Gazdaság

760 millióval többe fog kerülni a dégi kastély felújítása

A remek nézettséget elért Kincsem című magyar film forgatásának is helyet adó dégi Festetics-kastélyt a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében újítják fel, írta nem régiben a vg.hu. A projektre 1,5 milliárd forint uniós és a kormány által biztosított további 1,228 milliárd forint hazai forrást fordítanak a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) tavaszi közlése szerint.

Hogy bele fognak-e férni ebbe a keretbe, az idővel kiderül. Mindenesetre az építési és restaurátori munkákra kiírt közbeszerzési pályázatnál „sikerült” a NÖF-nek jelentősen, 762 millió forinttal alábecsülni a várható költségeket. A nyertes Fehérép Kft., regisztrált NATO-beszállító, és végül is 1,868 milliárd forintért vállalta el az 1,1 milliárd forintra taksált feladatokat. Az ár amúgy 70 százalékban volt döntő, a minőségi kritériumok pedig összesen 30 százalékban.

A nyertes cég mérlegei alapján 2016-ban 1,25 milliárd forint árbevételt ért el, tavaly pedig már 2,91 milliárd forint volt a forgalma, és 56,5 millió forint nyereséget hozott. Honlapjuk szerint állandó megrendelőjük a Tesco, de ők újították fel korábban például a Vodafone Sportcentrumot, referenciáik között lakóparkok, panelrehabilitáció szerepel, futó munkaként pedig a gelsei óvoda- és iskolafelújítást tüntetik fel.

A Fehérép amúgy nem egymaga végez majd mindent, hanem a bontástól a restaurálásig rengeteg részfeladathoz fog igénybe venni alvállalkozókat. Az eredményhirdetésben megjelölt négy „bedolgozó” között lesz egy igazi nagy hal is, a miniszterelnöki családdal üzletelő Paár Attila cége, a West Hungária Bau Kft.

 

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

Ajánlott videó

Olvasói sztorik