfiismerőseik végeztek. A belügyminisztérium adatai szerint az idén január és április között 95 nőt öltek meg ilyen módon Törökországban.
A minisztérium múlt hónapban a parlament elé terjesztett jelentése szerint a családon belüli erőszak eseteinek száma összességében csökkent.
A családon belüli gyilkosságok száma az idén ugyanakkor nőtt: tavaly január és április között 73, idén viszont 95 ilyen gyilkosság történt.
A török elnök, Recep Tayyip Erdoğan éppen az Isztambuli Egyezményből való kilépés napjára időzítve ismertette csütörtökön a nők elleni erőszak visszaszorításáról szóló legfrissebb négyéves tervét. A Daily Sabah című angol nyelvű török lap arról számolt be, hogy elnök ez alkalomból kormánytisztviselők és egyéb szervezetek képviselőivel tanácskozott Ankarában az elnöki komplexumában. A frissített cselekvési terv első változatát 2007-ben adták ki Törökországban.
Erdoğan számokban is beszélt az új stratégiáról, e szerint a cselekvési terv:
- 5 fő célból áll,
- 28 fő stratégiai célt foglal magába,
- és 227 intézkedést tartalmaz.
Erdoğan a cselekvési tervet részletezve úgy fogalmazott:
A nők elleni erőszak visszaszorításáért folytatott küzdelem mindig is a prioritás volt. Minden ilyen lépést támogattam.
Az ENSZ márciusban adott ki figyelmeztetést, amelyben aggodalmát fejezte ki Törökország kilépési szándéka miatt. Mint írták, a nők elleni erőszakról szóló legfrissebb, 2014-es nemzeti kutatás szerint Törökországban a házasságban élő nők 38 százaléka volt kitéve életében fizikai vagy szexuális erőszaknak élete során.
Törökország 2012-ben az elsők között ratifikálta az Isztambuli Egyezményt, és kulcsfontosságú lépéseket tett, többek között a családok védelméről és a nők elleni erőszak megelőzéséről szóló törvény elfogadásával.