A váltásnak, írja, csendben, de hallhatóan kellene lezajlania: „A pénzpiacok gyors reakcióideje s a reakciók kiszámíthatatlansága miatt az a kívánatos, hogy minél kisebb politikai és szakmai felhangok mellett menjen végbe az elnökváltás. Csak csendben, csak halkan, diktálja az általános etikett – de a mai elnök személyisége és munkássága ismeretében kénytelenek vagyunk hozzátenni: azért úgy, hogy mindenki meghallja.”
Szerinte ugyanis nem elég pótolni Járai Zsigmondot: utódjának helyre kell állítania a jegybankelnöki tekintélyt, s jóvá kell tennie a hat év során elkövetett hibákat. Ez pedig nem csekély feladat, még ha most éppen az is a látszat: nincs különösebb baj a jegybank háza táján. Az a csalóka kép van ugyanis forgalomban, állítja Várhegyi, mintha a gazdaság jelenlegi bajaiért kizárólag az elmúlt években működő kormányok lennének felelősek, miközben a jegybanki politikát egyöntetűen dicsőség illetné. Mert még aki emlékszik is a hatéves elnöki ciklus monetáris politikai kacskaringóira és baklövéseire, az is hajlamos arra, hogy egyszemélyi problémaként kezelje azokat.
„A rossz kormánypolitika és jó monetáris politika párosításánál csak egy rosszabb van: a rossz kormánypolitika és rossz monetáris politika keveréke. Illetve van még ennél rosszabb verzió is: ha mindezt súlyos kommunikációs hibák tetézik mind a kormány, mind a jegybank oldaláról” – írja Várhegyi Éva, hozzátéve: „A jegybanki vezetés az Orbán-kormány 2001-től fellazuló költségvetési politikáját még baráti kamatcsökkentéssel támogatta (ehhez közgazdasági ideológiát is gyártott a banki agytröszt), és csak a kényszerű kormányváltás tudatában vágott bele – de akkor azonnal! – a kamatemeléssel járó, szigorú monetáris politikába.”
Az MNB és a kormány együttes hibáinak elősorolását kommentálva azután ezt olvashatjuk: egy majdani gazdaságtörténet-író természetesen nem feledkezhet majd meg Járai Zsigmond meglepően gyakran alkalmazott verbális intervencióiról, amelyek a kormány szidalmazásával és az ország lejáratásával próbálták volna a forint értékállóságát őrizni. Járai szavai hamar – mondhatjuk: szerencsére – pehelysúlyúvá váltak, s kevéssé hagytak nyomot a pénzpiaci folyamatokon – teszi hozzá.
A történtekért azonban Várhegyi szerint nemcsak az elnök felelős, hanem irányító stábja is, élén a bank vezető közgazdászával, Hamecz Istvánnal. Pedig hiába cserélődik le pár hónap alatt a teljes legfelső vezetés, jelzi, ha a monetáris döntések előkészítéséért felelős vezető közgazdász nemhogy posztján marad, de – legalábbis a sajtóban megjelenített közvélekedés szerint – jó eséllyel pályázhatna a megüresedő székek valamelyikébe. „Ha az elmúlt hat év monetáris politikája nehezen igazolja is vezetői rátermettségét (ez a vélemény nem a képességét minősíti, hanem a személyiségét), egy területen vitathatatlan tehetséget mutatott fel: a karrierépítésben.”
(Az ÉS cikke teljes egészében a most megjelenő számban olvasható!)
