Az instaköltészet az elmúlt pár év irodalmi slágerterméke: a „like and share” nemzedék önjelölt költői kihasítottak maguknak egy jelentős szeletet a gusztusos ételfotóktól és filterezett szelfiktől zsúfolt Instagramból. Ezek a vizuális formába öntött, rövid és gyorsan fogyasztható versek jellemzően pillanatnyi, személyes impulzusok, nem egyszer érzékeny témákra is reflektálva – aztán már görgetjük is tovább őket. Univerzális mondandójuk miatt azonban könnyen törnek utat az online hírnév felé, hogy végül akár fizikai verseskötetként vegyük le őket a könyvesboltok polcairól.
Kikérte magának a cenzúrát
Rupi Kaur egy 28 éves fiatal lány, aki – miután sorra visszautasították – 2014-ben magánkiadásban jelentette meg saját kezűleg illusztrált verseit. De Rupi Kaur egy 4,3 millió követővel rendelkező költő is, akinek a műveit világszerte 8 millió példányban adták el, és több mint 40 nyelvre lefordították. Miután ugyanis az Instagramon elképesztő népszerűségre tett szert, egy neves kiadó is felfigyelt rá: milk and honey című első kötete New York Times #1 bestseller lett, ezt követte a the sun and her flowers, míg a 2020-as home body már a megjelenésekor a sikerlisták éléről kezdett. Persze kellett mindehhez egy bizonyos fotó is, vagy még inkább annak törlése: Kaur egyetemre készült, menstruációs témájú fotósorozatának egyik darabját, amin a lány egy átvérzett nadrágban fekszik, eltávolította az Instagram. Kaur kikérte magának a cenzúrát, a fénykép visszakerült, a lány feminista ikon lett, követőinek száma pedig hirtelen a többszörösére ugrott.
A pandzsábi szikh családba született, Kanadában nevelkedett Kaur ugyan nem az első, de jelenleg a legnagyobb celebje az instaköltészetnek. Skiccszerű rajzokkal ellátott, központozás nélküli szabadversei a fülszöveg szerint „a túlélésről, az erőszak, az abúzus, a szerelem, a veszteség, a nőiség megéléséről” szólnak, ugyanakkor Kaur a dél-ázsiai bevándorló nők hangját is megszólaltatja (noha ebbéli szerepét többen is kritizálták). Általános érvényű szövegeinek köszönhetően Európában és hazánkban is hatalmas sikere lehet, és lett is: az elsősorban az ifjúsági korosztályt célzó Könyvmolyképző Kiadó gondozásában
A kiadó vezetője, Katona Ildikó a 24.hu-nak elmondta, hogy Kaur verseit elsősorban a fiatalok, de a felnőtt nők is olvassák. Hozzátette, hogy egy másik népszerű instaköltő, Amanda Lovelace kötetének is várakozáson felüli a visszhangja: az amikor a hercegnő menti meg önmagát már a megjelenése óta eltelt egy hónap alatt több száz példányban kelt el, és nagyon pozitívak az olvasói reakciók. A magyar rajongók egyébként főként az írások közvetlenségét dicsérik: „Rupi Kaur stílusában az ragadott meg, hogy nem kertel, nem átvitten fogalmazza meg a verseiben leírtakat, hanem nyers, kendőzetlen őszinteséggel” – olvasható egy Moly.hu-értékelésben.
mind annyira
szépnek születtünk
a legnagyobb tragédia ha
elhitetik hogy nem vagyunk azok
Az azonosulás egy ironikusabb, ám nem kevésbé őszinte lehetőségét kínálja Quarter Life Poetry néven Samantha Jayne, aki a húszas-harmincas éveikben járó milleniálok modernkori problémáira reflektálva ír verset Covid-tesztről, fizetésnapról vagy épp „food babyről”. De férfiak is képviseltetik magukat: a Yung Pueblo, avagy „Fiatal Emberek” név alatt alkotó, ecuadori származású Diego Perez könyve az 5. helyen áll az Amazon sikerlistáján és jogisztikus-humanista megközelítéssel hódít; a valós identitását maszkkal elfedő, kanadai Atticus pedig olyan celebeket tudhat 1,5 milliós követői között, mint Alicia Keys vagy Emma Roberts. A műfaj bírálói szerint ugyanakkor melyeket olvasva sokan óhatatlanul is megfogalmazzák: „ilyet én is tudok”.
A 10 millió költő országa?
Erre persze régóta az a legjobb válasz, hogy „akkor miért nem csinálod”, az Instagram pedig ideális terepe ennek a „csinálásnak”: akár hátrányos helyzetből is bárki számára hozzáférhető, míg az esetleges publikáció reményében folyóiratokkal levelezni sokszor kudarcos vállalkozás. Az írást és retorikát tanuló Kaurnak bevallása szerint saját professzora is azt tanácsolta, hagyjon fel a próbálkozással, mert költészetet úgysem publikálnak. Glózer Rita médiakutató szerint, aki a Médiakutató tanulmányában vizsgálta a magyar instaverseket, miközben a hagyományos kritikai lapok és fórumok egyre inkább beszűkülnek, az amatőr diskurzus az online felületeken szélesedik ki, leegyszerűsített, könnyen fogyasztható formái alakulnak ki, a közösségi oldalak pedig demokratizálhatják az elit irodalomhoz való hozzáférést is.
A versízlés szubjektivitásán túl persze mindig lehet vitatkozni azon, hogy mi számít költészetnek; vajon Bob Dylan megérdemelte-e dalszövegeiért az irodalmi Nobelt, és az instaköltészet a magas irodalom előszobája vagy annak kártékony karikatúrája-e. Az biztos, hogy hazánkban is sokan kezdtek „képversek” posztolásába, és hogy az ember kitűnjön, nem árt, ha konyít kissé az önmenedzseléshez is. Az Egysorosok néven futó Tari Sophie „szellemi szóbrászatként” és „érzelmiségi költészetként” definiálja verseit, amiket bögrén is megvehetünk, közel 25 000 követőjével pedig a zsáner egyik legnépszerűbbje Kemény Gabriella író és PR-menedzser. Noha ő is az Instagramon futott be, kezdetben tradicionálisan közelített a költészethez: folyóiratokban publikált, majd a Fiatal Írók Szövetségének sorozatában jelent meg Zsebuniverzum című kötete.
View this post on Instagram
Mert az átjárás működik az ellenkező irányban is: a professzionális irodalmi térből lépett a populárisba Simon Márton, aki Tóth Réka Ágnes költő-dramaturggal közösen indította el 5mondatok néven „nyilvános jegyzetfüzetét” az Instagramon. Ahogy a Ludwig Lounge beszélgetésén elmondta, az is motiválta, hogy az irodalom mennyire lenézi az instaköltészetet. (A költő-slammer egyébként a 2013-as Polaroidok kötetével robbant be igazán a köztudatba, annak ugyancsak rövid, tömör szövegei pedig a fiatalok vászontáskáiról köszöntek hamarosan vissza.)
Nagy baráti társaság, egy hangadó
Kemény Gabriella, Rupi Kaur és társaik jobbára tudatosan alakítják énmárkájukat és feedjüket. Ismerjük az arcukat, az írásokat sokszor gondosan komponált (ön)portrék váltják, a közösségépítés pedig kulcsfontosságú: nemcsak a vers kerül ki instant formában, de az Instagramot a 3-as metrón pörgetve az olvasó is azonnal reagálhat rájuk. Ráadásul a gyakran influenszerként is funkcionáló szerző maga is hozzáférhető (vagy annak tűnik), és nem csak egy-egy közönségtalálkozón hadarhatunk el pár méltató szót, miközben remegő kézzel nyújtjuk dedikálásra a könyvet.
Kaur a The Booksellernek mesélt arról, mi volt a célja művei közzétételével:
Szeretek gondolatokat megosztani és beszélgetni róluk, mert szeretem a kapcsolódást és a párbeszédet. Amíg a költészetem képes erre, boldog leszek
– mondta. Glózer Rita is a közös gondolkodásba való bekapcsolódásban és az inspirálódásban látja a közönség motivációját, az olvasók ezáltal segítséget kapnak ahhoz, hogy megküzdjenek a mindennapi nehézségekkel.
A rajongói követőszám pedig a potenciális vevőket is előre jelzi, így a műfaj igazi kincsesbánya lehet a könyvkiadók részére – nem meglepő, hogy sok esetben lesz egy-egy virtuális térben született népszerű tartalomból kötet (Kaur mellett gondoljunk csak akár a szókimondó Benedek Ágota tavalyi karanténnaplójára.)
A hegy, amit megmászunk
Míg az instavers rövidsége az amúgy kötött formájú haikukat idézi, megosztó és demokratizáló jellegéről a hazánkban a 2000-es évek vége felé befutott előadóverseny, a slam poetry juthat eszünkbe, melyhez olyan, a fiatalok körében ma is népszerű és elismert költők kapcsolódnak, mint Kemény Zsófi, Simon Márton vagy Závada Péter. Rupi Kaur egyébként maga is „spoken word” eseményeken kezdte karrierjét – ezt az instaversekhez hasonlóan közvetlen, ezáltal könnyebben is fogyasztható költészeti formát a rapszerű előadásmód teszi különleges élménnyé. Az amerikai Amanda Gormant senkinek nem kell bemutatni: ő az a mindössze 23 éves fekete költőnő és aktivista, aki Joe Biden elnöki beiktatásán elszavalta The Hill We Climb (avagy A hegy, amit megmászunk) című versét, és ezzel egy csapásra világsztár lett – könyve az első verseskötet, mely valaha debütált az USA Today sikerlistájának élén.
A mű fordításai körül több identitáspolitikai vita is kibontakozott, magyarul a Van Helyed Alapítvány roma diákjainak fordításában, az Open Books kiadásában olvashatjuk majd. Gorman szociológiát tanult a Harvardon, 2017-ben elnyerte a National Youth Poet Laureate címet, januárban pedig egy váteszköltő küldetéstudatával szavalt egységről és elfogadásról, amit még Petőfi is megirigyelhetett volna. Azóta a Vogue címlapját is megjárta, és hol van még a vége. A kisebbségi identitásból eredő tapasztalat nyelvén meg- és felszólaló fiatal hangok – mint amilyen Kaur vagy számos más kortárs költő, például a melegségét nyíltan vállaló, vietnámi származású Ocean Vuong is – úgy tűnik, messzire elhallatszanak és sokáig visszahangzanak, ha (online) teret vagy lehetőséget kapnak.
A József Attilá-s maszktól a mémeken át a verses antológiákig
De nemcsak a kortársak, a klasszikusok is nagyot mennek: közösségimédia-oldalak ontják magukból a gimnáziumi órákról jól vagy kevéssé ismert Ady- és Radnóti-idézeteket, míg mások maszk, póló és mobiltok formájában csinálnak belőlük üzletet, vagy épp mémekkel teszik fogyaszthatóvá és átjárhatóvá az irodalmat.
De a líra népszerűsítése és népszerűsége offline is zajlik: utcai automatából vehetünk trendi antológiát, Simon Márton verses válogatása és Závada Péter új könyve a sikerlistákat ostromolja, idén pedig Grecsó Krisztián verseskötete lett a Libri irodalmi díj közönségdíjasa.
