Belföld

NER-körökben szóródnak szét a várprogram milliárdjai, de már a kormány sem tudja követni pontosan

Rosta Tibor / MTI
Rosta Tibor / MTI
Egy évvel meghosszabbította a Nemzeti Kastély- és Várprogramot a kormány, mivel az öt éve – főként európai uniós forrásból – zajló projektben eddig egyetlen épületet sem sikerült teljesen befejezni. A felújítandó műemlékek számát a negyedével csökkentették, ám az összeget alig. Így is kérdéses, hogy a rendelkezésre álló 53 milliárd forint elegendő lesz-e az összes rekonstrukcióra. A felújításokra eddig kiírt 25 közbeszerzés közül legalább 13 esetében lehet kapcsolatot találni kormányközeli szereplőkkel. Közben a Miniszterelnökség olyan költségvetési adatokat közölt a programról, amelyek ellentmondanak a két évvel ezelőtti tájékoztatásának.

Öt éve hirdette meg a kormány a Nemzeti Kastély- és Várprogramot, amelynek keretében eredetileg 20 kastélyt és 19 várat kellett volna felújítani országszerte 2020 végéig. Az egyes műemléképületek rekonstrukciója azonban vagy még nem fejeződött be, vagy el sem kezdődött, ezért a kabinet további egy évvel meghosszabbította a főként európai uniós forrásból finanszírozott program határidejét – tudta meg a 24.hu.

Változott a program költségvetése, és csökkentették a felújításra váró építmények számát is, már csak 18 kastély és 12 vár rekonstrukciójáról van szó, vagyis az eredetileg tervezett munkálatok csaknem negyedét kihúzták a listáról.

Ugyanakkor a program költségvetését nem ezzel arányosan, hanem minimálisan csökkentették: 57,5 milliárdról 53,5 milliárd forintra, amiből egyébként több mint 40 milliárdot Brüsszel fizet.

Az a programot bonyolító NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. honlapjáról is kiderül, hogy a munkálatok jelentős csúszásban vannak, ugyanis mindössze három kastély és egy vár felújításával végeztek. Egyelőre ezek sem látogathatók, ugyanis a kiállítások berendezése és az eszközök beszerzése folyamatban van. Igaz, a Miniszterelnökség felügyelete alatt működő társaság három további elkészült létesítményt is feltűntet az oldalán – Edelény, Sirok és Ozora –, de ez ezek rekonstrukcióját egy korábbi uniós program részeként végezték el.

Fülöp Dániel / 24.hu A siroki vár

Két kastély és három vár esetében egyelőre csak közbeszerzési kiírás van a munkák elvégzésére. Huszonegy esetben viszont már megtörtént a tender lebonyolítása, ugyanakkor többnél is csak az elmúlt hónapokban hirdettek győztest, vagyis ha elkezdődtek is a felújítási munkák, még nagy eséllyel az elején tartanak.

Ismerős arcok taroltak

A gyakran milliárdos közbeszerzési eljárások nyertesei pedig főként a kormányhoz közeli vállalatok, tulajdonosaik közt feltűnik Mészáros Lőrinc, a miniszterelnök vejének korábbi üzlettársa és a kormányfő VIP-páholyos szurkolótársa is.

Az eddig elbírált 25 közbeszerzési tender közül legalább 13 esetben lehet kapcsolatot találni a NER-rel.

  • A Mészáros Lőrinc érdekeltsége tartozó Dunántúli Magasépítő Kft. két rekonstrukciós munkát is elnyert, valamint a zalaegerszegi ZÁÉV Zrt.-vel is sikeres volt. Utóbbi 4,4 milliárd forintért konzorciumban végzi a fertődi Eszterházy-kastély turisztikai fejlesztését. Előbbi pedig csaknem egymilliárdért a keszthelyi Festetics-kastélyegyüttes felújításán dolgozhat, valamint a sümegi Püspöki Palota munkálatait is ez a vállalat kapta az SZ-L Bau Kft.-vel közösen 1,8 milliárd forintért. Az utóbbi cég önállóan is elnyert egy munkát, a nagyvázsonyi várat 1,2 milliárdért újítja fel.
  • Mészáros gyerekeinek is jutott megbízás. A 2015-ben alapított Fejér B.Á.L. Zrt. – amelynek nevében a három betű a gyerekek keresztnevére utal, vagyis Mészáros Beatrixra, Homlok-Mészáros Ágnesre és ifjabb Mészáros Lőrincre – a Majkpusztai Eszterházy kastélyt és kamalduli remeteséget újítja fel 2,8 milliárd forintért. Ebben konzorciumi partnerként részt vesz a West Hungária Bau Kft. is, amelynek a tulajdonosa, Paár Attila, aki korábban Tiborcz IstvánOrbán Viktor veje – üzlettársa volt.
  • Paár érdekeltsége két másik felújításban is szerepelt, amelyek már be is fejeződtek. A West Hungária Bau alvállalkozóként vett részt a dégi Festetics-kastély csaknem kétmilliárd forintos munkálataiban, továbbá nyertese volt a mosonmagyaróvári vár majdnem egymilliárd forintos rekonstrukciójának.
  • A West Hungária Bau Kft.-vel rendre közösen tenderező EB Hungary Invest Kft. a füzérradványi Károlyi-kastély 1,8 milliárd forintra drágult felújítása mellett a sümegi vár csaknem 800 millió forintos rekonstrukciójában is részt vehet.
  • Érdekes társaság nyerte el a Bajnán már szintén elkészült Sándor-Metternich-kastély 1,3 milliárd forintos felújítását. A Pharos 95 Kft. tulajdonosa Végh Gábor, a cég a stadionépítések egyik kedvezményezettje. Végh 2012-ben a kormányfővel együtt a VIP-páholyból követte a Videoton–Debrecen mérkőzést. A jó viszonyra utalhat az is, hogy a felcsúti telephellyel rendelkező cég építette taotámogatásból a 3,8 milliárd forintból létesült Pancho Arénát, Végh pedig még egy Puskás-szobrot is adományozott a felcsúti fociakadémiának.
  • A felcsúti akadémia bőkezű támogatója a tatai Eszterházy-kastély 1,7 milliárdos felújítását elnyerő társaság is, a Laterex Építő Zrt. 2017-ben a költségvetés helyett 22 millió forintot inkább a felcsúti utánpótlásnevelés javára fizetett be.
Bodnár Boglárka / MTI A tatai Esterházy-kastély

Saját magát cáfolja a kormány

A kastélyprogramban elköltött pénzekről, valamint a felújítások várható csúszásáról két éve írtunk cikket.

Kapcsolódó
Kastélyprogram: az 57 milliárdos keret negyede elfogyott, de egy felújítás sincs kész a 39-ből
Három éve alatt nem sikerült egyet sem készre jelenteni. A következő két évben további 32 rekonstrukciót kellene elvégezni, de még egyetlen kapavágás sem történt.

Akkor közérdekű adatigényléssel kértük ki a Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökségtől a többi között a költségvetési adatokat. Kiderült, hogy addig 14 milliárd forintot, mostanra 19 milliárd forintot költöttek el a programban. Azonban ami igazán érdekes, az a részletes költségvetés, két soron ugyanis meglehetősen furcsa adatokat közölt a minisztérium.

  • 2018-ban azt tudatta a tárca, hogy addigra 228 millió forintot fizettek ki a program tanulmányaira, 2020-ban viszont már azt állítja a Miniszterelnökség, hogy 187 milliót fordítottak tanulmányokra.
  • 2018-ban azt közölték, hogy egyéb kiadások címén 3,5 milliárd forintot költöttek el, 2020-ban viszont azt, hogy erre a célra 2,5 milliárd forintot fordítottak.

Csakhogy ez így nem stimmel: értelemszerűen nem költhettek kevesebbet ugyanarra a célra két évvel később.

A Miniszterelnökség kérdésünkre azt is írta, hogy az Európai Unió többször is ellenőrizte már a programot, és nem talált szabálytalanságot. Ugyanakkor kérdéses, hogy a további egy év elég lesz-e a program befejezésére, illetve az 53 milliárd forintos keret elegendő lesz-e az összes műemlék rekonstrukciójára. Arra is csak később lesz válasz, hogy egy-egy kastély és vár esetében az előrejelzett akár 50-60 ezer fős látogatottság mennyire reális, ugyanis a beruházások finanszírozásáért cserébe jelentős látogatószámot és folyamatos bevételt vállalt Magyarország. Ha az utóbbit nem teljesítjük, akár a támogatás visszafizetését is kérheti Brüsszel.

Kiemelt kép: Munkagép a Wenckheim-kastély felújításán, a Békés megyei Szabadkígyóson. A kastély a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében újul meg több mint hárommilliárd forintból, felerészben európai uniós forrásból.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik