– Negyedik évtizede dolgozik adóterületen, és azt mondja, el sem tudna képzelni egy éles váltást. Egyen mégis átesett – még ha kényszerűségből is. Az APEH irányítása után most az Ernst and Young Tanácsadó Kft. adószakértője. Nem unja még?
– Az adótémát? Harminchét éve ez a szakmám, ebben vagyok otthon, értem el sikereket; hogy unnám?! Befutottam mindent, amit lehet. Amit nem, azt csak azért nem, mert esetleg nem fogadtam el egy-egy felkérést. Jönnek itt az új javaslatokkal, én meg mindenre mondom, gyerekek, ez már megvolt 1930-ban. Adóban nincs újdonság. De ötvenhat évesen már nincs értelme ezen gondolkodni. Váltani negyvenévesen kell. Csak akkor épp az adóreformot csináltuk. ’87-ben senki nem tudta itthon, hogy rendszerváltás lesz, aki mást mond, az nem mond igazat. Nekünk mégis arra szólt a felhatalmazásunk, hogy piaci rendszert csináljunk államszocialista keretek között. Izgalmas meló volt. Éjjel-nappal dolgoztunk, volt, hogy éjjel háromkor tárgyalt a bizottság. Emlékszem, épp a Nagy-Dunán kenuztam, amikor eldőlt, hogy reform lesz. Este tízkor a tábortűz mellől bekúsztam a sátorba, ott mondták a rádióban, hogy átment a javaslat. Attól kezdve tudtuk, hogy nem hiába dolgoztunk.
Vámosi-Nagy Szabolcs
1951-ben született, jogi egyetemet végzett. Előadóként kezdte, a hetvenes években illetékhivatali, majd pénzügyminisztériumi tisztviselő, később a Pest Megyei Illetékhivatal hivatalvezetője. 1987-től az APEH-nál osztályvezető. 1997-ben kerül az APEH elnökhelyettesi székébe, 2006-ban váratlanul eltávolítják, ő pedig igent mond az Ernst and Young Tanácsadó Kft. ajánlatára.
Második házasságában él, fia (32) ügyvéd, lánya (28) elvégezte az IBS-t, majd kutyaiskolát alapított. Két nevelt lány tartozik még a családhoz, egyikük részéről unoka is született. A nagyapa saját bevallása szerint gyerekcentrikus, a családon kívül az olvasás, a színház, a biciklizés és az evezés köti le az idejét. Szereti hangsúlyozni, hogy saját, 24 méteres Duna-partja van. Ilyenkor mindig hozzáteszi: „a hattyúkra egyszer kivetem az illetéket!”
– Dehogynem.
– Gondolom, a nehezebb időszakokban.
– Ellenkezőleg. A könnyűekben. Van ügyvédi vizsgám, de elmehettem volna bírónak is. Azt gondolom, arra alkalmas lennék.
– Talán azért nem lesz soha egyhangú ez a terület, mert folyamatos változásban van. A magyar adórendszer egy Ernst and Young-felmérés szerint a válaszadók 63 százaléka számára teljes mértékben átláthatatlan. A szlovákoknál például ugyanez az arány csak 11 százalék.
– Valamelyest egyetértek. Ha csak évről évre változna, azt mondanám, az normális. De havonta?! Így nem lehet törvényeket alkotni. Az állandóságot a folyamatos változás adja.
– A kis- és középvállalkozók nemcsak a kiszámíthatatlanság miatt panaszkodnak, hanem a terhek miatt is. Épp az önök említett felméréséből derül ki, hogy Szlovákiában a legkedvezőbb a vállalkozók helyzete, aztán Cseh- és Lengyelországban, és a sort Magyarország zárja a szomszédok között.
– Mindenről mindig panaszkodunk, de az eredményekről nem beszélünk. A rendszerváltás tizenhetedik évében járunk, a történelemben másutt egy ilyen mértékű változás száz év alatt játszódott le. Egymillió vállalkozás van Magyarországon, ez abnormális. És nem mondom, hogy könnyű a helyzetük, de a piacgazdaság verseny, és egy versenynek pedig vannak győztesei és vesztesei. Ennek elfogadásához még nem szoktunk hozzá. De azért megszűnt a mennyiségi lakáshiány, háromszor annyi az autó… Miközben a vállalkozók az átlagjövedelem harmadát vallják be, aránytalanul sokan jelentenek veszteséget, és minden ötödik forint adózatlanul folyik be. A nyugat-európai átlag a magyar fele körül van.
– Talán az irreális közterhek is felelősek lehetnek a rossz adózási fegyelemért.
– Nem hiszek abban, hogy ha kevesebbet kellene fizetni, többen megtennék. Nálunk az adóelkerülésnek történelmi hagyományai vannak. Passzív rezisztencia okán nem adóztunk a törököknek, a németeknek, és mai napig azt mondjuk: ezeknek nem. Mikor ébredünk már rá, hogy magunknak adózunk? És egyébként is: mihez képest sok? Ma Magyarországon a GDP-összarányos adat 38,6 százalék, a németeknél 41, a finneknél 49. Az a kérdés, hogy milyen közös kiadásokat akarunk. Ha kevesebb adót fizetünk, akkor a nála maradó részből mindenki maga épít majd autópályát, gátat magának? Ilyen államháztartási hiánynál nem lehetett nem adót emelni. A probléma nem itt van, hanem ott, hogy a tizenharmadik havi nyugdíjakat előre kifizették, csökkentették az áfát… aztán: lakáshitel, béremelések – ezeknek nem volt meg a fedezete.
– Ami a fegyelmezetlenséget illeti… épp tévékampány folyik a nyugtaadás-nyugtakérés propagálására.
– Egyetértek vele, sőt későinek tartom. Én már a kilencvenes években be akartam vezetni. Az emberek nagyobb része szeret nyugodtan élni, és a szabályokat betartani. Csak még nincs ebben érdekeltté téve. Tudatosítani kell bennük, hogy például ezért fizetnek több adót, mert nem kérik el a számlát. A kormányzati kommunikációnak erre kellene koncentrálnia, nem csak arra, hogy augusztus 20-án milyen látványosságok legyenek.
– Januárra várható az adórendszer átalakításának végleges koncepciója. Mire számít 2008-ban?
– Mérsékelt adónövekedés lesz, GDP-arányosan szerintem jövőre felmegy 39 százalékra. Kisebb toldozás-foldozás lesz, 2009-ben pedig markáns szerkezetátalakítás, ha minden igaz. Mi üdvözölnénk ezt, az adószakma e véleményben viszonylag egységes. Stabilan azon az állásponton vagyok, hogy a munkaerő árát kellene csökkenteni a közterhek mérséklése révén, és a vagyonadót megnövelni. Egy radikális egyszerűsítés, az adónemek csökkentése sem ártana. A versenyképességhez ez hiányzik. De hát a politikusok döntenek.
– Közvetlen környezetünkben komoly adócsökkentési verseny van…
– De azt is meg kell nézni, mekkora munkanélküliség mellett. És ne felejtsük el, az éllovas Szlovákiában például az egy főre jutó szociális ellátás mértéke 1000 euró, nálunk 1800. Ennek ellenére az adózási versenyben valóban nagy lett a hátrányunk, ezen csak adócsökkentéssel és adóátrendezéssel segíthetünk. Még szerencse, hogy a befektetőknél nemcsak az adóteher az egyedüli szempont.
– Kilenc évet töltött az APEH jogi elnökhelyettesi tisztségében. Tart még az ismertség, vagy csökkent, amióta nem köztisztviselő?
– Mindig azt mondják, népszerű vagyok, de nem igaz. Közismert vagyok. Adóban nem lehet népszerű az ember. De azért a hétköznapi reakciók pozitívak, nem köpnek le az utcán, hogy úgy mondjam. Mindig csak olyasmit nyilatkoztam, amiben hittem, és ez a fontos. Jó, kormányzati hivatalnokként nyilván nem kezdtem bírálni a központi politikát, de ha más volt a véleményem, inkább nem beszéltem róla.
– Ma már nincs közvetlen függésben a politikától. Helyette a pénztől és az üzleti érdektől?
– Nem, mert amikor idejöttem, kikötöttem, hogy kizárólag szakmai munkát végzek, nem folyok bele az üzletszerzésbe. Azt, hogy igazgató, felejtse el. Adószakértő vagyok.
– Mi változott még?
– Sokkal lazább az ember. Adóhivatali dolgozóként nagyon kell vigyázni az önként ajánlott szívességekkel, merevebb társasági magatartást kellett ott tanúsítani. Annak nagyon örülök, hogy egy beosztottam sincs. Korábban négyezer volt, az azért felelősség. Most tetszik ez az abszolút célorientáltság, például magam főzöm le a kávét. Bizonyos szempontból többet látok, más szempontból kevesebbet. A barikád túloldalán az volt a cél, hogy a lehető legtöbb előírt adó befolyjon. Itt pedig az, hogy törvényes keretek között minimalizáljuk. De van olyan, hogy azt mondom az ügyfélnek, többet kell fizetnie, mert le fog bukni. Fontos a biztonsági kockázat csökkentése, ehhez kell az adótanácsadó. Ahogyan ügyvéd nélkül sincs bírósági tárgyalás.
– A kapcsolatrendszere is megváltozott? Üzletfelek, barátok…
– A barátaimnak semmi köze a szakmához, erre kényesen ügyelek. Úgyhogy e téren minden maradt a régiben.
– Mint régi sportember, érdeklődéssel figyeli az újabb doppingbotrányt?
– Nekem az volt furcsa, hogy annak a papírnak, amit Kovács Ágnes aláírt, az volt a címe: megtagadja. Mégis aláírta. Sajnálom… egy ilyen fiatal tehetség… lehet, hogy csak naiv volt… de egy élsportolónak ilyen lehetetlenbe belemászni! Mégiscsak profi, tíz éve a világ élvonalában van. Más kérdés, hogy abszurd cirkusz, amit a dopping körül csinálnak, de ha ez kell a tiszta sporthoz, akkor a szabályokat be kell tartani.
– Mint dohányos, ön betartja? Mit szól ahhoz, hogy az összes étteremből kitiltanák a cigarettát?
– Elfogadom, hogy korlátokat kell szabni, mert sok dohányos kulturálatlan. De ez már a másik véglet, szinte üldözés. A mai szabály az elkülönítéssel teljesen elegendő lenne. Ez már megint a ló másik oldala, mint az emancipációban.
– Jó, hogy a nőkérdést említi… egyetért ön azzal, hogy a prostituáltakat is adóztatni kell?
– Nézze, a világ fejlettebbik része homokba dugja a fejét ezzel a New York-i egyezményre való hivatkozással. Pedig ez ugyanolyan ősi mesterség, mint az adószedőé. Amíg van rá igény, addig szolgáltatás is lesz. Legalizálása nem elsősorban adózási, hanem egészségügyi és kriminalisztikai lépés.
– Nem gondolja, hogy az állam akkor a futtatók sorába lép?
– Miért, most mit csinál?! Azt mondja, ilyen nincs. Akkor is adózni kell, ha a jövedelem nem törvényes cselekedetből származik. Különben mindenki védekezhetne azzal, hogy: nem adózik, mert illegálisan szerezte a vagyonát. Egyszerű: a prostitúció egyéb személyi szolgáltatás. Higgye el, a bányásznak nem öröm, hogy ő adózik a jövedelme után, miközben az utcalány meg nem. De a társadalom szolgáltatásait mindegyik igénybe veszi. Talán eljön egyszer az az idő, amikor mindenki vállalja végre a rá eső felelősséget és az ezzel járó közterheket.
